2021. július 20.
Az FTC olimpiai bajnokai 20. rész: Gerendás György
Sorozatunk 20. részében következik a montreali olimpián aranyérmes vízilabdázó, Gerendás György története.

Olimpia. A szó, amely a földkerekség legnagyobb sportrendezvényét jelenti. Azt a sporteseményt, amelyet négy évente az egész világ vár, amelyre az egész világ figyel. Így teszünk most is, a világjárvány miatt egy évvel halasztott tokiói olimpiához egyre jobban közeledve. Az olimpiai játékokon győzni minden sportoló álma, amely azonban nem mindenkinek, sőt csak nagyon keveseknek adatik meg. Most induló sorozatunkban azokat a bajnokokat mutatjuk be, akiknek ez a hatalmas dicsőség úgy adatott meg, hogy közben a Ferencvárosi Torna Club sportolói voltak. Eddig 24-en vannak, összesen 29 olimpiai bajnoki címük van.

Mexikó után 1972-ben Münchenben, bár jó esélyeink voltak mégsem került fradista sportoló nyakába aranyérem, nem volt olimpiai bajnokunk. Nem úgy 1976-ban, Montrealban, ahol kettő is. Az egyik a vízilabda csapattal első helyet szerzett Gerendás György volt.

 Gerendás György 1954. február 23-án Budapesten született. Már gyermekkorában a Fradiban kezdett el sportolni, úszni és vízilabdázni. Mint a póló hőskorában annyiszor, a jó pólósok bizony gyorsan is úsztak, bajnoki címeket is nyertek. Nem volt ez másképp Gerendás Györggyel sem, aki 1975-ben az FTC bajnoki aranyérmes 4x100 méteres gyorsváltójának volt a tagja. Persze az igazán emlékezetes sikereit nem úszásban aratta, azok a vízilabdához kötötték, ahová a klub legendája dr. Kárpáti György hívta. 1973.05.05-én mutatkozott be az FTC első csapatában, ahol nagyon gyorsan alapember lett. Első nagy sikerét a csapattal már a bemutatkozó évében elérte, amikor megnyerték a hazai kupaküzdelmeket, aztán egy év múlva erre nemzetközileg is rálicitáltak, amikor a Kupagyőztesek Európa Kupája is az övék lett. Ilyen előzmények után került be a neve Gyarmati Dezső noteszébe, aki világ- és Európa-bajnok csapatát formálta az 1976-os montreali olimpiára, ahol a cél egyértelmű volt, 12 év után visszaszerezni az olimpiai trónt.

 

A döntő előtt a magyar csapat. Balról: Sárosi László, Konrád Ferenc, Gerendás György, Kenéz György, Sudár Attila, Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Horkai György, faragó Tamás, Szívós István, Molnár Endre.


A csapat eredményei a következők voltak az olimpián:
Ausztrália – 7-6, gólok: Faragó 3, Horkai 1, Gerendás 1, Szívós
Kanada – 4-2, gólok: Faragó 3, Konrád 1
Németország – 4-0, gólok: Faragó 1, Horkai 1, Szívós 1, Csapó 1
Olaszország – 6-5, gólok: Faragó 4, Horkai 2
Németország – 5-3, gólok: Faragó 2, Horkai 2, Szívós 1
Hollandia – 5-3, gólok: Faragó 4, Horkai 1
Románia – 9-8, gólok: Faragó 2, Csapó 2, Szívós 2, Horkai 2, Sárosi 1
Jugoszlávia – 5-5, gólok: Faragó 3, Sárosi 1, Csapó 1

Látható, hogy a válogatott újonca, Gerendás György nem kezdett megilletődötten, az első mérkőzésen góllal mutatkozott be. A gólok később elmaradtak, de kétségkívül hasznos tagja volt veretlenül olimpiai bajnoki címet nyerő nagyszerű csapatnak.

Az olimpia után folytatódtak a sikerei úgy válogatott-, mint klubszinten. A válogatottal 1977-ben Európa bajnok lett, a Fradival pedig még kétszer hazai és még egyszer KEK győztes. Játékos pályafutása 1990-ig tartott, 1978-tól azonban már nem a Fradi sportolójaként folytatta karrierjét. Itthon játszott a Bp. Honvédban és a BVSC-ben, majd Olaszországban a Vomero, valamint a Posillipo Napoli játékosa volt.

Szorgalmasan készült a karrierje utáni időkre is, amellett hogy magas szinten játszott, tanult is. 1977-ben a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán szerzett üzemmérnöki oklevelet, majd 1981-ben a Testnevelési Főiskolán megkapta a vízilabda-szakedzői oklevelet, amely végül biztosította számára, hogy mindvégig a medencék partján maradhasson. Edzői karrierjét utolsó játékos állomáshelyén, Nápolyban kezdte, ahol két évig edzette az olasz csapatot. 1992 augusztusában a BVSC edzője, majd a vízilabda szakosztály igazgatója lett. 1997-ben az MVLSZ elnökségének a tagja lett, 1998-tól 2001-ig a Magyar Vízilabda-szövetség társelnöke volt. 2004-től 2014-ig az Egri Vízilabda Klub vezetőedzőjeként dolgozott. Edzői évei alatt a csapataival nyert összesen hat magyar bajnokságot és öt magyar kupát, számtalanszor bejutott az európai kupák legjobb csapatai közé, ott azonban nem sikerült nyernie. 2014 májusában „hazatért”, amikor kinevezték a Ferencváros szakmai igazgatójának, azóta is klubunk kötelékében dolgozik, jelenleg a női vízilabda csapat vezetőedzője.

Az FTC népligeti centrumában, az olimpiai sétányán látható mellszobrát Benedek György mintázta meg.

FTC Múzeum

Felhasznált irodalom és weblapok:
http://www.olimpia.hu
hu.wikipedia.org/wiki/Gerendás_György
https://index.hu/sport/alapvonal/2020/05/12/vizilabda_1976_montreal/
www.kozterkep.hu

Cikkajánló

Az FTC olimpiai bajnokai 26. rész: Liu Shaoang

Olimpiai bajnokainkat bemutató portrésorozatunk 26. részében Liu Shaoang short trackesről olvashatnak.

Az FTC olimpiai bajnokai 25. rész: Kozák Danuta

Olimpiai bajnokainkat bemutató portrésorozatunk 25. részében Kozák Danuta kajakosról olvashatnak.

Az FTC olimpiai bajnokai 24. rész: Székely Bulcsú

Olimpiai bajnokainkat bemutató portrésorozatunk 24. részében Székely Bulcsú vízilabdázóról olvashatnak.

Az FTC olimpiai bajnokai 23. rész: Kósz Zoltán

Portrésorozatunk 23. részében a 2000-es olimpián aranyérmet nyert vízilabdakapust, Kósz Zoltánt mutatjuk be.

Az FTC olimpiai bajnokai 22. rész: Sike András

Sorozatunk 22. részében következik a szöuli olimpián aranyérmes birkózó, Sike András története.

Az FTC olimpiai bajnokai 21. rész: Magyar Zoltán

Sorozatunk 21. részében következik a két olimpián is aranyérmes tornász, Magyar Zoltán története.

Az FTC olimpiai bajnokai 19. rész: Hesz Mihály

Sorozatunk 19. részében következik a mexikói olimpián aranyérmes kajakos, Hesz Mihály története.

Az FTC olimpiai bajnokai 18. rész: Juhász István

Sorozatunk 18. részében következik a negyedik mexikói olimpiai bajnok FTC-labdarúgó története.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin