2024. április 3.
Fiatalokkal a csapatban nyertünk a Népligetben
18-7-es magabiztos győzelmet aratott az FTC női vízilabdacsapata a Szeged elleni bajnokin.

A múlt héten elszenvedett UVSE elleni vereség után az volt a kérdés, hogy milyen állapotban folytatja majd a bajnoki alapszakasz hajráját az FTC. Nos, játékosaink feltüzelt állapotban ugrottak vízbe a Népligetben a Szeged ellen. Dömsödi Dalma csavart centergólja indította el a mérkőzést és három percen belül szerzett három góllal elléptek a mieink Kurucz-Gurisatti Gréta remekbeszabott megúszásával (4-1). Jó ütemben folytattuk az első negyedet, és összességében hét gólt is szereztünk (7-3). Ez a lendület a második játékrész elején alábbhagyott és a szegediek négy perc alatt felére faragták a hátrányukat (7-5). A vendégek lendületét Farkas Tamara ötméteresből szerzett gólja törte meg, majd Pőcze Panna és Leimeter Dóra találataival 10-6-os állással kezdhette meg a csapatunk a második félidőt.

A védekezés kezdett összeállni, ezt pedig jól jelezte, hogy több, mint 10 percen keresztül nem hagytuk gólt lőni a Szegedet, miközben Kuna Szonja értékesített büntetőjével már nyolccal vezetett a Fradi (15-7). Három serdülőkorú játékos is bemutatkozott felnőtt csapatunkban az ob I-ben. Kiss Emma Gitta meglőtte élete első gólját, a kapus Fisher Jessica a negyedik negyedben három védést is bemutatott és nem kapott gólt, míg Paján Zille egy ötméteres kiharcolással segítette a csapatot. Az utolsó játékrészben tovább növeltük a különbséget Pőcze Panna akciógóljával, aki ezzel Farkas Tamara mellett szintén negyedszer volt eredményes. A 18-7-es végeredményt 20 másodperccel a vége előtt Felkai Sára állította be. Szombaton este 18 órától folytatódik az alapszakasz hajrája, ahol a III. kerületi TVE otthonába látogatnak el Gerendás György tanítványai.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz, 8. forduló (pótolt) – 2024. április 3., szerda 20:00

Budapest, FTC-MVM Sportközpont

FTC-TELEKOM – SZEGED 18-7 (7-3, 3-3, 5-1, 3-0)

Gólszerzőink: Pőcze 4, Farkas 4, Kuna 2, Kurucz-Gurisatti 2, Dömsödi 2, Kiss, Felkai, Leimeter, Tóth-Csabai 1-1

"
"
Cikkajánló

„Bennünk van egy jó eredmény az olimpián.”

Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.

Hat FTC-játékos került be a bő olimpiai keretbe

Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.

Gerendás György: ,,Megmutattuk, hogy tudunk küzdeni"

Női vízilabdacsapatunk második lett az ob I-ben. Visszavonuló trénerünk, Gerendás György értékelte az idényt.

Bajnoki ezüstérmes az FTC női pólócsapata

Idegőrlő csatában 11-10-re kikapott az FTC az UVSE ellen a bajnoki döntő második felvonásában.

Gerendás György: „Csináljuk meg!”

Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője szerint harmadik meccsre kényszeríthetjük a bajnoki döntőben az UVSE-t.

Meg kell akadályozni a bajnokavatást!

A döntő első meccsének elvesztése után nyernie kell az FTC-nek, hogy maradjon esélye az aranyéremre.

„A Leimi is nagyon jó szpícselős”

Klasszis női pólósainkkal folytatta a Kire jellemzőbb? – kvízsorozatot a Fradi TV stábja – VIDEÓ!

Kikaptunk a döntő első meccsén

12-6-os vereség után szerdán nyernie kell az FTC női pólosainak a Népligetben, hogy ne dőljön el a párharc.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin