
Kiváló diszkoszvetőnk, Huszák János vasárnap a székesfehérvári Csapatbajnokságon is megnyerte versenyszámát. Előtte a MASZ Meghívásos Versenyén, a Szuper Liga Döntőjében és egy spliti nemzetközi viadalon is első lett. Jánossal az elmúlt hetekről, teljesítményéről és a világbajnoki csapathirdetés előtti izgalmakról beszélgettünk.
- Négy verseny, négy első hely. Mondhatjuk, hogy kirobbanó formában vagy?
- Igen, mondhatjuk. A luxemburgi viadal után Splitben 62.65 méterrel nyertem, majd jött a Szuper Liga Döntője, a múlt hét eleji MASZ Meghívásos Verseny és a Csapatbajnokság, ahol egyaránt győztem. Remek érzés volt.
- Változtattatok valamit a felkészülésben, hogy ilyen jól kijött a lépés?
- A bronzéremmel záruló Országos Bajnokság után edzőmmel, Kővágó Zoltánnal egy kemény, kéthetes időszakot indítottunk el. Tisztáztuk, hogy a két-három lehetőségem van megdobni a világbajnoki kvalifikációhoz szükséges szintet é bíztunk benne, hogy valamelyik versenyen kijön a lépés. Sajnos ez nem sikerült, de semmi sincs veszve!
- Akkor tisztázzuk a helyzetet. Hogyan lehetsz ott a világbajnokságon?
- Jelenleg a második legjobb kieső vagyok, ami azt jelenti, hogy ha a 32 főből álló világbajnoki mezőnyből egy versenyző kiesik, akkor indulhatok Dohában. Ugyanis nemrég kiderült, hogy a német klasszis, Christoph Harting nem lesz ott a vb-n, így egy hely már felszabadult. Ráadásul a korábbi éveket látva nagy rá az esély, hogy két-három, de akár három-öt versenyző is kikerülhet sérülés, lemondás vagy egyéb indokok miatt. Roppant izgalmas napok várnak rám, hiszen a hivatalos indulók sorát hétfő és szerda között bármikor kihirdethetik. Megnyugtat az a tudat, hogy már lezárult a kvalifikációs időszak, így senki sem dobhat már nagyobbat.
- A tavalyi Európa-bajnokságról történő szerencsétlen lemaradásod után gondolom most még nagyobb az izgalom.
- Egyértelmű, hiszen most teljesen egészséges vagyok, jó fizikai állapotnak örvendek. Érdekes, hogy tavaly erre nem is gondoltunk a mellizom-szakadás után, de az elmúlt egy évben léptünk egy szintet és most itt vagyunk a világbajnoki indulás kapujában. Remélem sikerül.
A szabadtéri atlétikai világbajnokságot szeptember 27. és október 6. között Katar fővárosában, Dohában rendezik meg.
Molnár Péter
Klubunk fiatal gerelyhajítója Cipruson szerepelt rangos nemzetközi versenyen.
Atlétánk a TUI Cyprus Maraton történetének legjobb eredményét érte el 2:19:38-as idejével.
Az FTC atlétái összesen hét érmet nyertek a korosztályos fedettpályás országos bajnokságon.
Eb-győztes atlétánknak jól jött az ob, a világbajnokságon pedig az új szabályokra is figyelnie kell - INTERJÚ!
Klasszisunkon kívül egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot szereztek atlétáink a fedettpályás ob-n vasárnap.
Bajnoki címmel és négy éremmel nyitottunk a fedettpályás atlétikai OB-n
Szabó Enikő és Sütő Napsugár megmutatta, hogyan készülnek a videók, amelyekkel fontos céljuk van - VIDEÓ!
Az FTC atlétája egy hollandiai meghívásos versenyen vett részt vasárnap.