2024. május 4.
Szekszárdról is elhoztuk a három pontot
Női labdarúgóink 2-1-es győzelmet arattak a Simple Női Liga 21. fordulójában.

Magyar bajnok női labdarúgóink a múlt heti, ETO FC Győr elleni fölényes győzelem után Szekszárdra látogattak a Simple Női Liga 21. fordulójában. Albert Flórián és stábja a mérkőzésen a Barti – Ott, Papp, Bozsik – Fenyvesi, Kovács – Hubbard, Csányi, Sztanovics – Nagy, Kubassova kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

A találkozó első félidejében nem született gól, a fordulást követően azonban a hazaiak Taylor révén a 47. percben megszerezték a vezetést. Az egyenlítésre egészen a 74. percig kellett várni, ekkor Nagy Viktória vette be a hazaiak kapuját. A hajrában már úgy tűnt, hogy pontosztozkodás történik, de a 88. percben Kovács Eszter betalált, góljára a hazaiaknak pedig már nem volt válasza, így csapatunk 2-1-es sikerrel vette az akadályt.

- Tulajdonképpen tét nélküli mérkőzést vívtunk, és ez rányomta a bélyegét a csapat hozzáállására. Nem úgy játszottunk, ahogy azt elvártam volna a lányoktól, az ellenfél ráadásul talált egy gólt, ami megnehezítette a helyzetünket. Az utolsó 25 percben azonban megráztuk magunkat, és kiharcoltuk a győzelmet – értékelt együttesünk vezetőedzője, Albert Flórián.

 

Női labdarúgás,
Simple Női Liga, 21. forduló

Szekszárdi WFC – FTC-Telekom 1-2 (0-0)

FTC-Telekom: Barti – Ott, Papp, Bozsik (Czellér, 57.) – Fenyvesi (Kovács L., 89.), Kovács – Hubbard, Csányi, Sztanovics (Diószegi, 57.) – Nagy, Kubassova (Túróczy, 85.)

Vezetőedző: Albert Flórián

Gólok: Taylor (47.), illetve Nagy (74.), Kovács (88.)

 

 

 

Cikkajánló

RangAdó-díjátadó: Papp Luca az év legjobbja!

Női labdarúgócsapatunk középpályása lett a Simple Női Liga legjobbja a Magyar Labdarúgó Szövetség gáláján.

„Ezekért a pillanatokért kezdtünk focizni”

Fenyvesi Evelin könnyes szemmel, boldogan értékelte női labdarúgóink hetedik bajnoki címét – VIDEÓ!

BAJNOKCSAPAT!

Női labdarúgócsapatunk megvédte bajnoki címét, miután 4-0-ra nyert a Győr ellen a Groupama Arénában.

Vasárnap női bajnoki döntő a Groupama Arénában!

Címvédő női labdarúgóink este negyed kilenctől lépnek pályára. A belépés ingyenes!

Idegenbeli győzelem a döntő második meccsén

Női focicsapatunk 1-0-ra verte a Győrt, az aranyérem sorsa a Groupama Arénában dől el vasárnap.

Fenyvesi Evelin és Papp Luca a válogatott keretében

Két labdarúgónk képviseli klubunkat a női nemzeti csapat következő meccsein.

Vereség a döntő első meccsén

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott az ETO FC Győr ellen a bajnoki döntő első mérkőzésén.

Kézimeccs és footgolf – csapatépítés női focis módon

Fenyvesi Evelinék az edzéseken kívül is aktívan készülnek a bajnoki döntőre – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin