2024. április 3.
Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!
Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

Korábban már kétszer is próbálkoztunk, de még nem sikerült nyernünk a barcelonai katlanban, ahol egy 8-5-ös vereség és egy 12-12-es döntetlen a mérlegünk. Bízhattunk abban, hogy harmadik nekifutásra sikerül megtörnünk a rossz sorozatot, hiszen remek játékkal tudtunk nyerni az Olympiakosz és a Brescia ellen is 11-9-re a Bajnokok Ligája második csoportkörében.

Óriási harc vette kezdetét a vízben a két bombaerős csapat között, amelyek fantasztikusan védekeztek, ugyanis öt és fél percig nem talált egyik fél sem a kapuba. A gólcsendet a centerbe beúszó Fekete Gergő törte meg, ráadásul akcióból talált be fiatal világbajnokunk. Remekül zárt a védelmünk, ugyanis a hazaiak csak a negyed végén tudták bevenni Vogel Soma kapuját (1-1). A második játékrészt Német Toni látványos gólja nyitotta, hiszen centerünk a rárontó bekk és a kapus feje fölött emelte át a labdát leheletfinom mozdulattal (1-2).

A Barceloneta megrázta magát és egy percen belül kétszer is betalált és 3-2-re fordított, majd meg is tartotta vezetését, miután Dusan Mandics ötméteresét kivédte az Eb-győztes spanyol válogatott kapusa, Aguirre. Nem örülhetett azonban sokáig a hazai publikum, hiszen egy csodás Damonte, Jansik összjáték után utóbbi húzta be a labdát a hálóba (3-3), majd a második negyed utolsó támadásából Nagy Ádám volt eredményes kiszorított szögből, így 4-3-as vezetéssel fordultunk a rangadó második felére.

Az előnyt ráadásul gyorsan kettőre növeltük, Sztilianosz Argiropulosz az alapvonalról vágta be a labdát, Isten tudja, hogy hogyan… de síri csend lett úrrá az uszodában. Ezt az a hangos morajlás váltotta fel a következő támadásnál, amikor Munarriz fölé vágta az ötméteresét, de vegyük úgy, hogy Vogel babonázta meg az Európa-bajnok kiválóságot. Néhány perccel később emberelőnyből zárkóztak a hazaiak (5-4), majd Argiropulosz lövése után egy hajszál hiányzott hozzá, hogy gólt ünnepelhessünk, de a játékvezető nem látta bent a labdát. Az ellentámadásból pedig egyenlített a katalán együttes 5-5-re… Szerencsére azonban itt van nekünk egy olyan világklasszisunk, mint Varga Dénes, aki a rá jellemző eleganciával lőtte ki a sarkot (5-6). Az utolsó szó a hazaiaké volt a harmadik negyedben és újra egalizáltak (6-6).

Érezhető volt, hogy itt ma este akár egyetlen gól dönthet a három pont sorsáról és ehhez mi kerültünk közelebb, amikor a záró játékrész közepén Argiropulosz értékesítette Damonte remek átadását, majd a következő akcióból csapatkapitányunk vágott újabb nagy gólt, ezzel pedig 8-6 volt a javunkra. A védelmek kiengedtek, így az volt a kérdés, hogy ki tudja ezt kihasználni. Nem adta könnyen magát a Barceloneta, ismét zárkózott egyre, de utolérni már nem tudta a Fradit. Nyéki Balázs együttese ellenállhatatlan volt az utolsó percekben, igazi csapatként küzdött, egymást segítve védekezésben és támadásban. Ugyan a hazai közönség próbálta felspannolni a hajrára kedvenceit, de kibírtuk a spanyol rohamokat, Fekete Gergő pedig duplázott, így 10-7-es vezetéssel kezdtük az utolsó két percet. Nem ünnepelhettünk ugyanakkor, mert a Barceloneta 10-9-re zárkózott, azonban a kilencedik találatnál hangos reklamálásba tört ki az FTC-kispad. Szakmai stábunk szerint ugyanis Fradi-időkérés után szereztek labdát és találtak a hazaiak a kapuba. A játékvezetők hosszas egyeztetés után igazat adtak nekünk, így maradt a 10-8. Ez lett a végeredmény!

Az FTC tehát története során először tudott nyerni Barcelonában, és továbbra is őrzi szezonbeli veretlenségét, amely már 30 mérkőzés óta tart. Ezzel a sikerrel pedig egy lépéssel közelebb kerültünk a Final Fourhoz, hiszen a negyeddöntős csoportkör feléhez érve maximális, kilenc ponttal vezetjük a negyeddöntős csoportot a hatpontos Olympiakosz és a hárompontos Barceloneta előtt. A következő fordulóban Athénba látogatunk. Csapatunk csütörtökön utazik haza, szombaton este pedig újabb bajnoki rangadó vár ránk, hiszen a Szolnokot fogadjuk a Komjádiban. A meccs a rájátszás szempontjából lehet fontos számunkra, hiszen akár a Dózsával is összekerülhetünk az elődöntőbe, ahová viszik magukkal az együttesek az egymás elleni eredményeket.

LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Negyeddöntős csoportkör, 3. forduló – 2024.04.03. szerda 19:30

Spanyolország, Barcelona

CNA BARCELONETA (spanyol) – FTC-TELEKOM (magyar) 8-10 (1-1, 2-3, 3-2, 2-4)

Gólszerzőink: Fekete 3, Argiropulosz 2, Varga D. 2, Jansik, Fekete, Nagy Ádám, Német 1-1

Cikkajánló

A világ legjobbjai a BL négyes döntőjében

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a 2019-es hannoveri diadal után Máltán is megnyerné a Bajnokok Ligáját.

A krémek krémje Máltán - így készül a Final4-ra az FTC

Férfi pólósaink a Margitsziget egyik nyitott medencéjében szoktatták magukat a máltai környezethez - VIDEÓ!

Ezüstérmes az FTC Masters

Óriási csatát hozott a népligeti póló-finálé, ahol 8-6-ra nyert a III. kerületi TVE a címvédő FTC ellen.

Bronzérem és negyedik hely az utánpótlásban

Az FTC-Telekom Waterpolo leány serdülő és fiú ifjúsági csapata is nagyot küzdött a nyolcas döntőben.

Tíz FTC-játékos küzd az olimpiáért

21 fős kerettel vág neki az olimpiai felkészülésnek a magyar férfi vízilabda-válogatott.

„Még egy lépés van hátra, irány Málta!”

A 26. bajnoki cím megszerzése után örömmámorban úsztak férfi pólósaink – VIDEÓ!

BAJNOK AZ FTC! - Sorozatban harmadszor

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata kettős győzelemmel nyerte meg a Vasas elleni döntőt.

Egy lépésre a bajnoki címtől

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata kedd este egy újabb Vasas elleni győzelemmel bajnok lehet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin