Győztes zárás

2017. február 4., szombat 20:48 | 1 éve 4 hónapja 18 napja 7 órája 49 perce
A Ferencváros vízilabda-csapata győzelemmel zárta a bajnokság alapszakaszát. Varga Zsolt együttese 19-10-re nyert a Kaposvár ellen a Népligetben.
Győztes zárás

Tóth Márton kisebb sérülés miatt nem játszhatott a találkozón. Varga Dániel, bár szerepelt a rajtlistán, vállfájdalma miatt nem ugrott vízbe a mérkőzésen. A Ferencváros kapujában Vogel Soma kezdett.

Az első negyedben hosszú ideig csak junior válogatott kapusunk védései mentek eseményszámba. Az utolsó két percre pörögtek fel a csapatok, két megúszással lendült meg a Fradi. Először Dőry Farkas lépett meg, vitte végig a szélén a labdát és bombázta végül a kapuba, amivel vezetést szerzett az FTC (1-0). Majd Pohl Zoltán úszott meg, de a védők visszaértek, a helyzet kimaradt, de következett egy kiállítás – miután Sántavy Mátét végleg kiküldték a játékvezetők – az előnyt Nyéki Balázs használta ki (2-0). Hegedűs Bence akciógóljával szépített a vendég együttes. Az utolsó percben csapatkapitányunk duplázta meg góljai számát, az első nyolc perc 3-1-es Ferencváros-vezetéssel fejeződött be.

A második negyedet Marko Cuk gólja nyitotta (4-1), majd honfitársa, Mitrovic növelte az előnyt (5-1). Pohl kiállításánál kért időt a Kaposvár vezetőedzője, Szécsi Zoltán, a helyzetet utána belőtte a somogyi együttes. Lefordult a Fradi, Jansik Szilárd iramodott meg és szerzett gólt (6-2). Gyorsan válaszoltak a túloldalon a vendégek. Nyéki mondta be előnyben a taktikát, Szirányi kapta középen, centerünk is betalált (7-3). A hátrányos védekezéssel akadt gondja a Fradinak, újabb gólt kapott. Elől viszont bekkünk Pohl Zoltán lőtt gólt (8-4). Egy újabb lefordulással és Jansik-találattal lett 9-4 az eredmény félidőben.

A szünetben cseréltünk a kapuban, Gárdonyi András állt be védeni. Avramovic folytatta a gólgyártást (10-4), de a vendégek is gyorsan betaláltak. Madaras is gólt lőtt, ezzel már kilenc mezőnyjátékosunk talált be az ellenfélnek (11-5). A Fradi akciógólokat lőtt, a Kaposvár főleg emberelőnyből talál be. Mitrovic és Madaras is megduplázta találatai számát a negyedben (13-7). Nyéki büntetőjével az utolsó játékrész előtt 14-7-re vezetett a Ferencváros.

A negyedik negyedet a Kaposvár kezdte jobban, Berta József lőtte meg negyedik gólját. Majd olimpiai bajnok balkezesünk triplázott (15-8). Büntetőből lőtt gólt a vendég csapat, ezután ismét Madaras villant, ezúttal előnyből (16-9). Csapatkapitányunk maradt versenyben Madarassal a góllövésben, Nyéki is megszerezte negyedik találatát (17-9). Jansik Szilárd fordult le könnyen emberéről – harmadszor a mérkőzésen – és ezúttal is góllal fejezte be az akciót (18-9). Katonás Gergőé volt a következő találat, majd kipontozódott a Fradi védője. Dőryvel és Pohllal együtt hárman fejezték be korábban a találkozót. Az alapszakasz záró fordulójában a Ferencváros 19-10-re legyőzte a Kaposvárt és a csoport második helyén végzett.

A mérkőzést sajtótájékoztatón értékelték a felek.

Varga Zsolt, vezetőedző, FTC-PQS Waterpolo:
Most a kezdés nem volt annyira jó, mint az előző mérkőzésen, viszont a korábbiakhoz képest jobban használtuk ki a helyzeteinket. A tíz kapott gólt soknak tartom, de az előzményeket és az előző mérkőzéseket tekintve elégedett vagyok.

Nyéki Balázs, csapatkapitány, FTC-PQS Waterpolo:
Egyértelmű célkitűzésünk volt a kötelező három pont megszerzése mellett a jobb helyzetkihasználás, mint az előző mérkőzéseken, főleg a BVSC és a Miskolc ellen. Ennek megfeleltünk, de elégedettek nem lehetünk, mert sok a tíz kapott gól, főleg úgy, hogy nem a kapusaink hibáztak, hanem a védekezésünk nem állt össze megfelelően. A lőtt gólok számán tudtunk javítani az előző mérkőzésekhez képest.

Szécsi Zoltán, vezetőedző, Kaposvári VK:
Elégedett vagyok a csapatom játékával, jól kezdtük a mérkőzést, de egy-két gyors gól megfogott minket. Ott megijedtem, mert korábban előfordult, hogy ilyenkor szétestünk, most összeálltunk és tudtunk egy jó meccset játszani a második félidőben.

Berta József, játékos, Kaposvári VK:
Szerettünk volna minél jobb eredményt elérni, jól is kezdtünk, de sajnos elment a Fradi. Sok gólt kaptunk, mégis dicséret illeti a kapusunkat, Nemes Balázst, hiszen az első számú kapusunk hiányzott. Nekünk nem a Fradit kell megverni, de a most mutatott játékkal korábban más csapatokat le tudtunk volna győzni.

E.ON VÍZILABDA OBI.
14. forduló
FTC-PQS Waterpolo–Kaposvári VK (3-1, 6-3, 5-3, 5-3)
Gólszerzőink:
Madaras 4, Nyéki 4, Jansik 3, Mitrovic 2, Dőry, Cuk, Szirányi, Pohl, Avramovic