2021. július 12.
Az FTC olimpiai bajnokai 3. rész: Szilvásy Miklós
Olimpiai bajnokainkat bemutató sorozatunk harmadik részében az 50. magyar ötkarikás aranyérmes következik.

Olimpia. A szó, amely a földkerekség legnagyobb sportrendezvényét jelenti. Azt a sporteseményt, amelyet négy évente az egész világ vár, amelyre az egész világ figyel. Így teszünk most is, a világjárvány miatt egy évvel halasztott tokiói olimpiához egyre jobban közeledve. Az olimpiai játékokon győzni minden sportoló álma, amely azonban nem mindenkinek, sőt csak nagyon keveseknek adatik meg. Most induló sorozatunkban azokat a bajnokokat mutatjuk be, akiknek ez a hatalmas dicsőség úgy adatott meg, hogy közben a Ferencvárosi Torna Club sportolói voltak. Eddig 24-en vannak, összesen 29 olimpiai bajnoki címük van.

Az FTC harmadik olimpiai bajnoka Szilvásy Miklós volt. Szilvásy Miklós, akinek a nevét Szilvási Miklósnak is írták. Nem csak a tudósításokban, a neki emléket állító márványtáblákon is különböző írásmódokkal találkozhatunk. Az viszont egyértelmű, hogy 1952-ben, a magyar nemzet számára örökké emlékezetes helsinki olimpián szerzett aranyérmet. A felülmúlhatatlan 16 aranyérem között szám szerint az övé volt a hatodik. Emlékezetes ez az arany abból a szempontból is, hogy ez volt a magyar sport ötvenedik olimpiai bajnoki címe.

a rendőrségről az olimpiára

Szilvásy Miklós 1925. december 5-én, Márianosztrán született. Alig múlt 16 éves, amikor 1942-ben a BVSC színeiben kezdett birkózni. Tehetségét már nagyon korán igazolta, ötszörös ifjúsági bajnok lett. Abszolút amatőr szinten sportolt, civil foglalkozását is művelte, rendőr volt. 1945-ben, hivatása gyakorlása közben majdnem végzetes baleset érte, egy revolvergolyó fúródott a lábába. Más lehet, feladta volna, őt azonban nem abból a fából faragták. Hallatlanul nagy szorgalommal és akaraterővel erősítette legyengült bal lábát. Otthon a heverőn fekve követ kötött a megvékonyodott bal lábára és napjában több százszor így emelgette, hogy az újra megerősödjön. Meg is erősödött az a láb, hiszen a balesete után alig több mint egy évvel már megnyerte a magyar bajnokságot és esélyesként utazott Londonba az 1948-as olimpiára. Három pontozásos és két tussal aratott győzelem után került szembe Andersonnal, a svédek tapasztalt versenyzőjével, akitől a döntőben vereséget szenvedett. Egy évvel később, amikor 1949-ben újjáélesztették a Fradi birkózó szakosztályát, az FTC-be igazolt. Ott folytatta, ahol korábban abbahagyta, 1949-től 52-ig sorozatban négyszer nyert klubunknak országos bajnoki címet, még akkor is, ha közben ÉDOSZ-nak vagy éppen Kinizsinek hívták. Kötöttfogásban, ezen belül váltósúlyban versenyzett.

Így érkezett el 1952, Helsinki, Szilvásy Miklós második olimpiája.

Saját fegyverével vágott vissza a svédek bajnokának

Ahogy említettük, már négy esztendővel korábban Londonban is nyerhetett volna, de itt három pontozásos és két kétvállas győzelem után a döntőben a svédek rutinos bajnoka, Gösta Andersson túljárt az eszén. A nála nyolc évvel idősebb északinak meg sem fordult a fejében, hogy fogást keressen, csupán arra törekedett, hogy kituszkolja a magyart a szőnyegről. És ez a taktika aranyat hozott neki, Szilvásynak maradt az ezüst. Az 1950-es vb-n, Stockholmban megint összetalálkoztak, még a verseny korai szakaszában és hasonló koreográfiával újra a svéd nyert.

Szilvásy Miklós Helsinkiben először egy norvégot, aztán egy egyiptomit, majd egy libanonit döngölt bele a szőnyegbe a birkózás teljes technikai repertoárját felvonultatva és már ott is volt a döntőben. Vele szemben pedig ki más, mint a régi ismerős, Gösta Andersson.  Ám 1952-ben, az olimpiai döntőben Matura Mihály, a legendás szövetségi kapitány fordított egyet a keréken. Azt a zseniálisan egyszerű tervet eszelte ki, hogy a svédet a saját fegyverével kell megverni! Így akkor Szilvásy ugrott neki Anderssonnak és kezdte el hatalmas vehemenciával gyömöszölni, kitolni a küzdőtérről. Az erre legkevésbé számító címvédő a mérkőzés végére teljesen elkészült az erejével, akkor Szilvásy ráadásként még le is csavarta, olimpiai bajnok lett.

Fotó: MTI

Élet olimpiai bajnokként

Az olimpia után újra klubot váltott, a Bp. Dózsa sportolója lett és egy esztendővel később Nápolyban másodikként végzett a kötöttfogású világbajnokságon a váltósúlyúak között. Harmadik olimpiáján már nem ért el helyezést. Összességében tizenötszörös magyar bajnokként, ebből ötször klubunk színeiben, vonult vissza.

Edző lett, a legendás emlékű kapitány, Matura Mihály munkáját segítette. Azonban, ahogy versenyzőként, úgy edzőként is foglalkozott a rendőri hivatásával. Rendőrtisztként a fővárosi szórakozóhelyeket, bárokat kellett felügyelnie. Olykor hogy, hogy nem még az is megesett, hogy odabent összetört a berendezés…

Fájdalmasan korán, 1969. május 24-én, gyógyíthatatlan betegségben Budapesten hunyt el.

Szilvásy Miklós emlékezete

Sírja a Rákoskeresztúri új köztemetőben található.

Szülőfaluja, Márianosztra is méltán büszke rá. Születésének hetvenötödik évfordulóján, 2000. decemberében emléktáblát avattak a tiszteletére.

Az FTC népligeti olimpiai sétányán látható mellszobrát 1999-ben Babos László készítette.

Emlékét a többi nagy bajnokhoz hasonlóan tiszteljük és őrizzük.

Szerző: FTC Múzeum

(Címlapkép: MTI)

Cikkajánló

Az FTC olimpiai bajnokai 26. rész: Liu Shaoang

Olimpiai bajnokainkat bemutató portrésorozatunk 26. részében Liu Shaoang short trackesről olvashatnak.

Az FTC olimpiai bajnokai 25. rész: Kozák Danuta

Olimpiai bajnokainkat bemutató portrésorozatunk 25. részében Kozák Danuta kajakosról olvashatnak.

Az FTC olimpiai bajnokai 24. rész: Székely Bulcsú

Olimpiai bajnokainkat bemutató portrésorozatunk 24. részében Székely Bulcsú vízilabdázóról olvashatnak.

Az FTC olimpiai bajnokai 23. rész: Kósz Zoltán

Portrésorozatunk 23. részében a 2000-es olimpián aranyérmet nyert vízilabdakapust, Kósz Zoltánt mutatjuk be.

Az FTC olimpiai bajnokai 22. rész: Sike András

Sorozatunk 22. részében következik a szöuli olimpián aranyérmes birkózó, Sike András története.

Az FTC olimpiai bajnokai 21. rész: Magyar Zoltán

Sorozatunk 21. részében következik a két olimpián is aranyérmes tornász, Magyar Zoltán története.

Az FTC olimpiai bajnokai 20. rész: Gerendás György

Sorozatunk 20. részében következik a montreali olimpián aranyérmes vízilabdázó, Gerendás György története.

Az FTC olimpiai bajnokai 19. rész: Hesz Mihály

Sorozatunk 19. részében következik a mexikói olimpián aranyérmes kajakos, Hesz Mihály története.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin