2023. február 4.
Dibusz: „Síp, és elkezdődik a felejthetetlen hangorkán”
Labdarúgócsapatunk kapitánya izgatottan várja a derbit, és folytatná az Újpest elleni győzelmi sorozatot.

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk február 5-én, vasárnap 17.30-tól az Újpestet fogadja a Groupama Arénában az OTP Bank Liga 18. fordulójában. A mérkőzésre ITT tud jegyet vásárolni, míg a derbivel kapcsolatos minden fontos információ ITT, egy helyen összegyűjtve megtalálható.

A találkozó előtt csapatkapitányunkat, Dibuszt Dénest kérdeztük a várakozásairól.

- Felfokozott hangulatban készülünk a vasárnapi találkozóra, ahogy hallom, így tesznek a szurkolók is, ismét óriási az érdeklődés a találkozó iránt. Bízom benne, hogy ugyanolyan fantasztikus hangulatot teremtenek majd a drukkereink, mint a korábbi derbiken. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy hasonlóan jó eredménnyel zárjuk ezt a találkozót, mint a korábbi meccseket. Már hosszú győzelmi sorozatunk van az Újpest ellen, szeretnénk ezt tovább nyújtani, és boldoggá tenni drukkereinket - kezdte kapusunk, aki szeretné, ha folytatódna az újpestiek elleni sikersorozat.

- Több ezren lesznek már a stadionon kívül a meccs előtt, a melegítés már szinte félház előtt zajlik majd, ha a játékvezető pedig belefúj a sípjába, elkezdődik a felejthetetlen hangorkán. Az új játékosaink is megérzik, megtapasztalják majd, milyen hangulat van egy ilyen mérkőzésen. És a végeredmény? Csak a győzelem elfogadható! - tette hozzá magyar válogatott labdarúgónk.

Vegye meg a Fradiért!
UEL-csoportgyőztes labdarúgócsapatunk nyolcaddöntős ellenfele ugyan még nem ismert, de a március 16-i, Puskás Arénában megrendezésre kerülő visszavágóra már elindult a jegyértékesítés. Biztosítsa be helyét most, legyen ott a történelmi mérkőzésen, és buzdítsa a helyszínről Dibusz Déneséket. Részletek ITT!

Ezzel párhuzamosan továbbra is zajlik a bajnoki bérletek értékesítése, részletek ITT!

Cikkajánló

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

Fradi Kamion a Kisvárda elleni meccsen

A Kisvárda elleni bajnoki előtt drukkereink 14 és 17 óra között megcsodálhatják országjáró járművünket.

FTC-Kisvárda: íme, a meccsnapi ajánlatunk

Ezúttal a Fradi ágyneműket vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel.

Sajtóakkreditáció a Kisvárda elleni bajnokira

A sajtó munkatársai április 19., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

Kenan Kodro: „Mind Dejannal vagyunk”

A ZTE ellen eredményes bosnyák támadónk értékelte a mérkőzést – VIDEÓ!

Leandro: „Az alázat hozta meg a sikert”

Pályaedzőnk a ZTE elleni győzelem után értékelt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin