2020. július 9.
Fővárosi riválistól érkeztek és egyeduralkodók lettek
Három fradista, akik az ob-n kisajátították a dobogó tetejét az atléták egyik legizgalmasabb számában – VIDEÓ!

2020. február 23-a történelmi nap volt az FTC atlétika szakosztálya számára, ugyanis a fedett pályás országos bajnokságon öt aranyéremmel zártak a fradisták. Erre még soha sem volt példa, ráadásul a 200 méteres síkfutásban csak ferencvárosi sportoló nyakába akasztottak aranyérmet. Egy héttel később pedig az ifjúsági ob-n is fradista elsőségnek örülhettünk ugyanebben a számban, így kijelenthető, hogy az FTC egyeduralkodó lett. Most bemutatjuk a Karlik Pál edző által vezetett sprintereinket.

Cikkajánló

Lengyelországban versenyeztek az FTC atlétái

Négy nemzet részvételével rendezték meg az U23-as Válogatott Viadalt Opole városában.

Öt atlétánk utazik az U23-as Válogatott Viadalra

A lengyelországi Opoleban versenyeznek sportolóink a hétvégén.

Molnár Attila fantasztikus futással nyert Ostravában

Az FTC Európa-bajnoka és Európa-csúcstartója egy századra volt egyéni csúcsától.

Molnár Attila: „Ez az atlétika legmagasabb szintje”

Két Gyémánt Liga-verseny után öt napot a Népligetben készül kiváló atlétánk, akit terveiről kérdeztünk.

Fradi-sportoló fölényes győzelme a futógálán

Tomaschof Kata szép sikert ért el a múlt hétvégi eseményen.

Három dobogós helyezés Lengyelországban

Hét sportoló képviselte az FTC-t az U20-as magyar válogatott lengyelországi versenyén.

Fiatal atlétáink nemzetközi megmérettetés előtt

Fradista létszámrekord a szezon első korosztályos válogatott versenyén Lengyelországban.

Molnár Attila élete második legjobbját futotta Rabatban

Az FTC Eb-győztes sprintere a Gyémánt Liga marokkói állomásán remekelt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin