Március 20. és 22. között a lengyelországi Torunban rendezik meg a Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságot, amelyen a 11 fős magyar delegációban ott lesz az FTC-MVM Atlétika Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, Európa-csúcstartó és többszörös magyar bajnoka, Molnár Attila, aki 400 méteren indul majd.
Mint ismert, a 400 méteren szerzett Eb-aranyérmes futásával az év sportpillanata díját a 68. Nemzeti Sport Gálán elnyerő Molnár Attila tavaly októberben bejelentette, hogy Hollandiában a többek között a holland világsztárt, Femke Bolt is edző Laurent Meuwly kezei alatt folytatja a felkészülést. A svájci sztáredzővel nemrég exkluzív interjút adott a FradiMédiának, amelyet ITT olvashatnak el.
Attila a februárban Nyíregyházán megrendezett Fedettpályás Magyar Bajnokságon nem legerősebb számában, hanem 200 méteren állt rajthoz és nagyin magabiztosan, 20.96-os egyéni csúccsal nyert. Klasszisunk a verseny után a FradiMédiának adott interjúban elárulta, hogy az ob egy remek és minőségi edzéslehetőség volt számára és amit elterveztek svájci edzőjével, Laurent Meuwly-val, azt teljes mértékben sikerült végrehajtania és maximálisan a világbajnokságra koncentrálhat.
Amely világeseményen többek között a 400 méteres síkfutás is jelentős változásokkal lesz lebonyolítva. A toruni vb-n a 400 méter során az éles kanyarok okozta hátrányok csökkentése érdekében az előfutamokban csak a 3–6. sávokat használják majd, az 1. és 2. sáv üresen marad. A 2026-os világbajnokságtól kezdve a döntőt két külön futamban, 4-4 versenyzővel rendezik meg, és az összesített időeredmények alapján hirdetnek győztest.

A mezőny pedig brutális lesz! A szám világbajnoka, a trinidadi Jerrem Richards mellett ott lesz a 44.49-es idővel világcsúcstartó kanadai Christopher Morales Williams, illetve az amerikai Khaleb McCrae, aki 44.52-es idejével jelenleg világcsúcstartó. Igazán nagy szó, hogy Molnár Attila az Ostravában futott 45-01-es Európa-csúcsával a legjobb európai futó ebben a mezőnyben.
A sportág legfrissebb híreivel és statisztikáival foglalkozó Global Athletics Hub és a Track & Field Gazette X-oldala a három legjobb 400-as induló közé tette a Fradi sztárját.
EKKOR FUT MOLNÁR ATTILA
Ami a programot illeti. Molnár Attilának először március 20-án, pénteken 11:56-tól szurkolhatunk a 400 méter előfutamai során. Amennyiben klasszisunk sikerrel veszi az első akadályt, akkor még aznap 20:44-től vár rá az elődöntő. Ha Attilának sikerült a világbajnoki döntőbe jutnia, akkor azt másnap, március 21-én, szombaton 18:34-kor rendezik meg.
Attila a negyedik előfutamba került, ahol rajta kívül még a spanyol fedettpályás bajnok, a tavalyi Európa-bajnokságon a 4x400 méteres váltóval ezüstérmes Markel Fernandez, a 200 és 400 méteren szerb csúcstartó Bosko Kijanovics, illetve a csehek bajnoka, és a váltóval 2025-ben U20-as Európa-bajnok Tomás Horák szerepel majd.
Érdemes lesz követni a FradiMédia felületeit, így a fradi.hu-t, a Facebook-, Instagram-, és TikTok-oldalunkat, valamint a FradiMédia hivatalos YouTube-csatornáját, ugyanis stábunk exkluzív helyszíni riportokban számol be a fedettpályás világbajnokság minden egyes Attilával kapcsolatos történéséről.
Az aranyat és az ezüstöt is elhozták atlétáink az Osztrák Atlétikai Szövetség nemzetközi versenyéről.
A FradiMédia a helyszínről követte végig a Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságot! Exkluzív VIDEÓ!
Klubunk korábbi atlétájának egy repülőgépszerencsétlenség törte ketté olimpiai álmait.
Atlétánk 71,69 méterig hajította a gerelyt a Téli Dobó Magyar Bajnokságon.
Indaia Jackie Natan a Fogyatékos Sportolók U16, U18 és Felnőtt Atlétikai Versenyén remekelt.
A nőknél Tomaschof Kata, a férfiaknál Tarnai László végzett a mezőny első felében a lengyel fővárosban.
Molnár Attila kritikus volt az új szabállyal kapcsolatban a világbajnoki döntő után - VIDEÓ!
Az FTC sprintere a lengyelországi atlétikai vb 400-as döntőjében lemaradt az éremről az időeredményével.