Amint arról korábban beszámoltunk, augusztus 19-én, szombaton rajtolt el a 2023-as atlétikai-világbajnokság. Magyarországot minden idők legnépesebb csapata képviseli a vb-n, 63 atlétánk szerzett indulási jogot, köztük a Ferencvárosi Torna Club három kiválósága, Csóti Jusztina (4x100 méter), Herczeg György (gerelyhajítás) és Molnár Attila (férfi 400 m, 4x400 méteres férfi, 4x400-as mixváltó) küzdhet meg a világ legjobbjaival.
A ferencvárosi küldöttségből elsőként Molnár Attila és csapata sikeréért szurkolhattunk, aki szombaton a 4x400-as mixváltó tagjaként szerepelt. Molnár Attila a nyolcas pályáról indulva megelőzte előtte haladó ellenfelét, így az első 400 méter után Magyarország állt az élen, de ez nem tartott ki a végéig, ötödik helyen értünk célba az első selejtezőfutamban.
A magyar 4x400-as mixváltó bár saját futamában ötödik, összesítésben a kilencedik lett, a 3:14.08-as időeredménnyel új országos csúcsot döntött.
- Nagyon jó futás volt, nem tudom, honnan jött ez az energia. Most már értem, milyen ez az otthoni pálya – kezdte klubunk versenyzője, Molnár Attila a selejtező után. - Az amerikait megvertem, ez filmbe illő volt. Én tovább szerettem volna jutni! Kérdeztek tőlem, mi lesz? Mondtam, vagy az utolsó helyen jutunk tovább, vagy az első helyen esünk ki. Sajnos utóbbi lett, emiatt szomorkodom, mert maximalista vagyok. Büszke vagyok mindenkire, holnap még motiváltabb leszek, ennél is jobban szeretnék futni.
Klubunk versenyzőinek sikeréért legközelebb augusztus 20-án, vasárnap szurkolhatunk, amikor Molnár Attila a 400 méter előfutamában lesz érdekelt.
A ferencvárosi atléták programja a budapesti világbajnokságon
Augusztus 20., vasárnap
10.25: 400 m, előfutamok (Molnár Attila)
Augusztus 22., kedd
21.00: 400 m, elődöntő (Molnár Attila)
Augusztus 24., csütörtök
21.35: 400 m, döntő (Molnár Attila)
Augusztus 25., péntek
10.10/11.45: gerelyhajítás, selejtezők (Herczeg György)
20.00: 4x100 m, előfutamok (Csóti Jusztina)
Augusztus 26., szombat
19.30: 4x400 m, előfutamok (Molnár Attila)
21.50: 4x100 m, döntő (Csóti Jusztina)
Augusztus 27., vasárnap
20.20: gerelyhajítás, döntő (Herczeg György)
21.37: 4x400 m váltó, döntő (Molnár Attila)
Szabó Csanád 800 méteren állt rajthoz az olaszországi kontinensviadalon.
Az FTC klasszisa négy századdal maradt el saját országos csúcsától, és először állhatott dobogóra a viadalon.
Sprinterünk a Gyémánt Liga monacói állomásán 44.47-es idővel ért célba 400 méteren.
Négy nemzet részvételével rendezték meg az U23-as Válogatott Viadalt Opole városában.
A lengyelországi Opoleban versenyeznek sportolóink a hétvégén.
Az FTC Európa-bajnoka és Európa-csúcstartója egy századra volt egyéni csúcsától.
Két Gyémánt Liga-verseny után öt napot a Népligetben készül kiváló atlétánk, akit terveiről kérdeztünk.
Tomaschof Kata szép sikert ért el a múlt hétvégi eseményen.