A Tiranában zajló kontinenstornán pénteken előbb a negyeddöntőket, majd az elődöntőket rendezték a szabdafogásúak mezőnyében. A Ferencváros 33 éves Európa- és világbajnok birkózója ismét egy súlycsoporttal feljebb, a 70 kilósok között lépett szőnyegre az albán fővárosban, de ez sem akadályozta meg, hogy könnyedén intézze el török ellenfelét a negyeddöntőben.
Muszukajev az erejét tartalékolva is nagyon szép akciókkal dolgozott. Már a második menet elejére kialakult a 10:0-s állás, így birkózónk technikai tussal jutott az elődöntőb. Ahol az U23-as Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes moldovai Alexandr Gaidarli volt az ellenfele.
A fiatalság pedig ezúttal legyőzte a rutint. A 21 éves moldáv 4:0-ra elhúzott az első menetben, majd teljesen felőrölte az egyre jobban fáradó Muszukajevet, aki végül technikai tussal szenvedett vereséget.
Birkózónk a vasárnapi helyosztókon a bronzéremért léphet szőnyegre a vigaszág továbbjutója ellen.
Eredmények, birkózó Eb, Tirana:
férfiak, 70 kg, szabadfogás:
negyeddöntő: Muszukajev–Remzi Temur (török) 10-0, technikai tus
elődöntő: Muszukajev–Gaidarli (moldovai) 0-11, technikai tus
Birkózónőnk nagy küzdelemben kikapott az éremért folytatott küzdelemben a tiranai Európa-bajnokságon
Az FTC magyar bajnok birkózója még bízhat az őt búcsúztató török ellenfele menetelésében.
Az Eb-győztes Gál Henrik Iránban 35 ezer ember előtt birkózott. A müncheni olimpián átélte a terror óráit.
Az FTC-MVM Birkózás szakosztályának mindhárom szakágban lesz versenyzője a kontinensviadalon.
Felnőtt és utánpótlás birkózóink számára is megkezdődött a 2026 versenyszezon.
Birkózónk, Szabó Franciska korosztálya egyik legjobbja és ha kell, a tesóját is két vállra fekteti - VIDEÓ!
Birkózónknak, Fábiánt Tamásnak olimpiai bajnok klasszisunk és az FTC fiataljai is segítettek - VIDEÓ!
A birkózók NB I-es csapatbajnokságában mindenkit maga mögé utasított az FTC-MVM.