Csoportgyőztesek!

2018. szeptember 30., vasárnap 15:49 | 16 napja 12 órája 48 perce
Mindhárom mérkőzését megnyerve csoportelsőként jutott tovább az FTC-Telekom Waterpolo a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így egy lépésre került a főtáblától.
Csoportgyőztesek!

Egy csalódott francia csapattal játszotta utolsó meccsét a Ferencváros férfi vízilabdacsapata a BL második selejtezőcsoportjában, hiszen a házigazdák szombat este már egy megnyertnek hitt találkozót vesztettek el a Jadran Split ellen, így vasárnap csoda kellett volna nekik, hogy kiharcolják ellenünk a továbbjutást.
Ennek megfelelően tompán is kezdte a meccset a Pays d’Aix, mi pedig ezt kihasználva 4-1-re elhúztunk egy negyedet követően. Ezután viszont bekeményített a hazai együttes. Gólt ugyan nem szereztek két játékrészen keresztül, de agresszív védekezésüknek köszönhetően a Fradi is kettőt-kettőt lőtt negyedenként, így az utolsó nyolc percet már 8-1-es előnnyel kezdtük.
A meccs nagy részében Gárdonyi András irányításával remekül működött a védekezésünk, ugyanis a PAN 24 percig képtelen volt betalálni a kapunkba. A gólcsendet egy ötméteresből törték meg (9-2), majd gyorsan eredményesek tudtak lenni még kétszer is (9-4). Az utolsó szó viszont a miénk volt, így 10-4-es magabiztos sikerrel zártuk a selejtezőt.

Összességében megállapítható, hogy játékban egyre javuló formát mutattunk a három nap alatt, és az új igazolásaink is megtalálták helyüket a csapatban. Mind a négyen, Aaron Younger, Mezei Tamás, Kállay Márk és Gór-Nagy Miklós is megszerezte első góljait a Ferencvárosban.

Mivel mindhárom meccset megnyertük, az első helyen jutottunk tovább a franciaországi csoportból 9 ponttal és 41-18-as gólkülönbséggel. A hétfői sorsoláson kiderül, hogy melyik csoportmásodikat kapjuk a BL selejtezőjének utolsó fordulójában, ahol a győztesek kvalifikálják magukat a főtáblára. A lehetséges ellenfelek: a görög NC Vouliagmeni, a spanyol CN Terrassa és a francia Team Strasbourg. A párharc első mérkőzését október 6-án, a visszavágót október 10-én rendezik.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
2. selejtező forduló; Aix en Provence (Franciaország)

2018.09.30., vasárnap
Pays d'Aix Natation – FTC-Telekom Waterpolo 4-10 (1-4, 0-2, 0-2, 3-2)
Gólszerzőink: Mitrovic, Mezei, Varga, Younger 2-2, Jansik, Gór-Nagy 1-1

Eredmények:

2018.09.28., péntek
FTC – Jadran Split 17-7
Pays d'Aix Natation – AZC Alphen 17-7

2018.09.29., szombat
FTC – AZC Alphen 14-7
Pays d'Aix Natation – Jadran Split 11-12

2018.09.30., vasárnap
Pays d'Aix Natation – FTC 4-10
Jadran Split – AZC Alphen 7-18

A csoport végeredménye: 1.FTC 9 pont, 2. Jadran Split 6 pont, 3. Pays d'Aix Natation 3 pont, 4. AZC Alphen 0 pont. Továbbjutott az FTC és a Jadran.