Előnyben

2017. november 24., péntek 21:41 | 21 napja 16 órája 19 perce
Férfi vízilabda-csapatunk 12-9-re győzött a Miskolc ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, ezzel háromgólos előnybe került a vasárnapi második fordulóra - VIDEÓ!
Előnyben

A negyeddöntő párharcokat a Ferencváros - Miskolc mérkőzés nyitotta a Népligetben. Nikola Jaksic betegség miatt nem játszott a találkozón, az FTC kapuját Gárdonyi András védte. Idegesen és kissé kapkodósan kezdett csapatunk: két perc után emberelőnybe került a vendég együttes, bár letelt a kiállítás, Varga Dénes tempózott vissza, de Vadovics Viktor balkeze elsült, a vendégek szereztek vezetést.

A következő támadásában kiegyenlített a Fradi Jansik Szilárd góljával (1-1). Halep Márton fordult le, nem is sikerült megállítani, ismét a Miskolc vezetett. Az első fórunkat Varga Dénes használta ki (2-2). Varga Dániel kiállításával emberelőnybe kerültek a vendégek, időt is kért Sike József, de kivédekezte a hátrányt csapatunk. Kezdett megnyugodni csapatunk, rendezték a sorokat, ami egyből meglátszott a játékunkon is. Elől Stefan Mitrovic gondoskodott a Fradi egygólos, Manhercz Krisztián pedig a kétgólos vezetésről. Gárdonyi kiabált a kapuból „figyelj a védekezésre!” játékosaink figyeltek is. Az első negyed 4-2-es FTC vezetéssel zárult.

A második játékrész elején gyorsan megkapta második hibáját Varga Dániel, a vendégek éltek az előnnyel, Sánta Dániel csökkentette a különbséget. Pohl Zoltán ellen ítéltek büntetőt, az ötméterest is értékesítette az ellenfél és kiegyenlített. Varga Dénes elképesztő kétperces egyéni szólóba kezdett, előnyből, büntetőből, akcióból is betalált, olimpiai bajnokunk három góljával ellépett a Fradi (7-4). Hátul Jansik védekezésére ítéltek büntetőt, ezt is belőtte a Miskolc. Közben Varga Dénes annyi gólt szerzett, mint az ellenfél összesen (8-5). Mindkét edző időt kért, mindkét oldalon kimaradt a helyzet. A második nyolc percet 4-3-ra nyerte a Fradi, vagy inkább Dumi, így 8-5-ös vezetésnél fordultak a csapatok.

Bowen első próbálkozását kivédte Gárdonyi, a másodikat viszont kegyetlenül bevágta a miskolci játékos, amivel kettőre csökkentették a különbséget. Sánta Dániel pedig egyre faragta a hátrányt. Ennél közelebb nem kerülhetett az ellenfél. Előbb világbajnok balkezesünk, Vámos Márton vágta be (9-7), majd szerb világklasszis centerünk, Slobodan Nikic két megmozdulása ért két gólt (11-7). Keményen küzdött a Miskolc, hiába kerültek újra nagyobb hátrányba, minden helyzetért megharcoltak. A kupa negyeddöntőben minden találat fontos lehet, hiszen ahogy Varga Zsolt is hangsúlyozta ez egy nyolc negyedes párharc. Az első meccs harmadik negyede 3-3as eredményt hozott, az utolsó nyolc perc előtt 11-8-ra vezetett a Fradi.

Gárdonyi ellen ítéltek büntetőt, de kapusunk javított és hárította az ötméterest. Német Toni góljával négyre nőtt az előnyünk. Az utolsó perceket is megnyomta a Miskolc, Gárdonyi stabilan védett. Az utolsó másodpercekben Misic használta ki Madaras kiállítását, ezzel alakult ki a 12-9-es végeredmény. Három gólos előnnyel utazik a Fradi a vasárnapi, második fordulóra.


BENU MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
1.forduló, Népliget
FTC-PQS Waterpolo – PannErgy MVLC: 12-9
(4-2, 4-3, 3-3,1-1)
Gólszerzők: Varga Dénes 5, Nikic 2, Vámos, Jansik Sz., Mitrovic, Manhercz, Német T.,
2.forduló, Miskolc
2017.11.26., vasárnap 16.00
PannErgy MVLC - FTC-PQS Waterpolo