Ötkarikás felkészülés

Olimpikonunk, Bácsi Péter az elmúlt időszakot egy külföldi edzőtáborban töltötte, ahol több országból érkezett birkózókkal közösen készülhetett a londoni ötkarikás játékokra.
- Péter az elmúlt heteket Lengyelországban töltötte, ahol egy nemzetközi edzőtáborban vett részt. Eredetileg úgy terveztük, hogy elindul ott egy versenyen, sajnos ezt a tervünket meghiúsította egy lábsérülés. Szerencsére egy kis kezelés után a lába már jól van, rendesen tud edzeni – nyilatkozta Sike András a fradi.hu-nak.
Birkózó szakosztályunk vezetője beszélt a tervezett felkészülés további menetéről is.
- Péter jelenleg Budapesten tartózkodik, majd Tatára utazik az edzőtáborba, ahol három hetet készül a Londoni olimpiára. A tervek szerint augusztus 2-án utazik ki az olimpia helyszínére, ahol reméljük, hogy a versenyen jól fog szerepelni – zárta szavait Sike.












