2021. július 14.
Az FTC olimpiai bajnokai 8. rész: Szittya Károly
Olimpiai bajnokainkat bemutató portrésorozatunk 8. részében Szittya Károly vízilabdázóról olvashatnak.

Olimpia. A szó, amely a földkerekség legnagyobb sportrendezvényét jelenti. Azt a sporteseményt, amelyet négy évente az egész világ vár, amelyre az egész világ figyel. Így teszünk most is, a világjárvány miatt egy évvel halasztott tokiói olimpiához egyre jobban közeledve. Az olimpiai játékokon győzni minden sportoló álma, amely azonban nem mindenkinek, sőt csak nagyon keveseknek adatik meg. Most induló sorozatunkban azokat a bajnokokat mutatjuk be, akiknek ez a hatalmas dicsőség úgy adatott meg, hogy közben a Ferencvárosi Torna Club sportolói voltak. Eddig 24-en vannak, összesen 29 olimpiai bajnoki címük van.

Az 1952-es helsinki olimpia következőként bemutatott fradista bajnoka is egy pólós, Szittya Károly.

Szittya Károly 1918. június 18-én, Budapesten született, akkor még Schaffer Károlyként. Sportpályafutását 1930-ban Újpesten kezdte, az UTE úszójaként. Ilyen minőségében tagja volt az újpestiek folyamúszó bajnokcsapatának is. Pólós karrierje Halassy Olivér visszavonulása után kezdődött, akkor épült be az UTE csapatába, amellyel négyszeres bajnok lett. Újpestiként volt tagja az 1948-ban olimpiai ezüstérmes magyar vízilabda válogatottnak Londonban. A londoni olimpia után igazolt a Fradiba, ahol további hat esztendeig vízilabdázott, nagyszerűen. Így lett tagja az 1952. évi nyári olimpiai játékokon bajnokságot nyert magyar csapatnak is.

A kép az aranyérmes csapatot mutatja, az álló sorban balról a második Szittya Károly. A jobbján Fábián Dezső, a másik oldalán pedig sorban a többiek: Martin Miklós, Vízvári György, Hasznos II István, Antal Róbert, Markovits Kálmán, Bolvári Antal és Gyarmati Dezső. Guggolnak: Lemhényi Dezső, Kárpáti György, Szívós István és Jenei László.

A magyar csapat eredményei az olimpián:

1. forduló, a 16-ba jutásért: Magyarország - Mexikó 13-4 (6-2)

A 16 között négy négyes csoportot alakítottak ki, a magyarokat a B jelűbe sorsolták:
Magyarország - Egyiptom 9-0 (6-0)
Magyarország - Szovjetunió 5-3 (1-2)
Magyarország - Németország 9-1 (3-0)

A legjobb 8 között két négyes csoport volt, ahova a magyarok és a szovjetek mellé (ők az egymás elleni eredményt vitték magukkal) a hollandok és a jugoszlávok kerültek:

Magyarország - Hollandia 4-4 (3-1)
Magyarország - Jugoszlávia 2-2 (1-1)

Ez a két döntetlen a jugoszlávokkal együtt a továbbjutást jelentette a 4 közé, ahová ugyancsak vittük az ellenük elért döntetlent és játszhattunk az olaszokkal és az amerikaiakkal.

Magyarország - Olaszország 7-2 (2-2)
Magyarország - USA 4-0 (3-0)

Ami azt jelentette, hogy Magyarország Jugoszlávia előtt megnyerte az olimpiai tornát.

Szittya Károly a címvédő olaszok elleni győzelem során a csapat egyik legjobbja volt. Az akkori állójátékban kiváló összekötő volt a hátvédek és a csatárok között. Veszélyesen lőtt, jól időzített átadásokkal segítette a támadásokat.

Az olimpia után még két évig játszott, majd visszavonult. Kezdetben a román Gheorghiu Dej Hajógyár, majd a Budapest Spartacus edzője lett, 1963-ban pedig a Budapesti Vasas Izzó csapatának edzéseit vette át. Két évvel később visszatért nevelő együtteséhez, az addigra már Dózsának hívott Újpesthez, ahol hét éven át töltötte be az edzői posztot. Ebben az időszakban vezette még a magyar ifjúsági válogatottat (1969) és Rajki Béla segítője volt a felnőtt válogatottban. Ekkor kapta meg a mesteredző címet is. 1972-ben rövid ideig Kubában edző, majd 1973 és 1978 között a Ferencvárosnál, az utánpótlásban dolgozott, majd haláláig a SZEOL edzéseit vezette.

1983. augusztus 9-én, Szegeden halt meg, sírja az Óbudai temetőben található.

Az FTC népligeti olimpiai szoborparkjában 1999 óta látható a mellszobra, amelyet Csontos László készített.

Emlékét tisztelettel őrizzük.

Szerző: FTC Múzeum

Felhasznált irodalom és weblapok:

Nagy Béla: Zöld-fehérben
www.ftcbaratikor.hu
http://www.h2opolo.be
hu.wikipedia.org/wiki/Szittya_Károly

Cikkajánló

Az FTC olimpiai bajnokai 24. rész: Székely Bulcsú

Olimpiai bajnokainkat bemutató portrésorozatunk 24. részében Székely Bulcsú vízilabdázóról olvashatnak.

Az FTC olimpiai bajnokai 23. rész: Kósz Zoltán

Portrésorozatunk 23. részében a 2000-es olimpián aranyérmet nyert vízilabdakapust, Kósz Zoltánt mutatjuk be.

Az FTC olimpiai bajnokai 22. rész: Sike András

Sorozatunk 22. részében következik a szöuli olimpián aranyérmes birkózó, Sike András története.

Az FTC olimpiai bajnokai 21. rész: Magyar Zoltán

Sorozatunk 21. részében következik a két olimpián is aranyérmes tornász, Magyar Zoltán története.

Az FTC olimpiai bajnokai 20. rész: Gerendás György

Sorozatunk 20. részében következik a montreali olimpián aranyérmes vízilabdázó, Gerendás György története.

Az FTC olimpiai bajnokai 19. rész: Hesz Mihály

Sorozatunk 19. részében következik a mexikói olimpián aranyérmes kajakos, Hesz Mihály története.

Az FTC olimpiai bajnokai 18. rész: Juhász István

Sorozatunk 18. részében következik a negyedik mexikói olimpiai bajnok FTC-labdarúgó története.

Az FTC olimpiai bajnokai 17. rész: Szűcs Lajos

Sorozatunk 17. részében a VVK-döntős Fradi és a válogatott labdarúgó legendájáról olvashatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most