Jöhet az új szezon!

A korábbi évad egyik sikere az Országos Serdülő Bajnokságon szerzett harmadik hely volt. A KEK-döntő visszavágójának napján a népligeti csarnokban is zajlott az élet és szurkolhattunk a fiúkért. Érdemes volt, hiszen meghálálták a bizalmat. „Az alacsonyabb korosztályokban, például az OSB-ben jó évet zártunk. Minden biztosítva volt a vezetőségnek köszönhetően.” - mondta Kiss György a csapat edzője az elmúlt szezonról.
Az újabb évben már az NBII-ben folytatja a gárda, ahol szintén a tisztes helytállás és fejlődés a cél. „Hetven százalékában ismét új csapatot kell építeni, mert több játékost elvittek nagyobb klubok. Jöttek viszont újak is, akik tehetségesek. Látom a munka eredményét. A távozóink az NBI-ben folytatják. Ez mutatja, hogy a szakma és gyerekek is jó munkát végeznek. Ha rossz lenne, nem vinnék őket magasabb osztálya. Tehát ez minket igazol.”
Kiss Györgynek ettől a szezontól kezdődően a fiatalokra kell koncentrálnia. A felnőttet Adorján Gábor irányítja majd. „Igyekszem Adorján Gábornak segíteni azzal, hogy minél több játékos kerüljön fel a felnőtt keretbe. A felnőtt csapat jó kezekbe került, és az új edző biztosan a fejlődésüket szolgálja.”
Adorján Gábor nyáron került a Ferencvároshoz, hogy irányítsa a felnőtt férfi csapatot. A Fradi kézilabda műhely jellege és a kedves, régi ismerősök döntőnek bizonyultak a döntésében. „Elek Gáborral beszéltünk először erről a lehetőségről. Olyan helyre kerültem, ahol nagyon komolyan veszik a kézilabdát, és pozitív jövőképet vázoltak fel előttem. Sokat jelentett, hogy olyan emberek dolgoznak itt, akiket nagyon jól ismerek, akikkel régen együtt játszottam, illetve játékosaim voltak. Jó a munkalégkört. Ráadásul nagyon fiatal és ambiciózus társaságot kaptam.” A komoly NBI-es múlttal rendelkező szakember egy fiatal csapatot kapott, akikkel habár egyelőre alacsonyabb osztályban indulnak, a célok elérése érdekében mindent megtesznek majd.
„Az építkezéseket mindig nagyon szerettem. Az, hogy NBII-ről indul ez az építkezés, egyáltalán nem degradáló. Örülök, hogy itt lehetek. Remélem, hogy néhány éven belül első osztályú csapatról beszélhetünk, amit Fradinak hívnak, ami tehetséges, főként saját nevelésű játékosokból áll majd.”
A jelenlegi társaság 1990 és 1995 között született fiatalokból áll, ami a rutinos edzőnek is új helyzetet és kihívást jelent. „Örülök, hogy ilyen korosztály jött össze. Nincs köztük nagy korbeli különbség. Mentálisan jót tesz a csapatnak, hogy nincsenek idősebbek. Ők nem biztos, hogy ennyire bírnák ezt az edzésterhelést. Vagy más irányba terelnék a játékosok figyelmét, gondolatát. Mindenképp kihívásnak tartom és kíváncsian várom, hogyan tudunk az első évben produkálni, milyen eredményt tudunk elérni.”
Egy új edző személye kiválasztásakor mindig fontos szempont, hogy a vezetőség által elképzeltekkel, célokkal azonosulni tudjon. Szerencsére ebben az esetben ez is teljesült. A szakmai munkát az utánpótlás szempontjából Kiss Györggyel közösen osztják majd meg, hogy minél hamarabb sikerüljön elérni a terveket. „Új alapokra helyezték az utánpótlás nevelést a Fradiban. Kiss Gyurival nagyon jó a kapcsolatom. Neki most a ’96-os korosztály a feladata, ami azt jelenti, hogy az NBII juniorban játszanak majd. Úgy gondolom, ez egy nagyon jól felépített rendszer. Amikor időm engedi, sokat látogatom majd az utánpótlás csapatok edzéseit, figyelem az ott zajló munkát, ha kell egyeztetek a kollégákkal. Itt összetartják az edzői stábot, aminek szintén nagyon örülök.”
A szakosztály jelenlegi vezetése számára nagyon fontos, hogy a női szakág mellett a férfi is sikeresen épüljön, hogy pár év elteltével ismét az NBI-ben vitézkedjenek a zöld-fehér srácok. A szakmai hátteret Király Sándor a szakosztály vezető biztosítja, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a csapatokat. Az elvégzett munkával maximálisan elégedett, ami alapfeltétele a további építkezésnek.
„Tavaly az Országos Serdülő Bajnokságban harmadik helyen végzett a Kiss György vezette csapat. A játékosok mindhárom napon hihetetlen teljesítményt nyújtottak. Küzdöttek, hajtottak a legjobb eredményért. Ez a csapat most az NBII junior bajnokságában indul. Hasonlóan jó eredményt várok tőlük, de természetesen türelmesnek kell lennünk. Adorján Gáborral kiegészült a szakmai stáb. Nála a felnőtt is biztosan jó kezekben lesz. Kiss Gyurival és a többi utánpótlás edzővel együttesen pedig rövid időn belül tovább bővülhet és épülhet egy olyan bázis, amelynek játékosai a jövőben még sok örömet okoznak a Ferencváros szurkolóinak.”
A végső cél az első osztály lehet, de ezzel kapcsolatban mindig finoman nyilatkoznak a vezetők, hiszen ehhez számos tényezőnek teljesülnie kell. „Ezzel foglalkozni még nem időszerű. Az élet eldönti majd.”









