Sima rangadó

2018. március 10., szombat 22:10 | 3 hónapja 12 napja 21 órája 25 perce
Könnyedén nyerte 12-5-re a Ferencváros férfi vízilabdacsapata az OSC elleni rangadót, az OB I középszakaszának 4. fordulójában.
Sima rangadó

Rengeteg néző látogatott ki a Komjádi uszodába, ahol a Fradi és a vendég OSC szurkolói is fantasztikus hangulatot varázsoltak.

Az összecsapás előtt Madaras Norbertet köszöntötte klubunk operatív igazgatója, Nyíri Zoltán, mivel az FTC csapatkapitánya múlt héten lejátszotta a jubileumi, 300. OB I-es mérkőzését is. Az olimpiai bajnok klasszis pedig a 302. találkozóján is megmutatta, hogy fantasztikus csuklója van. Varga Dénes két találata után ugyanis Madaras is duplázott, így az első negyedben már 4-0 állt az eredményjelzőn. Az OSC góltalansága a védelmet és Vogel Somát dicsérte, hiszen kapusunk kivédte Erdélyi Balázs ötméteresét.

A második játékrészt Vámos Márton bombája nyitotta (5-0), és majd’ tíz perc elteltével a vendégek is betaláltak (5-1). Az újbudaiak gólja azonban nem törte meg a Fradi lendületét, Stefan Mitrovic és Manhercz Krisztián is eredményes volt, így már 7-1-re vezettünk a rangadón. Korábbi játékosunk, Tóth Márton ugyan megszerezte az OSC második találatát, de Varga Dénes ötméteresből lőtt gólja zárta a negyedet (8-2).

A megnyugtató előny tudatában sem engedett ki az FTC. Varga Dénes újabb ötméteresével, és Nikola Jaksic találatával már 10-2 volt az állás, ráadásul csapatunknak újabb negyedet sikerült kapott gól nélkül lehoznia.

Az utolsó játékrészben már több hibát is elkövettünk támadásban és védekezésben is, de ez ilyen vezetésnél bőven belefért. Kaptunk ugyan három gólt, Pohl Zoltán viszont két fantasztikus találatot szerzett. A Ferencváros végül 12-5-re megnyerte a találkozót, ezzel pedig zsinórban a 13. győzelmét aratta a bajnokságban. Mivel a nap másik rangadóján a Szolnok kiütötte 16-7-re az Egert hazai pályán, a címvédő és az FTC meglépett öt ponttal az egriektől, a negyedik helyen álló OSC-nek pedig már 12 pont a hátránya a két éllovassal szemben.

„Örülök, hogy jól játszottunk, elsősorban a védekezést emelném ki, hiszen mindössze öt gólt kaptunk. Végig jól hatástalanítottunk az OSC támadásait, de azt gondolom, hogy ennél jobb csapat az OSC. Ugyan most nagy lett a különbség, de ezután is komolyan vesszük őket és egy pillanatig sem szabad lebecsülni ezt az együttest, hiszen egy jó Bajnokok Ligája-csapatról van szó. Most nagyon jól játszottunk és jó formában voltunk, úgyhogy öröm volt nézni a Fradit.” – mondta vezetőedzőnk, Varga Zsolt.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
Középszakasz 4. forduló, 2018.03.10., szombat
Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-PQS Waterpolo–A-HÍD OSC Újbuda 12-5 (4-0, 4-2, 2-0, 2-3)
Gólszerzők: Varga Dénes 4, Madaras 2, Pohl 2, Vámos, Mitrovic, Manhercz, Jaksic