A BL-főtábla küszöbén

2018. október 9., kedd 19:13 | 7 napja 10 órája 3 perce
Szerda este bejuthat a Bajnokok Ligájába a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, hiszen hatgólos előnnyel utazik a görögországi visszavágóra.
A BL-főtábla küszöbén

Az FTC-Telekom Waterpolo olykor még akadozó játékkal, de végig vezetve, magabiztosan nyerte meg 10-4-re a Vouliagmeni elleni selejtező első mérkőzését a Komjádi uszodában. Ezzel a nagy különbségű sikerrel hatalmas lépést tettünk a Bajnokok Ligája felé, és ezt a mindig óvatos vezetőedzőnk is elismerte.

- Ha marad ez a védekezésünk, akkor meg lehet a továbbjutás – mondta Varga Zsolt, utalva a négy kapott gólra és arra, hogy a görögöknek hét góllal kellene győzniük a szerdai visszavágón, hogy ők legyenek ott a BL-főtáblán. - Ettől függetlenül sosem tekintek addig lezártnak egy párharcot, amíg nincs vége a második összecsapásnak. Úgy kell hozzáállni, hogy idegenben is nyerni akarunk és fontos, hogy építsük önmagunkat. Ehhez az kell, hogy igenis átrágjunk magunkat mindenféle szituáción.

Varga Zsolt gondolhatott arra is, hogy akkor sem szabad kétségbe esni, ha az idényben először nekünk kell az eredmény után futni, de arra is, hogy a görögországi visszavágón különleges környezethez kell majd alkalmazkodni. A Vouliagmeni együttesének kérésére ugyanis nyitott uszodában rendezik a találkozót, ami a legtöbb játékosunknak furcsa is lehet.

A szakmai stáb a kiutazás előtti napokban a Császár-Komjádi Sportuszoda külső medencéjében tartotta az edzéseket az érzés visszahozása érdekében. Nagy problémát viszont azért sem jelenthet ez, mert a keret nagy része a nyári válogatott felkészüléseken és a barcelonai Európa-bajnokságon is hozzászokhatott a napsütéshez. Az uszoda mindenesetre csodálatos környezetben található, Athéntól néhány kilométerre.

A magyar bajnok kedd este érkezik meg a helyszínre, ahol szerda délelőtt még egy átmozgató edzése lesz az uszodában. A mérkőzés helyi idő szerint 17 órakor kezdődik.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Rájátszás, 2. mérkőzés, 2018.10.10., Görögország, 16:00 (magyar idő szerint)
NC Vouliagmeni (görög) – FTC-Telekom Waterpolo
ÉLŐ közvetítés: https://youtu.be/N5XkDz2ygjA

Az első mérkőzésen 10-4-re nyert a Ferencváros. A párharc győztese bejut a BL csoportkörébe.