archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2018. december 29.
Világ- és Európa-bajnokunk, illetve ifjúsági olimpiai bajnokunk is volt idén!
A Ferencvárosi Torna Club nem csak a kiemelt csapatsportágakban, hanem az egyéni- és az egyéb csapatsportágakban is kiemelkedő évet zárt. Kétrészes sorozatunk befejező része következik.

Az egyéni, illetve egyéb csapatsportágakban elért szakosztályi sikereinket januártól júniusig szombaton megjelent cikkünkben olvashatták. Kétrészes sorozatunk befejező részében pedig júliustól december végéig tekintünk vissza szakosztályaink remeklésére.

Akrobatikus torna

A szakág számára több hónapos szünet következett a versenyszezonban. Az év következő nagy versenyét, a 2nd Budapest International Acro Cup nemzetközi viadalt szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg Budapesten. Szakosztályunk egy arany- és két ezüstérem mellett számos előkelő helyezéssel zárt. A novemberi, gödöllői XV. Grassalkovich Kupát összesen kilenc éremmel, köztük hét arannyal, illetve egy-egy ezüst- és bronzéremmel zártuk.

Az év utolsó versenyén, az országos bajnokságon óriásit tarolt a Fradi. Tíz egységünkből mind a tíz érmet szerzett. Hat magyar bajnoki címünk mellé két-két ezüst- és bronzérem lett a fradisták jutalma. Bár minden versenyzőnk egész évben kitűnően szerepelt, Horváth Elizabet a magyar nő hármas egységgel több nemzetközi és hazai versenyen is aranyérmet szerzett, illetve dobogós helyezést ért el, így a szövetség őt választotta meg az év sportolójának.

Atlétika

A teljes cikket megtöltené szakosztályunk júliusi és augusztusi szereplése, így megpróbáljuk összefoglalni, mi minden történt versenyzőinkkel.

Az országos bajnokságon elért sikereket követően sem lazítottak atlétáink! A székesfehérvári Magyar Nagydíjon Szabó László (a kis képen) ismét megnyerte a távolugrást, diszkoszvetőnk, Huszák János Szombathelyen nyert aranyérmet egy rangos magyar versenyen, míg fiataljaink sorra szerezték az érmeket a korosztályos viadalokon. Az elképesztő formát futó (és ugró) Szabó Lászlóval a Fradi TV-ben külön is foglalkozunk.




A miskolci újonc és serdülő országos bajnokságon hét magyar bajnokunk lett, a 60. Nemzetközi Balaton Bajnokságon a felnőtt és az ifjúsági mezőnyben is remekeltünk. Szabó László számára a 34. Honvéd Kupa sorsdöntő volt, ugyanis ez volt az utolsó verseny, amelyen megugorhatta az Európa-bajnoki szintet. Bár Laci 7.46 méterrel nyert, sőt, a hárompróbában is diadalmaskodott, eredményeivel nem tudta megugrani az Eb-kvalifikációt érő szintet.

Alig telt el két hét és Laci 7.70-nel toronymagasan megnyerte a távolugrást Bonyhádon, barátja és klubtársa, Galambos Tibor előtt. A budapesti 5. Atlétikai Magyar Szuper Liga Döntőn ismét Szabó, Galambos volt a sorrend távolugrásban. Előbbi még 200 méteren, utóbbi a hármasugrás során diadalmaskodott, de érdemes kiemelni az évről évre fokozatosan szép eredményeket elérő gerelyhajítónkat, Petz Barnabást, aki a rangos versenyen bronzérmes lett, illetve a serdülő korosztályban szereplő ötösugró, Karkiss Léna nevét. A 2. Junior és Ifjúsági Magyar Liga Döntőben van Doremalen Dóra a magasugrást nyerte meg, a felnőttek között is már szép eredményeket elérő Gáspár Ferenc Balázs pedig 100 méteren nyert.

Szeptemberben, az év legfontosabb versenyén, a Csapatbajnokság döntőjében pedig jött a szenzáció! A sérülésektől megtizedelt, így sok fiatallal induló FTC felülmúlva az elvárásokat a kiemelkedő, negyedik helyen végzett Székesfehérváron, amely története legjobb eredménye lett.

„Káprázatos hétvégén vagyunk túl! A verseny előtt is elmondtam, hogy a sérültek és a hiányzók miatt rengeteg fiatallal versenyzünk, ezért a hetedik-nyolcadik helyre várjuk a csapatot. Ehhez képest a tavalyinál két hellyel előrébb végeztünk. Mindenki a maximumot hozta ki magából, nagyon meg vagyok elégedve a csapattal! Érződött a versenyzőkön, hogy a Fradiért mindent megtesznek, mindenkinek az volt a legfontosabb ezen a hétvégén, hogy a lehető legjobban teljesítsünk. A Ferencvárosnak ismét van egy igazán zöld-fehér lelkületű csapata!” - értékelte akkor sportolói teljesítményét Vágóné Solti Mária szakosztályvezető.

Szeptember végén világbajnokot is avattunk, ugyanis a málagai szenior vb-n Benczenleitnerné Preisinger Ágnes parádés, utolsó kísérletével aranyérme lett a gerelyhajítóknál. Ági mindent eldöntő dobásáról készült videót és a vele készült hosszabb interjút IDE kattintva érheti el.

Októberben Budapest Főváros Önkormányzata „Élen a tanulásban, élen a sportban” kitüntető címet adományozott távolugrónknak, Kónya Enikőnek. Az erről szóló oklevelet Tarlós István főpolgármester ellenjegyezte. Az elismerés ITT megtekinthető.

Novemberben az FTC-hez igazolt a 28-szoros magyar bajnok és háromszoros országos csúcstartó, olimpikon, illetve több világ- és Európa-bajnokságon szereplő középtávfutó, Kazi Tamás, aki első interjújában azt is elárulta, hogy miért nem lett belőle profi labdarúgó. A hónap végén diszkoszvetőnk, Huszák János kendőzetlen őszinteséggel számolt be arról, milyen nehéz időszakon ment keresztül nyár óta és miért választotta új edzőjének az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltánt.

Paraerőemelő olimpikonunk, Sas Sándor is remek félévet zárt. Sanyi a szlovák nemzetközi erőemelő bajnokságot megnyerte, Lengyelországból pedig ezüstéremmel térhetett haza, sőt, korábbi csepeli lakosként többször is kitüntették a kerületben.

BIRKÓZÁS

A július a 65 kilogrammban induló Szabados Noémi kadet világbajnokságon elért ötödik helyezésével kezdődött, majd a 63 kilós Váncza István a római junior Európa-bajnokságon szerzett bronzérmével folytatódott. Augusztus elején Noémi korosztálya kontinensviadalán ismét ötödik lett, világklasszis birkózónk, Bácsi Péter pedig megnyerte a Német Nagydíjat Dortmundban. Szeptember középén Váncza István ismét hallatott magáról, miután a Nagyszombaton megrendezett junior vb-t bronzéremmel zárta. Fiatal tehetségünk több látványos megoldásáról is beszélt az akkor vele készített interjúban.

Bácsi és Váncza sikereinek köszönhetően bekerült a magyar kötöttfogású válogatottba, amely Tatán készült a budapesti világbajnokságra. Természetesen a FradiMédia stábja ellátogatott a Fradi birkózóihoz.




A diák I-es és II-es korosztály több súlycsoportjában, illetve Szabados Noémi és Kardos Zsófia személyében a női juniorok között is mi adtuk a magyar bajnokokat októberben. A hónap és az év legfontosabb versenye azonban a budapesti felnőtt világbajnokság volt. Váncza István sokáig bizakodhatott az éremmérkőzésben, még a vigaszágig is eljutott, de az érem nem sikerült. Ennek ellenére az FTC tehetsége rendkívül kitett magáért az egész világeseményen.

A 82 kilós Bácsi Péter viszont csodát tett. Kétség kívül az év legnagyobb ferencvárosi sikerét aratta, amikor látványos és izglmas birkózással egészen a döntőig menetelt, ahol hátrányból fordítva nyert török riválisa ellen, így megszerezte pályafutása második világbajnoki címét!



Peti világbajnoki címével kiérdemelte, hogy a neve ismét felkerüljön az FTC Népligeti Sportközpontban található márványtáblára.



November elején Bak Gergely megnyerte a junior országos bajnokságot, szabadfogású diák II-eseink pedig Hajdúszoboszlóról tértek haza érmekkel. Az év utolsó versenyein előbb az FTC ötödik lett a csapatbajnokságon, míg Szabados Noémi egy lengyel nemzetközi versenyen szerzett bronzérmet. Birkózóink egész éves kiváló teljesítményét a szövetség is díjazta. A decemberi évzáró ünnepségen Bácsi Péter, Váncza István, Sike András, Szabados Noémi és az idén 70 éves mesteredzőnk, Széles József is díjat vehetett át.

CURLING

Szakosztályunk két bronzéremmel zárt 2018-ban. Az új szezon első versenyén, a hagyományos Szezonnyitó Kupán az FTC Fradi harmadik lett, míg a november elején megrendezett Magyar Kupában az FTC Jaugars végzett a dobogó legalsó fokán.

KAJAK-KENU

A júliusi Auronzóban megrendezett U23-as és ifjúsági Európa-bajnokság elsősorban tapasztalatszerzés céljából volt fontos a fradisták számára. Maratoni versenyzőink, Fekete Dorina és Petró Ádám negyedik, illetve az ötödik helyen zárt az U23-as és ifjúsági Eb-n. Masters kajakosaink 15 éremmel térhettek haza a szolnoki Magyar Bajnokságról. Az FTC-Rekontir versenyzői szintén a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban szereztek 12 érmet a serdülő, ifjúsági és U23-as országos bajnokságon.

Szeptemberben Petró Ádám a felnőtt ob-n K1 5000 méteren bronzérmes lett, az ifjúsági korosztályú Fekete Dorina pedig egy elképesztő verseny után másodikként zárt a portugáliai Prado Vila Verdében megrendezett felnőtt, U23-as és ifjúsági kajak-kenu maraton világbajnokságon. Dorina nem először alkotott nagyot a sportág talán legnehezebb szakágában, így a Fradi TV-ben megmutattuk, hogyan készült a versenyekre.



Még szintén a hónapban EYOF-győztes kajakosunk, Keresztes Kristóf megvédte címét a poznani Olimpiai Reménységek Versenyén K1 200 méteren. Az egész éves remek teljesítményeknek köszönhetően az FTC-Rekontir az összesített bajnoki pontversenyben a 13. helyen zárt, ez pedig a 2011-es újjáalakulás óta a szakosztály legjobb eredménye!

„Kiemelném az ifjúsági korosztályt, ahol összesítésben a hatodik helyen végeztünk. Női kajakosaink az első helyen zártak 63,5 ponttal és többek között olyan klubokat előztek meg, mint az MTK, az UTE vagy a Győr, míg a fiúk hetedikek lettek. Újjáalakulásunk óta sosem nyertük meg a pontversenyt egyetlen korosztályban sem! A gyermek és kölyök korosztályaink is nagyon szépen teljesítettek kajakban és kenuban egyaránt. Sokat köszönhetünk két edzőnknek, Glózer Gergelynek és Galambos Dánielnek. Nem szabad kihagynunk a masters versenyzőinket sem, akik idén is kitettek magukért és az összesített listán a 70 egyesületből a hatodik helyen zártak. A 13. helyünk önmagáért beszél, ez volt az eddigi legjobb eredménye a szakosztálynak!” – értékelte a szezont Szellák Dávid szakosztályvezető.

ÖKÖLVÍVÁS

Az év második felét Szaka István a rangos finnországi 39. Tammer Nemzetközi Ökölvívó Tornán szerzett bronzérme indította. Az FTC 52 kilós versenyzője a decemberi országos bajnokságon is remekelt, igaz, ezúttal a döntőben megállította vetélytársa, Virbán Martin, így ezüstérmes lett. Sajnos október végén szomorú hírt kaptunk, ugyanis 74 éves korában elhunyt a klub korábbi sportolója, Garai Árpád.

SZINKRONÚSZÁS

Az új és a sokkal nyugodtabb felkészülés érdekében biztosított helyszín mellett két, a sportágban két, nagyon ismert személyiség került szakosztályunk edzői stábjába. A többszörös olimpikon Kiss Szofi mellett a válogatottól érkező Tringer Sára szeptember óta segíti Mester Lívia szakosztályvezető és Mester Lili edző munkáját. A párossal külön riportban foglalkoztunk. A közös munka pedig már a novemberi Magyar Kupára beérett, ahol az FTC két aranyérmet szerzett.

TEKE

Tekéseink augusztusban is megrendezték a IV. Fradi Teke Kupát, amelyen kiválóan szerepeltünk. Versenyzőink összesen három arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárták a versenyt. A bajnokságban is ngyon meneteltek a csapataink. Főleg a férfiak! Bár az utolsó fordulóban sajnos becsúszott két vereség, a mieink tavasszal a felsőházban folytathatják! Mátraházi István szakosztályvezetővel novemberben alaposan kielemeztük a szezon addigi történéseit.

Az év utolsó versenyén, az Országos Serdülő, Ifjúsági Egyéni, Összetett Egyéni és Sprint Bajnokságon is remek eredményeket értek el fiataljaink. A lányoknál Hári Boglárka megvédte egyéni, és összetett egyéni bajnoki címét is, míg sprintben a második lett. Hegedűs Tímea egyéniben és összetett egyéniben is a második helyen zárt, sprintben pedig bronzérmet szerzett. A fiúknál az ifik mezőnyében Németh Attila egyéniben és összetett egyéniben is bronzérmet szerzett.


TORNA

Újabb éremszállító Fradi-egységek érkeznek! Az FTC-Telekom férfi torna szakosztálya a júliusi országos szerbajnokságon összesen három aranyat, négy ezüstöt és három bronzot nyertek. A felnőtt és utánpótlás-válogatottak gerincét idén is a Fradi adta, ennek köszönhetően a glasgow-i Európa-bajnokság hat ferencvárosi tornász indult. A felnőtteknél Babos Ádám, Boncsér Krisztián és Ryan Sheppard, míg az ifjúságiaknál Balázs Krisztián, Tomcsányi Benedek és Vízlendvai Máté képviselte klubunkat a skót fővárosban.

Versenyzőink közül az egyik legeredményesebb volt az idén Ryan Sheppard, akit az Eb előtt a Fradi TV-ben közelebbről is megismerhettek a Fradi Család tagjai.




A felnőttválogatott 11. lett, azonban az ifjúsági Balázs Krisztián nyújtón a döntőbe is bejutott. Sőt, szakosztályunk 2016 után ismét éremnek örülhetett, ugyanis Krisztián 13.300 pontos gyakorlatával ezüstérmesként zárt. Készült is a Fradi TV-s riport!



Tornászaink a szeptemberi felnőtt ob-n három arany-, hét ezüst- és három bronzéremmel tették fel a koronát a teljesítményükre. Boncsér Krisztián a szombathelyi Világkupán talajon kiválóan teljesített és negyedik helyezésével éppen lemaradt a dobogóról, míg Párizsban Babos Ádám élete legjobb korlát-teljesítményével szintén negyedik lett. Majd jött az október és a szakosztály talán legnagyobb sikere!

Miközben itthon a korosztályos versenyekről fiatal fiú és leány tehetségeink sorra hozták az érmeket, Buenos Airesben Ifjúsági Olimpiát rendeztek, amelyen Balázs Krisztián (a kis képen) is indult. Az FTC-Telekom tornásza szenzációs verseny produkált, ugyanis bokasérüléssel dacolva talajon ezüst-, nyújtón bronzérmes lett, valamint egy különleges vegyes csapatversenyben aranyérmet is nyert.



A hónap végén amellett, hogy saját rendezésű versenyünk, az FTC-Telekom Kupa ismét rendkívül színvonalas volt, két ferencvárosi éremnek is örülhettünk. A magyar felnőttválogatott Babos Ádámmal, Boncsér Krisztiánnal és Ryan Shepparddal a soraiban a dohai világbajnokságon 20. lett, így megszerezte a kvalifikációt a 2019-es stuttgarti vb-re. Többszörös magyar bajnokunkat, Boncsér Krisztiánt a nemzetközi sajtó külön is kiemelte különleges ugrása miatt. A bejegyzés írója szerint Krisztián nekifutása nagyon furcsa volt, öt lépés után szinte megállt és utána ugrott, és nem is akármilyet.

„A több olimpiát is megjárt női versenyzőnk, Böczögő Dorina küldött egy képet a verseny után, hogy az élő, szöveges közvetítésben a fent említett szöveggel jelent meg rólam egy rövid tudósítás. Nagyon vicces volt ezt olvasni. Tudniillik, nagyon lassan futok az ugrásnál, sőt, az ő szavaik szerint kiváló, hogy „sétálásból” is tudok ilyet ugrani. Annak azért örülök, hogy ezzel is sikerült egy kicsit felkeltenem a nemzetközi sajtó érdeklődését” – mondta Krisztián.

A fiúk mezőnyében taroltunk az ifjúsági és kadet I. osztályú országos bajnokságon, valamint a serdülő haladó és kezdő csapatbajnokságon. Lányaink is szépen szerepeltek, miután az utánpótlás országos csapatbajnokságon kezdő egységünk bronzéremmel zárt. A II. osztályú felnőtt, ifjúsági és serdülő csb második fordulójában Szabó Nikolett két szeren és az egyéni összetettben is érmet nyert.

A novemberben, Győrben megrendezett Mesterfokú Bajnokságon Boncsér Krisztián két aranyérmet nyert, Babos Ádám pedig korláton lett ezüstérmes, csak úgy, mint az FTC-Telekom a csapatbajnokságon. A gyermek és serdülő korosztályban szintén három csodás éremnek örülhettünk ezen a hétvégén a Rába partján.

Az évet a leány utánpótlás bajnokságon taroló kis fradisták zárták az ifjúsági válogatottal az Olimpiai Reménységek Versenyén bronzérmes Vízlendvai Mátéval karöltve. Az végén a budapesti Müpában megtartott gálaesten az FTC kétszeres olimpiai bajnok tornásza, az idén 65 éves Magyar Zoltán vehette át a Prima Primissima díjat magyar sport kategóriában.

TRIATLON

Az év második fele Lévay Petra az Iseóban megrendezett WPS (World Paratriathlon Series) versenyen elért ötödik helyezésével indult. Berekméri Levente 558(!) induló közül megnyerte a 34. Vasi Vasember rövidtávú triatlonversenyt Szombathelyen, amely a nyílt országos bajnokság is volt egyben. Levente a 34. SporTolna Triatlon Fesztiválon egy arannyal és bronzzal örvendeztette meg a ferencvárosi szurkolókat. Sportolónkkal sikerei után hosszabban is beszélgettünk.

Az utánpótlásunk júliusban is nagyot ment. Rendkívül sikeresen zártuk a veresegyházi Aquatlon Országos Bajnokságot. Lévay Petra az észtországi Tartuban megrendezett Eb-n hatodik lett, Nagyatádon fradista éremeső esett az eXtremeMan Nagyatád XXVII. Hosszútávú Országos Bajnokságon. Petra az ausztráliai világbajnokságon az előkelő hetedik helyen zárt szeptemberben, sőt, október végén csodás ezüstérmet szerzett a Cristiano Ronaldo szülővárosában, Funchalban megrendezett Világkupán. Paratriatlonosunk idei teljesítményét a szövetség az év legjobbja díjával ismerte el.

A szakosztály azonban nem csak ezt az egyéni elismerést érdemelte ki. A Fradi Fair Play-díj második, 2018-as átadóján az Igazi Zöld-fehér Hős kategóriában fiatal versenyzőnk, Mándli Fanni (a kis képen) kapta a díjat. Fanni története küzdelemről, csapatszellemről, Fradi-szívről!



ÚSZÁS

Júliusban Verrasztó Dávid (a kis képen) két aranyat nyert Olaszországban, míg itthon a Budapest Bajnokságon remekeltek az FTC úszói. Mihályvári-Farkas Viktória a finnországi ifjúsági Európa-bajnokságon negyedik lett 1500 méteren, míg a szövetség bejelentette, hogy Verrasztó mellett Biczó Bence és a hosszútávúszó Székelyi Dániel is ott lesz a glasgow-i kontinensviadalon. Verrasztó Dávidról köztudott, hogy nagyon szeret és jól is tud főzni, így az Eb-re való hangolás közben a FradiMédia kedvéért egyedi lecsót készített.




A felnőttek nagy versenye előtt a Fradi a serülő országos bajnokságon is remekelt, többek között Mihályvári-Farkas Viktória és Török Dominik Márk szállította az érmeket. A skót fővárosban Biczó Bence legerősebb számában, 200 méter pillangón idei legjobbját úszta, mivel azonban versenyzőnket két magyar, Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is megelőzte, Biczó Bence nem úszhatott a délutáni elődöntőben.

„Jó úszás volt, végre befértem 1:56 alá. Egy baj van ezzel: magyarként ebben a számban a harmadik idő sem elég semmire” – értékelt akkor röviden úszónk.

Verrasztó Dávid viszont óriásit ment 400 méter vegyesen! Klasszisunk könnyedén jutott a döntőbe, ahol nagy csatát vívott brit ellenfelével, de az utolsó 100 méteren kiválóan hajrázott és zsinórban harmadik alkalommal, de először ferencvárosiként aranyérmes lett.

„Az utóbbi időben sok érdekes dolgot mondtak rólam, amelyek megviseltek, de valami nem változik, még mindig kemény vagyok” – kezdte Verrasztó Dávid. „Nagyon örülök, hogy 30 évesen is bebizonyítottam magamnak, hogy ekkora tartás van bennem. A világbajnokság után azt hittem, itt a vége, de tudtam, hogy jó erőben vagyok, tudok küzdeni és az érzelmeimből erőt meríteni” – tette hozzá Európa-bajnokunk, akit óriási tömeg várt hazaérkezésekor a repülőtéren, néhány héttel később pedig neve felkerült a Népligeti Sportközpontban található dicsőségtablóra.







Ne feledkezzünk meg Székelyi Dánielről sem, aki nem mindennapi teljesítményt vitt véghez. Öt nap alatt négy versenyszámban, több mint 40 kilométert úszott az Európa-bajnokságon, ahol 5 kilométeren 10., 10 és 25 kilométeren pedig egyaránt a 14. lett. Danival az Eb után hosszabban is beszélgettünk a Fradi TV-ben.



Verrasztó Dávid számára megkezdődött a Világkupa-sorozat, amelyben szeptembertől novemberig összesen három arany-, hat ezüst- és hét bronzérmet szerzett, a 400 vegyest Kazanyban, Dohában és Pekingben is megnyerte. Szeptember elején Mihályvári-Farkas Viktória fantasztikus teljesítménnyel aranyérmes lett a magyar váltó tagjaként az izraeli junior nyíltvízi világbajnokságon. Szintén szeptemberben egy amerikai érdekességről számoltunk be. A jelenleg az Egyesült Államokban tanuló úszónk, Kis Petra egy mesebeli helyszínen megrendezett nyíltvízi versenyen lett aranyérmes. Petrát már az egyetem legjobb sportolói között tartják számon, de hogy hogyan került ki az USA-ba, milyen céljai vannak, illetve melyik eredményeire a legbüszkébb, azt ITT elolvashatja.

Az októberi budapesti Világkupán sok fradistának szurkolhattunk, sőt, a 2000-es ötkarikás játékok egyik hőse, Eric Moussambani volt a sztárvendég, aki egy különleges betétfutamban a ferencvárosi Szabó Zoltánnal is nagy csatát vívott.



November első sorban Verrasztó Dávid újabb Világkupa-érmeiről, illetve a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságról szólt. Utóbbin Mihályvári-Farkas Viktória 1500 gyorson bronzérmet szerzett. Utánpótlásunk ősszel is remekelt, nem győztök elégszer leírni Farkas Nóra, Márton Levente vagy éppen Nagyiván Borbála nevét. Fiataljaink zsákszámra nyerték az érmeket az ország minden táján megrendezett úszóversenyeken. Hosszútávúszónk, Székelyi Dániel Dubaiból térhetett haza egy pompás ezüstéremmel, Török Dominik Márk pedig három aranyat hozott Újvidékről december elején. A kínai rövid pályás világbajnokságon Biczó Bence képviselte a Ferencvárost, a rendkívül sikeres évet pedig fiataljaink a XIII. BVSC Cikluszáró Versenyen, illetve a győri X. Scitec Openen bemutatott éremesője zárta le.

VÍVÁS

Szakosztályunk Szemes Gergő (a kis képen) és Tölgyesi Zsófia Réka kadet Magyar Kupa-győzelmével indította az év második felét. Gergő nevét szinte mindegyik sorban le lehetne írni, ugyanis az ősz egyik nagy felfedezettje lett. Szeptemberben a Fradi tőrcsapata a felnőttek között ezüstérmes lett a Magyar Kupában, októberben Zsoldosi Karolina a 11. helyen végzett az Ifjúsági Olimpián.

Októberben mesteredzőnk, Solti Antal 70. születésnapját ünnepelte, Szemes Gergő november elején 259(!) induló közül a harmadik lett a budapesti EFC Kadet Körversenyen. Sikerei hátteréről bővebben beszélgettünk is vele. A kadet korosztály idén gyakorlatilag a Ferencvárosról szólt, ugyanis a hazai versenyek mellett a válogatott keretét is klubunk rendkívül tehetséges tőrözői alkották. „Újabb aranydömping”, „Tarolt a Fradi!” Ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentettük hétről hétre szurkolóinknak, hogy a kadetek és a juniorok ismét alkottak. December elején rendkívül értékes ezüstérmet nyert férfi tőrcsapatunk a felnőttek Magyar Kupájában, majd Szemes Gergő gondoskodott ismét a szenzációról a hallei körversenyen szerzett második helyével, sőt, az egész éves teljesítményének köszönhetően tehetségünk lett a kadet korosztály világranglista-vezetője! És ennyi elég volt neki? Dehogy! Gergő a decemberi felnőtt ob-n mindössze 15 évesen (!) csodálatos ezüstérmet szerzett előbb az egyéni versenyben, majd másnap a csapattal.

„Nagyon boldog vagyok, még mindig nem tudom elhinni, hogy második lettem egy ilyen rangos magyar versenyen. Még csak 15 éves vagyok, nem is vártam magamtól ezüstérmet. Talán nyolcad-, esetleg negyeddöntőt, aztán ahogy alakul. Reggel felkeltem, éreztem, hogy jól megy majd minden. Bármit, amit elterveztem, összejött. Egyáltalán nincs bennem keserűség, nehéz volt a döntő. Tényleg csak ismételni tudom magam: nagyon boldog vagyok” – mondta Szemes Gergő az egyéni döntő után.


Cikkajánló

Exkluzív riport a Fradi vb-hősének otthonából

Atlétánk, Molnár Attila Balatonfüreden tartott emlékezetes kirándulást a FradiMédia stábjának - VIDEÓ

Bronzérmek a korosztályos Dobó Magyar Bajnokságról

A Takács testvérek diszkoszvetésben állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

Klasszisunk és tanítványa: fél év és már három ob-arany

Atlétánk, Solymári Máté edzéseit Kazi Tamás irányítja, a páros pedig remekelt az elmúlt hónapokban - VIDEÓ

Herczeg György kilencedik lett a Dobó Európa Kupán

Az FTC fiatal gerelyhajítója az A-döntőben volt érdekelt.

Molnár Attila ötödik a fedettpályás vb-n 400 méteren

Futó atlétánk kiválóan teljesített a glasgowi fedettpályás világbajnokságon.

Sas Sándor ezüstérmes lett az ob-n

A Fekvenyomó Magyar Bajnokságon remekelt sprotolónk.

Molnár országos csúccsal döntős a fedettpályás vb-n!

Atlétánk ott lesz a 400 méter fináléjában Glasgowban, méghozzá a harmadik legjobb idővel.

Molnár Attila elődöntős a fedettpályás vb-n

A Glasgowban zajló viadalon atlétánk 400 méteren futamgyőztesként jutott tovább.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin