2019. június 11.
Remekelt a fradista a világklasszisokkal teli mezőnyben
Diszkoszvetőnk, Huszák János értékes helyezéssel zárt egy rangos nemzetközi versenyen Németországban.

Vasárnap a németországi Rehlingen-Siersburgban rendezték meg az 55. Pfingsportsfest nemzetközi atlétikai versenyt, amelyen indult a Ferencváros diszkoszvetője, Huszák János (a képen jobbról a negyedik). Nehézatlétánknak hat kísérletből háromszor is hatvan méter fölé dobta a diszkoszt, legjobb eredményével, 62.54 méterrel a hetedik helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben.

„Hosszú, 12 órás utazás után érkeztünk meg a verseny helyszínére” – kezdte Huszák János. „Tíz induló volt tervben, de végül csak kilencen szerepeltünk. Edzőmmel, Kővágó Zoltánnal azt a taktikát követjük, hogy az első három dobás jó nagy legyen, hogy az utolsó még nagyobb is összejöjjön. Ez ezúttal is bevált, hiszen ez a 62.54 méter nemzetközi meghívásos versenyen az eddigi legjobb dobásom lett. Jó formában érezem magam, mutatja ezt az is, hogy az edzésen például egyéni csúcsot is dobtam. Nagyon örültem a mostani eredményemnek, a munkát pedig ugyanígy folytatjuk tovább” – tette hozzá nehézatlétánk.

A versenyszám nehézségét jelzi, hogy olyan sztárok is részt vettek a viadalon, mint a házigazdák világklasszisa, Rio olimpiai bajnoka, Christoph Harting, a világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok lengyel Piotr Malachowski, illetve több világ- és európa-bajnoki érmes diszkoszvető.

„Mindegyik versenyzővel ismerjük egymást, jóban vagyunk, néhányukkal még junior világbajnokságon is szerepeltem. Az első versenyeken, amikor találkoztunk, még nagy sikernek számított, ha beverekedtem magam a nyolcas döntőbe, most már azért a vetélytársuknak is gondolom magam. Júniusban nem lesz verseny Magyarországon, így a menedzseremmel most azon vagyunk, hogy újabb nemzetközi viadalon indulhassak” – zárta gondolatait Huszák János.

Cikkajánló

Exkluzív riport a Fradi vb-hősének otthonából

Atlétánk, Molnár Attila Balatonfüreden tartott emlékezetes kirándulást a FradiMédia stábjának - VIDEÓ

Bronzérmek a korosztályos Dobó Magyar Bajnokságról

A Takács testvérek diszkoszvetésben állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

Klasszisunk és tanítványa: fél év és már három ob-arany

Atlétánk, Solymári Máté edzéseit Kazi Tamás irányítja, a páros pedig remekelt az elmúlt hónapokban - VIDEÓ

Herczeg György kilencedik lett a Dobó Európa Kupán

Az FTC fiatal gerelyhajítója az A-döntőben volt érdekelt.

Molnár Attila ötödik a fedettpályás vb-n 400 méteren

Futó atlétánk kiválóan teljesített a glasgowi fedettpályás világbajnokságon.

Sas Sándor ezüstérmes lett az ob-n

A Fekvenyomó Magyar Bajnokságon remekelt sprotolónk.

Molnár országos csúccsal döntős a fedettpályás vb-n!

Atlétánk ott lesz a 400 méter fináléjában Glasgowban, méghozzá a harmadik legjobb idővel.

Molnár Attila elődöntős a fedettpályás vb-n

A Glasgowban zajló viadalon atlétánk 400 méteren futamgyőztesként jutott tovább.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin