2019. május 21.
Három versenyen 17 érmet nyertek birkózóink
Az FTC szakosztályának fiataljai rendkívül eredményes hétvégét zártak a magyar és nemzetközi versenyeken.

A hétvégén három helyszínen is szurkolhattunk az FTC tehetséges utánpótlás birkózóiért. A kiskunfélegyházi Id. Besze László Emlékversenyen Toplak Zalán, Toplak Barna, Mizsei Bátor, Varga Ágoston és Lengyel László aranyérmes lett, Vajó Vajk, Hattinger Tamás, Erdélyi Róbert és Dobai Sámuel bronzérmet szerzett, a lányoknak pedig Bolgár Lili ezüsttel térhetett haza.

A gyomaendrődi Diák I-es Szabadfogású Országos Bajnokságon is örülhettünk érmeknek. A 46 kilós Scheuring Vilmos és a 85 kilós László Koppány Simon első helyen végzett, míg Mizsei Bátor (32 kg), Toplak Zalán (50 kg) és Révész Dániel (76 kg) a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Az eredményeknek köszönhetően a Fradi második lett a csapatpontversenyben.

Serdülő szabadfogású versenyzőnk, Gombos Alex a magyar válogatott tagjaként remekelt. Alex a Kolozsváron megrendezett Ursu Gelu és Marton Gheorghe Nemzetközi Emlékversenyen a 48 kilogrammosok mezőnyében szerzett értékes bronzérmet.

Szakosztályunk versenyzői a három verseny során összesen 17 érmet, köztük hét aranyat, két ezüstöt és nyolc bronzot szereztek.

EREDMÉNYEK
Id. Besze László Emlékverseny, Kiskunfélegyháza
Aranyérmesek: Toplak Zalán, Toplak Barna, Mizsei Bátor, Varga Ágoston, Lengyel László
Ezüstérmes: Bolgár Lili
Bronzérmesek: Vajó Vajk, Hattinger Tamás, Erdélyi Róbert, Dobai Sámuel

Diák I-es Szabadfogású Országos Bajnokság, Gyomaendrőd
32 kg: 3. Mizsei Bátor
42 kg: 13. Erdélyi Róbert Bálint
46 kg: 1. Scheuring Vilmos
50 kg: 3. Toplak Zalán
54 kg: 5. Hegyi Aladár
76 kg: 3. Révész Dániel
85 kg: 1. László Koppány Simon
Csapatpontverseny: 2. FTC

Ursu Gelu és Marton Gheorghe Nemzetközi Serdülő Szabadfogású Emlékverseny, Kolozsvár
Férfi, 48 kg: 3. Gombos Alex

Cikkajánló

Sikeres érettségi után irány a válogatott

Junior magyar bajnok birkózónk, Szabados Noémi a súlyok mellett az érettségi tételekkel is jól bánt – INTERJÚ!

Látni akarták a Fradi-klasszis csodáját, ezért...

Utánajártuk, miért ilyen jók és eredményesek az FTC fiatal szabadfogású birkózói – VIDEÓ!

Két súlycsoportban is fradista lett a legjobb magyar

Birkózóink kitettek magukért a junior válogatón: Bak Gergely arany-, Dömök Péter bronzérmet szerzett.

Ferencvárosi éremeső a szabadfogású és női versenyeken

Az FTC utánpótlás birkózói összesen 13 érmet nyertek a hazai válogatókon és magyar bajnokságokon.

Három birkózónk is megnyerte a korosztályos válogatót

Az FTC versenyzői összesen öt aranyéremmel zárták a hétvégi utánpótlás versenyeket.

Vigaszágas lett az Európa-bajnokságon vb-bronzérmesünk

Az FTC birkózója, Muszukajev Iszmail szombaton a vigaszágon folytathatja a római Eb-n – VIDEÓ!

A bronzért birkózott, végül ötödik lett Váncza István

Az FTC junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózója nagy küzdelemben kapott ki a bronzmeccsen.

Tombolt a közönség: elképesztő fordítás a fradistától!

A birkózó Európa-bajnokságon Váncza István két fantasztikus sikert aratott és negyeddöntőig jutott – VIDEÓK!

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most