A Vasas következik

2018. február 2., péntek 17:48 | 19 napja 12 órája 9 perce
Az angyalföldiek ellen szombaton, 18 órakor harcol meg a bajnoki pontokért férfi vízilabdacsapatunk a Császár-Komjádi uszodában – Varga Zsolt vezetőedzőnk győzelmet vár!
A Vasas következik

Szombaton, 18 órakor a Vasas ellen küzd meg az OB I-ben az FTC-PQS Waterpolo csapata. Varga Zsolt tanítványai a legutóbbi két találkozót sikerrel vették (a Debrecent 15-9-re, a BVSC-t 10-7-re verték), de olimpiai bajnok vezetőedzőnk a mutatott játékkal nem volt maximálisan elégedett. Az angyalföldiek elleni összecsapást megelőzően trénerünk elsőként ennek a két mérkőzésnek a tanulságaira hívta fel a figyelmet.

„A legutóbbi két mérkőzésen három negyeden keresztül küzdöttünk, majd a negyedik negyedben nyertük meg a találkozókat, akkor tudtuk a megfelelő különbséget kialakítani” – mondta Varga Zsolt. „Nem mindig játszottunk úgy, ahogyan azt mindenki elvárja tőlünk, de erre is egy folyamat részeként kell tekinteni, amikor egy új helyszínen újraépítjük azt a játékot, ami bennünket jellemez. A legfontosabb, hogy ezeket a találkozókat is győzelemmel zártuk, erre építhetünk.”

A Vasas ellen az OB I 6. fordulójában hazai pályán kiütéses, 18-3-as győzelmet arattak a mienk. Ennek alapján a visszavágón is csapatunk számít az összecsapás esélyesének.

„A Vasas hasonló erőt képvisel, mint a Debrecen” – tért rá a szombati meccsre trénerünk. „Ha mi jól játszunk, a helyzeteinket jobban kihasználjuk, akkor egy könnyebb mérkőzés várhat ránk. Ehhez persze valóban fontos lesz, hogy ne legyünk könnyelműek a kapu előtt. A BVSC ellen például rengeteg helyzetet kihagytunk, ha ezen javítunk, akkor magabiztos sikert kell aratnunk.”

Ahogyan arról beszámoltunk, Euro Kupa-címvédő csapatunk a szezon hátralevő részében hazai mérkőzéseit a szombati találkozó helyszínén, a Császár-Komjádi Sportuszodában rendezi meg. Az új helyszínen a remények szerint a ferencvárosi közönség és vízilabdacsapat sok szép sikert élhet meg együtt a tavasz folyamán.

„Ugyanúgy fel kell építenünk a Komjádi uszodában a játékunkat, a létünket, mint ahogyan azt a Népligetben felépítettük. Ez igaz a szurkolókra is, nekik is be kell lakniuk ezt az uszodát. Ez is egy folyamat, bízom abban, hogy amikor ebben a szezonban eljönnek a fontosabb, komoly tétről döntő mérkőzések, akkor tömött lelátók várnak ránk. A csapat, a szakmai stáb, a vízilabda-szakosztály megbecsüli azt, hogy ebben az időszakban is sokan kijönnek a mérkőzéseinkre, és buzdítják a Ferencvárost, hálásak vagyunk ezért, és bízunk abban, hogy ez csak nőni fog a továbbiakban” – zárta értékelését Varga Zsolt.

A mérkőzésre a helyszínen válthatók meg a vendégbelépők, 17 órától. A teljes árú jegyek 1000 Ft-ba kerülnek, az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők 500 Ft-ért tekinthetik meg a találkozót. A mérkőzés pályaválasztója a Vasas, ezért az FTC szezonbérletei nem érvényesek erre a találkozóra.

Férfi OB I, 13. forduló
2018.02.03., szombat, 18.00
Császár-Komjádi Sportuszoda
Vasas Plaket – FTC-PQS Waterpolo