2022. május 14.
Győztes szezonzárás Gyirmóton
Férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a Gyirmót ellen idei utolsó bajnokiján.

Az utolsó fordulójához érkezett az NB I 2021/2022-es szezonja, amely során 33-szoros bajnok és 24-szeres Magyar Kupa-győztes labdarúgócsapatunk a Gyirmót vendégeként lépett pályára. A mieink az idei évben taroltak, hiszen mind a két hazai kupa a Népligetbe került (ez utoljára 2016-ban sikerült), emellett ősszel a nemzetközi kupaszereplés is jól sikerült, hiszen az UEFA Európa Ligában vitézkedtünk, sőt, a Bayer Leverkusen ellen itthon 1-0-ra sikerült is győznünk. Az idény utolsó bajnokiján Sztanyiszlav Csercseszov a Bogdán – Wingo, S. Mmaee, Dvali, Civic – Besic, Loncar, Marin, Zubkov, Gavric – Bassey kezdőt küldte a pályára.

I.félidő

Intenzíven kezdtek a csapatok. Az ötödik percben Civic került nagy helyzetbe, aki nem a kaput vette célba, hanem inkább éles szögből beadta a labdát, ám a hazai védelemnek sikerült szögletre mentenie, amiből már nem alakult ki veszély. Rögtön jött a válasz a másik kapunál, ám Medgyes lövése elkerülte Bogdán kapuját. Négy perccel később Loncar passzolt Gavricnak, aki egy csel után a kapu bal oldalát vette célba, azonban a labda elpattogott a kapufa mellett, ahogy később Zubkov kísérlete is.

A 19. percben Bassey kapott remek kiugratást, ám nigériai csatárunk túl hosszan tolta meg a labdát, így az a kapujából kirobbanó Rusáké lett, majd Hasani lövése éppen hogy elkerülte a kapunkat. Nem sokkal később Marin szöktette Basseyt, aki Loncarnak passzolt. Bosnyák válogatott játékosunk remek cselekkel eljutott a tizenhatoson belülre, ám az éles szögből leadott lövése elment a kapu előtt keresztbe.

Rögtön jött a következő helyzetünk: Egy kontra végén Marin ugratta ki a felfutó Wingót, ám az amerikai lövését Rusák nagy bravúrral védte. A 29. percben Besic tekerése sem okozott gondot a hazai kapusnak. Pár perccel később Wingo beadása után Zubkov lőtt kapura, de nem volt benne elég erő.  A 43. percben remek helyről jutottunk szabadrúgáshoz. A félidő vége előtt megszületett az első Fradi-gól, Bassey volt eredményes (0-1).

II. félidő

Nigériai támadónk rögtön megszerezhette volna második gólját, ám lövése kijött a kapusról, majd Civic is majdnem betalált. Az 53. perc végén Loncar tekert, de Rusák leért a lövésre. A kimaradó helyzetek pedig megbosszulták magukat, ugyanis Medgyes baloldali beadása után Varga Barnabás bevette Bogdán kapuját (1-1). Ezt követően a hazaiak megint betaláltak, de ezt a gólt elvette a videóbíró. Nem sokkal később Gavric helyére Redzic Damir érkezett a folytatásra, míg Marint Sigér Dávid váltotta. Az egyenlítés meghozta a Gyirmót étvágyát, sorra vezették a támadásaikat a hazaiak, a 66. percben Bogdánnak kellett nagyot védenie. Rögtön ezután Bassey vezérletével indítottunk egy kontrát, melynek végén Zubkov mellé tüzelt. 

A félidő közepére sikerült rendeznünk sorainkat a bekapott gól után, ismét mi irányítottuk a találkozót. A 74. percben Marquinhos Zubkovot váltotta, míg Bassey helyére klubunk legendájának, Lisztes Krisztiánnak a fia, ifjabbik Lisztes Krisztián állt be, aki ezzel debütált felnőttcsapatunkban.

A 79. percben ismét megzörrent a hazai háló, Eldar Civic góljával megint mi vezettünk (1-2). Ez volt bosnyák válogatottunk második találata csapatunkban. Korábban a Zalaegerszeg ellen lőtt idegenben egy óriási gólt. A 87. percben Marquinhos az oldalhálót találta el. A hosszabbításban Redzic tört be a tizenhatoson belülre, majd passza a hazai védő lábáról változtatott irányt, majd Lasha Dvali az utolsó pillanatokban mentett a gólvonalunkról.

Csapatunk így győzelemmel zárta a szezont!

NB I, 33. forduló
Gyirmót-FTC 1-2 (0-1)
Gyirmót: Rusnák – Szegi, Csörgő, Széles, Zeke – Ventura (Hajdú, a szünetben), Vass (Radics, a szünetben), Nagy (Kovács, 84.) – Hasani (Herjeczki, a szünetben), Varga, Medgyes (Simon, 78.)
FTC: Bogdán – Wingo, S. Mmaee, Dvali, Civic – Besic, Loncar (Zachariassen, 85.), Marin (Sigér, 62.), , Zubkov (Marquinhos, 74.), Gavric (Redzic, 62.) - Bassey (Lisztes, 74.)
Sárga lap: Hasani (43.), Szegi (50.), Redzic (81.)
Gól: Varga (57.), illetve Bassey (46.), Civic (79.)

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin