2022. március 31.
Szabados Noémi ötödik lett a hazai Eb-n
A bronzmeccs második menetében még szépített birkózónk, fordítani azonban már nem tudott.

A budapesti rendezésű birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján két FTC-sportoló volt érdekelt: elsőként a 62 kilogrammosok között induló Szabó Nikolett, később pedig a szerdai vigaszágon bronzmeccsre jutó Szabados Noémi (68 kg) lépett tatamira.

Szabó Nikolett (balra) számára idejekorán véget ért a küzdelem, miután a Magyarországon készülő szerbiai riválistól, Fábián Annától bosszantó vereséget szenvedett. Az első menetben 3-1-es hátrányba került a Ferencváros birkózója, a másodikban azonban 3-3-ra mentette az állást, végül viszont 4-3-ra alulmaradt és búcsúzni kényszerült.

Az esti programban a borítóképünkön látható Szabados Noémi azok után vívhatott a bronzéremért, hogy szerdán kikapott, ám legyőzője, a francia Pauline Denise Lecarpentier a hiányos vigaszágra vitte. Szabados ellenfele a lengyel Natalia Iwona Strzalka volt.

A junior Európa-bajnoki ezüst- és friss U23-as Eb-bronzérmes Szabados a második menetben már hétpontos hátrányban volt (0-7), majd 7-4-re szépített, de végül elveszítette bronzmérkőzését, így az ötödik helyen zárt az Eb-n.

A folytatásban egy versenyzőnkért szoríthatunk még: április 2-án, szombaton a kötöttfogásúak 67 kilogrammos mezőnyében induló Váncza István képviseli az FTC-t.

Cikkajánló

Két aranyérem a felnőtt válogató versenyről

Szabadfogásban két súlycsoportban is ferencvárosi birkózó nyert a KIMBA-n.

Magyar bajnok a Fradi tehetsége, utazhat az Eb-re

Birkózónk, Scheuring Vilmos aranyérmes lett a 80 kilósok között az U17-es kötöttfogású ob-n.

Szabados Noémi a negyeddöntőig jutott Bakuban

Az FTC magyar bajnok birkózója egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.

Váncza István kikapott az olimpiai selejtezőn

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István vereséget szenvedett.

Szabad- és kötöttfogásban is Fradi-arany a válogatón

Fiatal birkózóink, Mizsei Bátor és Scheuring Vilmos megnyerte saját súlycsoportját.

Két értékes bronzérem nemzetközi versenyekről

Birkózónk, Jakab Dániel Törökországban, míg Gombos Alex Németroszágban nyert érmet.

Szabados Noémi ezüstérmes Törökországban

Az FTC birkózója a döntőig menetelt a rangos nemzetközi versenyen.

Az Európa-bajnokot is legyőzte aranyérmesünk

Két FTC-birkózó is dobogóra állhatott a hétvégi fontos U20-as kötöttfogású válogatóversenyen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin