Veretlenül zártunk

2018. április 21., szombat 21:05 | 29 napja 11 órája 57 perce
Minden mérkőzését megnyerte a Ferencváros férfi vízilabdacsapata az OBI középszakaszában. Az utolsó fordulóban az OSC győztük le 10-6-ra idegenben, így várjuk az elődöntős ellenfelünket.
Veretlenül zártunk

A friss Euro Kupa-győztes Fradi remekül kezdte a mérkőzést, annak ellenére is, hogy az olaszországi döntő miatt csak egy napot tudott regenerálódni. Vezetőedzőnk, Varga Zsolt ezért pihenőt adott Varga Dénesnek, Szirányi Balázsnak és Stefan Mitrovicnak, de nélkülük is gyorsan kétgólos előnyt szereztünk az OSC otthonában. Vámos és Sedlmayer találata után (0-2) szépítettek a hazaiak, majd Pohl Zoltán remek emberelőnyös gólja zárta az első negyedet (1-3).

A folytatásban Madaras Norbert ugyan háromra növelte az FTC előnyét (1-4), ám két hibánkat is kihasznált az OSC és gyorsan felzárkózott 4-3-ra. Ezután Vámos kihagyott egy ötméterest, de a következő támadásunkból javított és akcióból volt eredményes (3-5). A játékrész végén egy szép labdaszerzésből Jansik Szilárd indult meg a kapura és belőhette volna, de volt szíve leadni a mellette érkező Slobodan Nikicnek, aki beütötte a labdát a kapuba (3-6).

A nagyszünet után Német Toni gólt szerzett centerből (3-7), de ekkor már kiütközött a fásultság a Ferencvároson. Az újbudaiak ezt egy találattal tudták kihasználni (4-7), majd Varga Dániel kétszer is megvillant és 9-4-re alakította az állást. A másik oldalon ötmétereshez jutott az OSC, ám Gárdonyi András ujjheggyel a kapufára tolta a lövést, majd Manhercz Krisztián megszerezte csapatunk tizedik gólját is (4-10).

Győzelmünk ekkor már nem volt veszélyben, hiszen megnyugtató, hatgólos előnyből kezdhettük az utolsó negyedet. Csapatunk ki is engedett a végén és két gólt is kaptunk, de így is könnyedén nyertünk 10-6-ra az OSC otthonában a középszakasz utolsó fordulójában.

A Ferencváros ezzel ideiglenesen átvette a vezetést a tabellán a Szolnoktól, hiszen a címvédő vasárnap vendégeskedik majd Egerben. Annak a meccsnek az eredményétől függ, hogy az OSC-t, vagy a hevesieket látjuk vendégül az elődöntőben jövő hét szerdán, amikor is már a bajnoki finálé lesz a tét.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
Középszakasz 8. forduló
2018.04.21., szombat, Nyéki Imre Uszoda
A-HÍD OSC Újbuda – FTC-PQS Waterpolo 6-10
(1-3, 2-3, 1-4, 2-0)
Gólszerzőink: Varga Dániel, Vámos 2-2, Sedlmayer, Pohl, Madaras, Nikic, Német, Manhercz 1-1

A BAJNOKSÁG FELSŐHÁZÁNAK ÁLLÁSA
1. FTC-PQS Waterpolo 63 pont / 22 meccs

2. Szolnok 60 pont / 21 meccs
3. Eger 52 pont / 21 meccs
4. OSC 45 pont / 22 meccs