Ezüstérmes fiatalok!

2018. július 1., vasárnap 10:45 | 21 napja 2 órája 14 perce
Második helyen zárta a világ egyik legrangosabb utánpótlás tornáját, a HaBaWaBa-t a Ferencváros U13-as csapata.
Ezüstérmes fiatalok!

Idén tíz ország 40 csapatának részvételével rendezték meg a világ egyik legnagyobb utánpótlás vízilabda tornáját az olaszországi Lignano Sabbiadoro városában. Az U13-as korosztályban olasz, magyar, görög, szlovén, szlovák, francia, egyiptomi, lengyel, horvát együttesek küzdöttek a végső sikerért, és még az Egyesült Államokból is érkeztek fiatalok. A hazaiak után Magyarország képviseltette magát a legtöbb csapattal. Az ASI, a Debrecen, a Kecskemét, a Szolnok, az Eger, a Pécs, a Szeged és az FTC is ott volt Bánhidy András és Regős Áron vezetésével.

A tavalyi U13-as tornát a Ferencváros 2004-es csapta nyerte, idén pedig a 2005-ös együttesünk is magabiztosan haladt a döntő felé. Csoportjában mind a kilenc meccsen legyőzte ellenfelét és első helyen lépett tovább. A kieséses szakaszban sem tudta a Fradit megállítani egy olasz csapat és a Pécs sem, így fiataljaink bejutottak a torna fináléjába, ahol magyar csatát rendeztek. A döntő hatalmas küzdelmet hozott, melynek végén a Szeged egyetlen góllal, 6-5-re nyert az FTC ellen, ezzel csapatunk ezüstérmet szerzett a rangos tornán.

A döntő ITT tekinthető meg. Az FTC-Szeged mérkőzés a videó 54. percétől, a lányok fináléja után kezdődik. A tornáról készült összefoglaló kisfilm pedig ITT látható.

Bánhidy András, vezetőedző, FTC U13:
"Ez a torna is megmutatta, hogy nem csak Magyarországon, de nemzetközileg is ott vagyunk a legjobbak között. A döntőben pedig kőkemény meccsen csak minimális különbséggel kaptunk ki egy fizikálisan erős Szegedtől. Büszkék vagyunk a csapatra, mert hatalmas dolog második helyen végezni egy ekkora tornán. 5 nap alatt 12 meccset játszottunk le nemzetközi körülmények között rengeteg néző előtt. Nagyon jó úton haladnak fiataljaink és ezt jelzi, hogy az U13-as csapat az elmúlt három évben mindig éremmel utazik haza erről a rangos eseményről. A 2003-as együttes bronzot, a 2004-es aranyat, most pedig a 2005-ös ezüstérmet nyert. Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy remek munka folyik a Ferencvárosban."

HaBaWaBa U13-as korosztály eredmények:

1. nap, hétfő:
FTC – SETE 16-0
FTC – A.O.Kastellas 11-1
Szolnok – FTC 6-8

2. nap, kedd:
Ravenna Pallanuoto – FTC 0-15
FTC – Canottieri Arno Pisa 11-1
FTC – Rappresentativa PNI 9-1

3. nap, szerda:
Plebiscito Padova – FTC 6-9
FTC – Pescara Pallanuoto 14-3

4. nap, csütörtök:
FTC – Pallanuoto Treviglio 12-3
negyeddöntő: FTC – Famila Muri Antichi 9-4

5. nap, péntek:
elődöntő: FTC – Pécs 6-2
döntő: FTC – Szeged 5-6

Az ezüstérmes Ferencváros U13-as csapata:
Balla Pável Ferenc, Balla Ferenc Pál, Danó Dániel, Dobó Bence, Fülöp Domonkos Benedek, Macskási Levente, Medvegy Tamás, Rausch Ákos, Regős Vince Áron, Sebestyén Milán, Szontágh Ágoston, Tóth Artúr, Truszka Zerind Attila, Varga Vince Dániel, Vass Botond Gergely

Vezetőedző: Bánhidy András
Másodedző: Regős Áron