Bácsit kórházba vitték
2012. augusztus 5., vasárnap 16:16 | 10 hónapja 14 napja 18 órája 59 perce
A ferencvárosi olimpikon bal térdében részleges, vagy teljes hátsó szalagszakadást szenvedett.

Bácsi Péter térdsérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy biztosan nem folytatja szereplését a birkózók kötöttfogású 74 kilós súlycsoportjában a londoni olimpián.
Struhács György szövetség kapitány az MTI-nek elmondta: az első diagnózis szerint a versenyzőnek a bal lábában részleges vagy teljes hátsó szalagszakadása van, ezért kórházba szállították.
A 2008-ban Európa-bajnok és olimpiai ötödik, 29 éves ferencvárosi birkózó első londoni meccsén sérült meg a litván Alekszandr Kazakevics ellen. A rivális jutott a nyolc közé, s Bácsi a legjobb esetben is csak a bronzéremig tartó vigaszágon folytathatta volna a küzdelmet.
(forrás: mti)
(fotó: mti)
“Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldigáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. JÓ SORSOM ODA VEZÉNYELT, MERT VALAHOL FENN ÚGY DÖNTÖTTEK RÓLAM, HOGY A FERENCVÁROS LEGYEN AZ ÉLETEM.” - Albert Flórián














