Olimpia. A szó, amely a földkerekség legnagyobb sportrendezvényét jelenti. Azt a sporteseményt, amelyet négy évente az egész világ vár, amelyre az egész világ figyel. Így teszünk most is, a világjárvány miatt egy évvel halasztott tokiói olimpiához egyre jobban közeledve. Az olimpiai játékokon győzni minden sportoló álma, amely azonban nem mindenkinek, sőt csak nagyon keveseknek adatik meg. Most induló sorozatunkban azokat a bajnokokat mutatjuk be, akiknek ez a hatalmas dicsőség úgy adatott meg, hogy közben a Ferencvárosi Torna Club sportolói voltak. Eddig 24-en vannak, összesen 29 olimpiai bajnoki címük van.

Mexikó olimpiai bajnokainak felidézésénél egy olyan sportolóhoz jutottunk el, aki egy nagyon lényeges dologban különbözik az eddig felsorolt bajnokainktól. Ez az egy nagyon lényeges dolog az, hogy ő – nagy örömünkre – még él. Ő is labdarúgó volt, merthogy abban a mexikói győztes futballcsapatban négy ferencvárosi játszott, ő volt a negyedik, Juhász István.

A Fradi saját neveléseként az olimpiai aranyéremig

Juhász István 1945. július 17-én született Budapesten. Az FTC saját neveléseként a Fradiban kezdett sportolni, idehaza más első osztályú csapatban nem is játszott. Tulajdonképpen egy gólképes csatárból lett válogatott középpályás, eleinte ugyanis még Var­ga, Albert, Rákosi, no meg Fenyvesi társaként tűnt fel a támadósorban, élete első NB I-es meccsén rögtön négy gólt szerzett. Később vonták egy sorral hátrébb, ahol eleinte Orosz Pállal, majd Szűcs Lajossal oldotta meg mindenkori edzője fedezetgondjait. Az emlékezetes 1964/65-ös VVK sikereknek már aktí­v résztvevője, a csapat biztos pontja volt. Csupaszí­v, fáradhatatlan játékára felfigyeltek a válogatók is, meghívták a mexikói olimpiára készülődő magyar csapatba.

Három másik fradista csapattársához (Novák, Páncsics, Szűcs) a magyar olimpiai válogatott összes mérkőzésén játszott, a döntőben gólt is rúgott.

Az olimpia után az A-válogatottban is bemutatkozott, ott is megkerülhetetlen tényező lett. A Ferencvárosban 1976-ig négy bajnoki címet nyert, háromszor kupagyőzelmet ünnepelhetett és tagja volt az 1965-ös VVK-t nyert csapatnak. Van azonban még egy kuriózum, ami a nevéhez köthető. Csapattársával, Géczi Istvánnal együtt ők azok, akik az itthon játszó magyar labdarúgók közül három­szor is szerepeltek nemzetközi kupadöntőben (1965: VVK, 1968: VVK 1975: KEK).

Juhász István életében 1976 jelentős év volt. Nemcsak azért, mert ekkor játszott utoljára a Fradiban, azért is, mert ekkor doktorált az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A futballban az Erdért alsóbb osztályú csapatában vezetett le, közben a Fradi népligeti centrumának építésénél bábáskodott. 1980-ban elhagyta Magyarországot, akkori szóhasználattal, disszidált. Először az NSZK-ban, majd a felesége rokonsága révén az Egyesült Államokba került, ahol állomáshelyei Pennsylvania, Cleveland, Kalifornia és San Diego voltak. 1996-ban hazatért, azóta Alsónémediben él, a Fradival az FTC Baráti Köre révén tartja a kapcsolatot, amelynek összejövetelein rendszeresen részt vesz.

Mint az FTC olimpiai bajnokának, 1999-ben Benedek György keze nyomán az ő mellszobra is elkészült, az FTC népligeti centrumában, az olimpiai sétányán látható.

Szerző: FTC Múzeum