Szaka kikapott

2017. június 17., szombat 18:59 | 4 hónapja 2 napja 15 órája 53 perce
A Ferencváros ökölvívója, Szaka István az első mérkőzésén vereséget szenvedett a harkivi Európa-bajnokságon.
Szaka kikapott

Az 52 kilósok mezőnyében induló Szaka az olasz Manuel Fabrizio Cappaival mérkőzött. Az olasz rutinos bokszolónak számít, hiszen a legutóbbi két olimpián is ott volt, míg Istvánnak az ukrajnai kontinenstorna volt élete első világversenye, ráadásul a magyar csapat legfiatalabbja tagja, mindössze 19 éves.

Az olasz bokszoló élt testi adottságainak fölényével a meccsen. A harmadik menetben egyre több szabálytalanság történt, mindkét fél ezeknek köszönhetően a padlóra került. Szaka István ugyan gyors mozgásával próbálta ellensúlyozni Cappai ütéssorozatát, de az olasznak több pontos ütése volt, így magyar bajnokunk pontozásos vereséget szenvedett. Szaka a mérkőzés után a vereség ellenére higgadtan értékelt.

"Az első menetben nagyon jól ment a boksz. Volt egy nagy bal csapottam a menet elején, ami talált, és szerintem számolni is lehetett volna az olaszra. Aztán a második menet elejét szintén nagyon jól kezdtem, de a második felében kaptam egy nagy testütést ami nagyon megfogott. Onnantól kezdve elment a kondim is, és sajnos a harmadik menetben kikaptam. Meg kell hagyni, ügyes ellenfél volt az olasz srác."


ÖKÖLVÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
52 KG

Manuel Fabrizio Cappai (olasz)-Szaka István 4:1