Július 7-8-án, pénteken és szombaton a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont a 128. Atlétikai Magyar Bajnokságnak, amely egyben a hazai rendezésű világbajnokság tesztversenye is. Már a nyitónapon is több FTC-sportoló szállt harcba a jobbnál jobb helyezésekért.
Először férfi diszkoszvetésben volt érdekeltségünk Huszák János és Takács Zsombor révén. Utóbbi 8. lett a 13 atlétát felvonultató versenyben, Huszák János viszont 55.79 méteres eredménnyel másodikként zárt.

Huszák János nagy dobása ezúttal ezüstérmet ért
Ezt követően női hármasugrásban volt FTC-induló, a legjobb eredményt pedig Marosi Viktória érte el – sportolónk negyedik lett, alig lemaradva a dobogóról. Ugyanebben a számban Kónya Enikő 6., Francisco-Lucas Laura 7., Sütő Napsugár pedig 9. lett.
A folytatásban a női 100 méteres futás előfutama következett, ahol az FTC sprintere, Csóti Jusztina 11.52 másodperces eredményével mindenkit megelőzött. Harmadikként szintén a Ferencváros sportolója, Kaptur Éva ért célba.
Férfi távolugrásban többen is elindultak az FTC színeiben, a legjobb eredménnyel a borítóképünkön látható Pap Kristóf zárt, aki 7.53-mal megnyerte a versenyszámot. Bánóczi Kristóf 4., Zuber Marcell 6., Lawson Richárd Hanh 7. helyezést ért el. Női 3000 méter akadályban Kocsis Kata 4. lett, a nap végén pedig még lezajlott a női 100 méteres táv döntője is, ahol Csóti Jusztina 3., Kaptur Éva pedig 7. lett.

Csóti Jusztina az előfutam megnyerése után harmadik lett
Folytatás az ob második napjával július 8-án, szombaton 16.20-tól.
Férfi 4x1500 méteres váltónk az első, míg mindkét 4x200 méteres váltónk harmadik lett a Magyar Bajnokságon.
Az FTC-MVM Atlétika sprintere Botswanában képviselheti a zöld-fehér színeket.
Az FTC-MVM Atlétika versenyzőinek a hőséggel is meg kellett küzdeniük Bécsben. Tarnai László ötödik lett.
Az aranyat és az ezüstöt is elhozták atlétáink az Osztrák Atlétikai Szövetség nemzetközi versenyéről.
A FradiMédia a helyszínről követte végig a Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságot! Exkluzív VIDEÓ!
Klubunk korábbi atlétájának egy repülőgépszerencsétlenség törte ketté olimpiai álmait.
Atlétánk 71,69 méterig hajította a gerelyt a Téli Dobó Magyar Bajnokságon.
Indaia Jackie Natan a Fogyatékos Sportolók U16, U18 és Felnőtt Atlétikai Versenyén remekelt.