2022. május 25.
Válogatott siker fradistákkal a vb-résztvevő ellen
A 4x400 méteres váltónk egyre közelebb a müncheni Európa-bajnoksághoz.

Mozgalmas hétvégét zártak a Ferencváros atlétái. A két fradista magyar bajnokot, Máté Tamást (a képen piros mezben balról az első) és Molnár Attilát (a képen piros mezben jobbról az első) is a soraiban tudó 4x400 méteres váltónk Kassán 3:05.17-es idővel legyőzte a házigazda szlovák csapatot, amely idén ott volt a fedett pályás világbajnokságon is. Az eredménye érdekessége, hogy a Magyar Atlétika Szövetség tájékoztatása szerint két évtizede nem futott ilyen jó eredményt a magyar váltó. A magyarok így egy lépéssel közelebb kerültek az augusztusban, Münchenben rendezendő Európa-bajnoksághoz, amelyre az adott váltó két legjobb idejének összesítése alapján az első 16 ország kvalifikál majd.

Itthon a miskolci Nyílt Atlétikai Versenyen női 100 méteren és 100 gáton is ferencvárosi győzelem született. Előbbi versenyszámban Joó Dóra, utóbbiban Répási Petra nyert, míg a férfiaknál 200 méteren Kovács Dániel győzött, Kiss Máté 100-on második lett.

A két helyszínen, Biatorbágyon és Kecskeméten megrendezett U16 és U14 Területi Atlétikai Bajnokság 1. fordulójában is több szép eredményt értek el fiatal atlétáink. Összesen kilenc érmet, köztük két aranyat, három ezüstöt és négy bronzot nyertünk. A részletes eredményeket IDE kattintva böngészheti.

(Fotó: Magyar Atlétika Szövetség)

Cikkajánló

Pilóta maratonfutónk az ikonikus helyszínen nyert érmet

Atlétánk, Tarnai László amint leszáll a géppel, futócipőt húz és edzeni megy, bárhol is van - VIDEÓ!

Dupla arany a mezei futó ob-n

Juhász Edmond az egyéni mellett csapatban is győzött a gödöllői országos bajnokságon.

Atlétika: bronzérem az athéni maratonon

Tarnai László több, mint 2 perces egyéni csúccsal nyert bronzérmet Athénban.

Tarnai László hetedik lett a Poznan Maratonon

Atlétánk 2:26.10 órás idővel teljesítette a távot, és a második legjobb európai futóként zárt a viadalon.

„Mindent alá kell rendelni a céljaim eléréséhez!”

Hollandiában folytatja felkészülését Molnár Attila, de továbbra is a Fradi kötelékében marad - VIDEÓ!

Hollandiában folytatja a felkészülést Molnár Attila

Fedettpályás Eb-győztes és vb-bronzérmes atlétánk továbbra is az FTC színeiben versenyez.

Fogorvosként dolgozik, mellette az FTC sikereiért küzd

Meglátogattuk atlétánkat, Kónya Enikőt a fogorvosi rendelőben, ahol sok érdekességet mesélt - VIDEÓ!

Molnár Attila nem jutott világbajnoki döntőbe

Az FTC Európa-bajnok sprintere futamában 44.94-et futott, így összesítésben nem jutott tovább.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin