2022. február 26.
Két aranyérem az atlétika ob első napján
Galambos Tibor és Molnár Attila is megnyerte a maga számát a nyíregyházi verseny első, szombati napján.

Szombaton és vasárnap az újonnan átadott Nyíregyházi Atlétikai Centrumban rendezik meg a téli időszak legnagyobb hazai atlétikai versenyét, a Fedettpályás Magyar Bajnokságot. A szombat 15 órai kezdést követően rögtön az első döntőben volt kikért szorítanunk, a férfi hármasugrás fináléjában ugyanis nem kevesebb, mint hat sportolónk volt érdekelt.

Ebben a számban a legjobb eredményt az FTC versenyzője, Galambos Tibor érte el, 15.71 méteres ugrását senki sem tudta túlszárnyalni. A nyitóképünkön látható Galambos pályafutása hetedik fedett pályás bajnoki címét nyerte ebben a számban. A szintén ferencvárosi színekben szereplő Prekli Zoltán 4., Pap Kristóf 5., Bánóczi Kristóf 6., Bazsó Levente 10., Fejes Karsa Réva pedig 11. lett.

A következő olyan verseny, ahol éremre számíthattunk, a férfi 60 méter döntője volt. Itt az A-döntőben induló Máté Tamás ezüstérmet vehetett át, miután második lett.

A nyitónap végéhez közeledve még két medált nyertek az FTC atlétái, férfi 400 méteren ugyanis a győztes Molnár Attila mögött Enyingi Patrik Simon végzett. Molnár Attila 47.05-ös futásának köszönhetően fölényes győzelmet aratott, hozzá hasonlóan Enyingi Patrik (47.91) is új egyéni csúccsal zárta az ob-t.

Enyingi Patrik és Molnár Attila

A viadal vasárnap folytatódik, további 14 versenyszámban hirdetnek majd győztest. A program 13 órakor kezdődik.

Cikkajánló

„Marhagulyás? Majd a vb-döntő után jöhet!”

A fedettpályás világbajnokságon remeklő atlétánk, Molnár Attila ismét formában volt az interjú során - VIDEÓ!

Ez férfimunka volt! Molnár Attila világbajnoki döntős!

Az FTC sprintere rendkívül magabiztosan nyerte meg futamát a 400 méter elődöntőjében.

„Őszintén? Nem számítottam ilyen méregetésre”

Atlétánk, Molnár Attila elégedett volt első futásával a fedettpályás vb-n, de a java csak most jön - VIDEÓ!

Megvan a kötelező! Molnár Attila elődöntős a vb-n

Az FTC atlétája második lett futamában 400 méteren, este már a döntőért fut a fedettpályás világbajnokságon.

Molnár Attila: „Pénteken kezdődik a rock and roll!”

Klasszis sprinterünk már a fedettpályás vb helyszínén készül egy tervei szerint eredményes versenyre - INTERJÚ

Az FTC ásza Európa legjobbjaként várja a vb-t

Sprinterünket, Molnár Attilát éremesélyesként is emlegetik a Fedettpályás Atlétikai Világbajnokság előtt.

Molnár Attila sztáredzője: „Éremért megyünk a vb-re!”

Atlétánk svájci edzője, Laurent Meuwly EXKLUZÍV interjút adott a FradiMédiának a világbajnokság előtt.

Magyar Szabolcs Tamás 11. lett a Dobó Európa Kupán

Klubunk fiatal gerelyhajítója Cipruson szerepelt rangos nemzetközi versenyen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin