Tudunk mibe kapaszkodni

2018. április 13., péntek 15:19 | 11 napja 4 órája 46 perce
A Ferencváros női vízilabdacsapata hátrányból várja az UVSE elleni hazai elődöntőt. Együttesünk edzője, Béres Gergely azonban bizakodó a párharc második találkozója előtt.
Tudunk mibe kapaszkodni

Az egyik elődöntő már hétfőn lezárult, hiszen a Dunaújváros jutott be elsőként a bajnoki döntőbe, miután a harmadik találkozón legyőzte a BVSC-t. A Ferencvárosnak azonban még nem szabad azzal foglalkoznia, hogy mely csapat ellen és milyen színű éremért küzdhet a következő hetekben, mert minimum egy meccse még hátravan az UVSE ellen. Az egyik fél második győzelméig tartó párharcban a címvédő vezet 1-0-ra, mivel az első találkozón magabiztosan nyert az FTC ellen 11-4-re. Szombaton a Népligetben találkozik a két együttes.

„Ez a csapat sokkal többet tud, és játszott már sokkal jobban is idén, mint ahogy azt múlt hét szombaton tette a Margitszigeten. Éppen ezért bizakodva várjuk a hazai meccsünket, ahol ugyan az UVSE lesz az esélyes, de szeretnénk megszorítani ellenfelünket. Tudunk mibe kapaszkodni, hiszen a Magyar Kupa elődöntőjében döntetlennel ért véget a találkozónk és csak ötméteresekkel kaptunk ki ellenük. Ott csapatként is nagyon-nagyon jól játszottunk, egyénileg pedig mindenki remekül tette a dolgát. A párharc első meccse előtt az volt a kérés, hogy játsszon mindenki felszabadultan, de ezt sajnos nem tudták megvalósítani a lányok. Most ugyanezt mondjuk nekik, hogy legyenek bátrak, ugorjanak be határozottan a medencébe, mert nincs veszíteni valójuk.” – mondta az FTC női csapatának edzője, Béres Gergely.

A szombati hazai győzelem azt jelentené, hogy a Fradi egyenlítene és kivívná a harmadik meccset. Vendég siker viszont az UVSE döntőbe jutását eredményezné.

NŐI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 2. mérkőzés, 2018. április 14., 18:30
Népligeti uszoda
FTC – UVSE
A két győzelemig tartó párharcban 1-0 az állás az UVSE javára.