2023. augusztus 18.
„Ha döntőzünk, a családunk egész Keszthelyet meghívja”
A budapesti vb-n induló atlétánk, Csóti Jusztina elárulta, mivel kapcsolódik ki az edzések között – INTERJÚ!

Szombaton kezdődik a 19. Szabadtéri Atlétika Világbajnokság Budapesten. Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatottban három ferencvárosi atléta szerepel majd, akiknek a versenyprogramját ITT érheti el napi bontásban. Magyar bajnok sprinterünket, Molnár Attilát nemrég már megismerhették szurkolóink, míg magyar csúcstartó gerelyhajítónkkal, Herczeg Györggyel a Fradi TV jövő keddi adásában találkozhatnak. A Fradi harmadik indulója a szintén sprinter Csóti Jusztina lesz, aki 4x100 méteres váltóban indulhat. Többszörös magyar bajnok futónkkal az elmúlt hónapok felkészüléséről, a hazai körülményekről, az izgalomról és az első versenynapig hátralévő időszakról beszélgettünk.

- Most is munkában?
- Igen, még ezen a héten bent vagyok és utána már a világbajnokságra koncentrálok.

- Izgalom már a tetőfokán?
- Nem vagyok az az izgulós típus. Persze, most, hogy már nyugalomban készülünk, az sokat ér, de amúgy sem görcsölnék rá, hogy itt van mindjárt a kezdés, meg ilyenek. A váltó meg nekem amúgy is más. Olyankor teljesen átszellemülök, teljes erővel dobog a szívem és maximálisan feldob. Azt már most ígérhetem, hogy igazi adrenalinbomba leszek!

- Milyennek érzed a felkészülést? Hogy teltek az elmúlt hónapok?
- Most jó érzem magam. Kemény és fárasztó felkészülés volt. Voltunk edzőtáborban, sok versenyen, de most ezekre volt szükségünk, mégis csak egy hazai világbajnokságról van szó. Sokat voltunk együtt a lányokkal, ez pedig szerintem majd a verseny során is nagy előnyünkre válhat. Jobban megismertük, megszoktuk egymást. Ilyen apróságokra is érdemes gondolni, hogy ki, hogyan teszi fel a kezét váltáskor, mert már ezzel is sokat segítünk egymásnak futás közben.

- Abban a helyzetben vagy, hogy az esetleges egyéni, jó futással a válogatottnak is segítesz. Ugyanakkor egy elképesztően erős mezőnyben indultok.
- Abszolút, de ez nemcsak engem, hanem az egész csapatot motiválja. Sőt, végre egy erős mezőnyben futhatunk, mert bár voltunk sok versenyen, azért a mezőny nem mindig volt erős. Többnyire korosztályos váltók ellen futottunk, most viszont a világelit vár ránk.

- Másod-, vagy akár tizedmásodperceket érhet a hazai közönség?
- Mindenképp! Óriási öröm lesz azt érezni, hogy a családunk, a sporttársaink, nekem még kollégáim is kint lesznek majd a stadionban, a több ezer magyar szurkolóról már nem is beszélek. Úgy érzem, hogy gyorsabb lettem tavaly óta, de még a csapat Európa-bajnoksághoz képest is.

- Nektek pontosan egy hét múlva rajt. Hogy telik addig az idő?
- Ugye, mint mondtam, még a héten dolgozom, utána többnyire otthon leszek. Persze, lesznek váltóedzések, de edzőnk, Karlik Pál azt mondta, hogy inkább kondi lesz és mentálisan készüljünk arra, hogy mi várhat ránk. A pápai edzőtábor előtt még albérletváltásom is volt, akkor egy picit stresszesebbek voltak a napjaim, de most már ez is megoldódott, ráadásul az új lakásban szép konyhám van, így sütéssel, főzéssel kapcsolódom ki ebben a pár napban. Utána pedig jön a beköltözés a hotelbe és készülünk a jövő szombatra.

- Mivel lenne elégedett Csóti Jusztina a világbajnokság után?
- Egy országos csúccsal, végre minden váltásunk tökéletes legyen és bár nagyot kell futni a döntőért, de ha az meglenne… Az biztos, ha bejutunk a fináléba, akkor a családom otthon, Keszthelyen az egész várost meghívja valamira. Életem élménye lehet ez a világbajnokság, főleg, hogy itthon, rengeteg magyar szurkoló előtt futhatok.

Molnár Péter

19. SZABADTÉRI ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG
Nemzeti Atlétikai Központ, Budapest
Az FTC-indulók programja napi bontásban:
Augusztus 19., szombat
11.05: 4x400 m mix váltó, előfutamok (Molnár Attila)
21.47: 4x400 m mix váltó, döntő (Molnár Attila)

Augusztus 20., vasárnap
10.25: 400 m, előfutamok (Molnár Attila)

Augusztus 22., kedd
21.00: 400 m, elődöntő (Molnár Attila)

Augusztus 24., csütörtök
21.35: 400 m, döntő (Molnár Attila)

Augusztus 25., péntek
10.10/11.45: gerelyhajítás, selejtezők (Herczeg György)
20.00: 4x100 m, előfutamok (Csóti Jusztina)

Augusztus 26., szombat
19.30: 4x400 m, előfutamok (Molnár Attila)
21.50: 4x100 m, döntő (Csóti Jusztina)

Augusztus 27., vasárnap
20.20: gerelyhajítás, döntő (Herczeg György)
21.37: 4x400 m váltó, döntő (Molnár Attila

Cikkajánló

Molnár Attila a vegyesváltóval is nyolcadik lett

Az atlétikai Világdöntőn egyéniben is szereplő klasszisunk nagyot futott a váltóban is.

Molnár Attila nyolcadik lett a budapesti Világdöntőn

Az FTC atlétája a 400 méter síkfutás szombati fináléjában volt érdekelt a rangos viadalon.

Molnár Attila döntős a budapesti Világdöntőn

Az FTC atlétája fotófinis után lett végül negyedik, így ott lesz a 400 méter szombati fináléjában.

Nevezetes stadionban nyert vb-aranyat a Fradi atlétája

Tokodi Dávid gyaloglásban győzött, míg a hétpróbázó Simon-Balla Andrea ezüsérmes lett a masters-vb-n.

Molnár Attila bronzérmes a Gyémánt Ligában

Világklasszis atlétánk a sorozat brüsszeli állomásán állhatott dobogóra 400 méteren.

Hatodik hely az atlétikai csapatbajnokságon

A Ferencváros számos sérüléstől sújtott csapatától ennél többre most nem futotta az atlétika csb-n.

A Ferencváros elbúcsúztatta két kiváló atlétáját

Galambos Tibor és Csóti Jusztina számára is különleges pillanat volt a Ferencvárostól kapott búcsú - VIDEÓ!

Molnár Attila ötödik a lengyel Gyémánt Liga-versenyen

Atlétánk az utolsó 200 méteren rákapcsolt és remekül hajrázott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin