2021. július 17.
Herczeg György 9. lett az U20-as atlétika Eb-n
Gerelyhajítónk 67,91 métert dobott a döntőben, de mellette hármasugrónk, Bánóczi Kristóf is remekelt.

A négy napos U20-as Európa-bajnokságon a még ifjúsági korú gerelyhajítónk, Herczeg György, és a 17. életévét hamarosan betöltő hármasugrónk, Bánóczi Kristóf remekül zárta a harmadik versenynapot.

Ahogy már korábban is megírtuk, Herczeg György 73.74 méteres egyéni csúcsával több, mint négy métert javított addigi legjobbján a gerelyhajítás selejtezőjének B-csoportjában, és ezzel másodikként jutott be a szombaton rendezett fináléba. Ez az eredmény egyben a világ idei legjobb eredménye az U18-as (ifjúsági) korcsoportban.
A szombati döntőben Herczeg 67.91 méteres dobással, és a kilencedik hellyel búcsúzott az észtországi Tallinban zajló Junior Eb-től, de mindenképpen fontos kiemelni, hogy remekül megállta a helyét a juniorok között.

Ugyanezen a versenynapon Bánóczi Kristóf révén érdekeltek voltunk a férfi hármasugrás A-csoportjának selejtezőjében, ahova Kristóf 15.16 méteres ugrásával harcolta ki az indulás jogát még júniusban.

Az összesen 21 versenyzőt felvonultató számban a legjobb 12 mehetett tovább a vasárnapi döntőbe. Ifjú tehetségünk harmadik, azaz utolsó ugrásával, amivel egyébként egyéni csúcsot (15.29m) ért el, biztosította be helyét a vasárnap 14.55 órakor kezdődő fináléba. Kristóf kilencedikként jutott be, ami már magában hatalmas bravúr, hiszen még csak ifjúsági korú.

Cikkajánló

Futni mentem – Athénba

Maraton zöld-fehérben és nemzeti színekben – Tarnai László az Eb után már a vb-re is koncentrál – INTERJÚ!

Remeklések az ügyességi csapatbajnokságról

Fiatal atlétáink ezúttal távol- és hármasugrásban küzdöttek az érmekért.

Heti 148 km - „Autóval nem megyek annyit, mint futva"

Maratonistánk, Tomaschof Kata az Európa-bajnokságon remekelt és már Nápolyra készül – INTERJÚ!

Dupla dobogó Balázs Vandától Szlovéniában

Az FTC atlétája nemzetközi versenyen szerepelt szombaton, Szlovéniában.

Molnár Attila a vegyesváltóval is nyolcadik lett

Az atlétikai Világdöntőn egyéniben is szereplő klasszisunk nagyot futott a váltóban is.

Molnár Attila nyolcadik lett a budapesti Világdöntőn

Az FTC atlétája a 400 méter síkfutás szombati fináléjában volt érdekelt a rangos viadalon.

Molnár Attila döntős a budapesti Világdöntőn

Az FTC atlétája fotófinis után lett végül negyedik, így ott lesz a 400 méter szombati fináléjában.

Nevezetes stadionban nyert vb-aranyat a Fradi atlétája

Tokodi Dávid gyaloglásban győzött, míg a hétpróbázó Simon-Balla Andrea ezüsérmes lett a masters-vb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin