Négyes döntőben a Fradi!

2017. november 12., vasárnap 15:41 | 10 napja 14 órája 32 perce
Női vízilabda-csapatunk 13-9-re győzött a Szentes ellen a Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján, és ezzel hatalmas bravúrt elérve bejutott a decemberi négyes döntőbe!
Négyes döntőben a Fradi!

A szombati szoros mérkőzés és 10-10-es döntetlen után a Népligetben dőlt el a Magyar Kupa-továbbjutás. A gyerekek nagyon jó hangulatot teremtettek az uszodában, zúgott a „Hajrá, Fradi!” és a „Gyerünk, csajok!”, a dudákkal a bírói sípot is simán elnyomták. Minden Fradi védést, blokkot, kapura lövést értékeltek. Hatalmas biztatást kaptak a lányok a lelátóról. A kupa negyeddöntőt a helyszínen tekintette meg Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, és Bíró Attila szövetségi kapitány is. A férfi csapatunk kapusa, Vogel Soma is a helyszínen szurkolt a lányoknak családjával együtt.

A vezetést a vendég csapat szerezte meg, amikor az első emberelőnyüket kihasználták. Gyorsan fordított a Ferencváros, két fór és két Kövér-Kis Réka góllal előnybe került csapatunk, és az első negyedet 2-1-re meg is nyerte.

A második játékrész elején Bujka Barbara büntetőt harcolt ki, és centerünk értékesítette az ötméterest. Hengerelt a Fradi, koncentráltan védekezett, az emberelőnyöket pedig könyörtelenül kihasználta. Muzsnay Fanni találatával háromgólos különbség alakult ki. Egy hátrányt belőtt a Szentes is, de egy újabb gyönyörű összjáték, és Bujka eredményes befejezésével tartotta a biztos előnyét csapatunk. Egy kis kihagyás elég volt, hogy felzárkózzon a vendég együttes, egy percen belül kétszer is betalált a Szentes, és egyre csökkentették a hátrányukat. Villámgyorsan javítottak a lányok. Ha Bujka Barbara kezében a labda, akkor az garantáltan a kapuban köt ki, Gémes Alexa zseniálisan ejtette át védőjét és a kapust is, ezzel már 7-4 volt az állás. A szentesiektől az első meccsen is remeklő Mirshina Anastassiya tartotta meccsben csapatát, de egyedül nem bírta tartani a remek formában lévő, motivált és összeszedett Fradit. A második játékrészt 6-4-re nyerték a lányok. A szünetre 8-5-re vezetett csapatunk.

A fordulás után zseniálisan játszotta meg előnyét az FTC, Gémes Alexa adta be Ármai Zitának, ötösünk pedig bevágta, négyre nőtt a különbség. A meccs hevességét mutatja, hogy a harmadik negyed közepére a két csapatból hárman pontozódtak ki. A kapunkban Kasó Orsolya bravúrosan védett. Illés Henrietta találatával már öttel vezetett az FTC, a harmadik negyedben gólt sem kapott csapatunk. Az utolsó felvonás előtt 10-5-öt mutatott az eredményjelző.

Szentesi találattal indult az utolsó játékrész. Két és fél perc telt el, amikor előnyben időt kért Béres Gergő, a fórt Muzsnay Fanni fejezte be. Ezután egymás után kétszer is betalált a vendég együttes, háromra csökkent a különbség. A szentesiektől már hárman kipontozódtak. Küzdött ellenfelünk keményen, nagyon megnyomta az utolsó negyedet, de a Fradi kézben tartotta a mérkőzést. Bujka lövése a kapusról kipattant, de pont centerünk kezébe, aki másodszorra bevágta. Csapatkapitányunk, Kisteleki Dóra vágta be a tizenharmadik gólunkat. Zúgott a „Hajrá, Fradi!” a lelátón, pár perc választotta el a lányokat a továbbjutástól. Az utolsó percben még betalált a Szentes, de ez már nem változtatott azon, hogy a Ferencváros magabiztosan, 13-9-re megnyerte a párharc második mérkőzését. és újonc csapatként bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe!

NŐI MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
2.mérkőzés
FTC - Hungerit Szentes 13-9 (2-1, 6-4, 2-0, 3-4)
Gólszerzőink:
Bujka 4, Muzsnay 3, Kövér-Kis 2, Gémes, Ármai, Illés H., Kisteleki

Továbbjutott az FTC, 23-19-es összesítéssel!