2020. július 22.
Eb-résztvevő a világranglista élén álló fradista
Az FTC tehetsége ősszel szintet léphet és a felnőttek mellett küzdhet a grandiózus versenyen – INTERJÚ

Egyéni csúcs, amely a világranglista élére repítette, korosztálya legjobbjai között tartják számon, szeptemberben pedig már felnőtt versenyen is a Fradiért dobhat. Ő Herczeg György, az FTC atlétika szakosztályának tehetséges gerelyhajítója.

- A vírus miatti korlátozások feloldásával végre beindultak a versenyek, elsőként az atlétikában. Hogyan teltek az elmúlt hónapok? Gondolok itt arra, hogy annak ellenére, hogy hiába volt jó idő, a koronavírus sajnos közbeszólt.
- A vírus miatti korlátozások időszakában az FTC válogatottként biztosította számomra az edzéseket. A digitális oktatás viszont néha kihívást jelentett számomra a tavaszi felkészülésben, de aztán áprilisban érkezett a hír, hogy a 2020-as Ifjúsági Atlétika Európa Bajnokságot 2021-ben rendezik majd meg az olaszországi Rietiben. Ez számomra kedvező volt, így kissé finomítottunk a tavaszi edzésprogramon és jobban tudtam összehangolni a tanulmányi követelményeket az edzésekkel. Amikor véget ért a tanítás a budapesti Szent István Gimnáziumban, június közepétől edzőtáborokba mentünk, ahol nyugodtan tudtam készülni az idei versenyekre.

- A nagy leállás előtti utolsó versenyen 67.81-et dobtál, amellyel megosztva ugyan, de első vagy a világranglistán. Hogyan emlékszel vissza a versenyre és mit jelentett számodra ez az egyéni csúcs?
- A 2004-es korosztályban, amelynek tagjai a jövő évi ifi Eb-n rangidősek lesznek, továbbra is egy német versenyzővel a világranglista élén állok.   A tavalyi serdülő korosztályos sikerek után, amely eredményeket 600 grammos gerellyel értem el, sikeresen tovább tudtam fejlődni 700 grammos gerellyel is. Utóbbival 2019-ben 53.74 méter volt a legjobb eredményem. Nagyon örültem, hogy így sikerült a márciusi Téli Dobó OB-n megdobni az egyéni csúcsot, ennek az eredmények köszönhetően pedig kijutottam az ifjúsági kontinensviadalra. 

- A folyamatos fejlődésedet látva tervben van-e esetleg felnőtt verseny is, vagy még a korosztályodban szeretnél kimagaslót alkotni? Hogyan látod a korcsoportodat, az ellenfeleket?
- A felnőtt 800 grammos szerrel történő hajításhoz tovább kell fejlődnöm.  A felnőtt versenyen való részvétel alapkövetelménye a jó egészség megtartása és technikai felkészültség, de szeptember elején a felnőtt országos csapatbajnokságon már szeretnék részt venni. Ez egy újabb  verseny tapasztalatot jelenthet számomra, de jövőre viszont szeretnék már több felnőtt versenyen indulni. Mivel nem látom túl erősnek idén a nemzetközi mezőnyt a 2004-2005-ös korosztályban, a jövő évi Eb szeretnék dobogóra állni. Remélem, ahogy eddig is,  a hazai korosztályos mezőny továbbra is segít céljaim elérésében.


Az Albert Alapítvány által is támogatott fiatal ferencvárosi atléta ITT bővebben is beszél arról, hogy milyen célokat fogalmaztak meg a nyári versenyekre, mit csinál, ha éppen ne edz, illetve hogyan látja a jövőjét egy olyan számban, amely a Fradinál jelentős presztízsértékkel bír.


Cikkajánló

Exkluzív riport a Fradi vb-hősének otthonából

Atlétánk, Molnár Attila Balatonfüreden tartott emlékezetes kirándulást a FradiMédia stábjának - VIDEÓ

Bronzérmek a korosztályos Dobó Magyar Bajnokságról

A Takács testvérek diszkoszvetésben állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

Klasszisunk és tanítványa: fél év és már három ob-arany

Atlétánk, Solymári Máté edzéseit Kazi Tamás irányítja, a páros pedig remekelt az elmúlt hónapokban - VIDEÓ

Herczeg György kilencedik lett a Dobó Európa Kupán

Az FTC fiatal gerelyhajítója az A-döntőben volt érdekelt.

Molnár Attila ötödik a fedettpályás vb-n 400 méteren

Futó atlétánk kiválóan teljesített a glasgowi fedettpályás világbajnokságon.

Sas Sándor ezüstérmes lett az ob-n

A Fekvenyomó Magyar Bajnokságon remekelt sprotolónk.

Molnár országos csúccsal döntős a fedettpályás vb-n!

Atlétánk ott lesz a 400 méter fináléjában Glasgowban, méghozzá a harmadik legjobb idővel.

Molnár Attila elődöntős a fedettpályás vb-n

A Glasgowban zajló viadalon atlétánk 400 méteren futamgyőztesként jutott tovább.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin