Győzelem Szegeden

2017. november 25., szombat 20:01 | 20 napja 17 órája 57 perce
Női vízilabda-csapatunk magabiztos, 11-4-es győzelmet aratott az OB I alapszakaszának nyolcadik fordulójában.
Győzelem Szegeden

Női pólósaink azzal a tudattal látogattak Szegedre az OB I alapszakaszának nyolcadik fordulójában, hogy egy esetleges győzelemmel összejöhet a tökéletes hónap, novemberben ugyanis amellett, hogy kiharcolták a Magyar Kupa december 9-10-i négyes döntőjében való szereplést, mind a négy eddigi bajnoki mérkőzésüket megnyerték.

Béres Gergő csapata ennek szellemében kezdte az SZTE elleni találkozót, már a második percben sikerült megszerezni a vezetést Kisteleki Dóra révén. A szegediek nem sokkal később emberelőnyből még egyenlíteni tudtak, innentől viszont végérvényesen magához ragadta a kezdeményezést a Ferencváros. Vogt Vivien góljával újra nálunk volt az előny, majd egy szegedi találat mellett egy Kisteleki-dupla következett, így 4-2-es előnnyel kezdhettük a második játékrészt.

A második negyedben bár több mint öt percet kellett várni az első gólra, ezt újra FTC-játékos, nevezetesen Bujka Barbara szerezte. A szegedieknek ugyan erre volt válasza, ám Bujka centerből ismét betalált, így a szünetben 6-3 volt az állás a mieink javára.

A harmadik játékrészre már akkora lett a Fradi fölénye, hogy a hazaiak nem is tudták bevenni a kapunkat, a mieink részéről viszont Kisteleki és Kövesdi Vivien is eredményes volt.

A záró negyed így már csak formalitás volt, de azért sorrendben Bujka, Kövesdi és Muzsnay Fanni is eredményesek voltak. A találkozó utolsó gólját ugyan a szegediek szerezték, de a Ferencváros így is magabiztos, 11-4-es győzelmet aratott, ezzel megerősítette helyét a tabella 5. helyén.

Női vízilabda, OB I, alapszakasz, 8. forduló
SZTE T&N – FTC 4-11 (2-4, 1-2, 0-2, 1-3)
Gólszerzőink: Kisteleki (4), Bujka (3), Kövesdi (2), Vogt, Muzsnay