archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2018. december 7.
Klasszisok egymás között: Bácsi Péter a jövőben edzőként is segíti Sike András munkáját
A budapesti világbajnokságon nemrég aranyérmet szerző birkózó klasszisunk, Bácsi Péter a jövőben edzőként is szerepet kap, derült ki az MBSZ csütörtöki elnökségi ülésén.

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) csütörtökön elnökségi ülést tartott, amelyen egyéb napirendi pontok mellett a Sike András vezette kötöttfogású válogatott jövőbeli irányítása is szóba került.

Az elnökségi ülésen a Ferencváros birkózó szakosztályát is vezető olimpiai bajnok klasszis, Sike András kötöttfogású szövetségi kapitány bejelentette, hogy eddigi segítője, Repka Attila egyéb elfoglaltságai miatt nem kíván ezen a poszton maradni. Helyét a nemrég visszavonult Módos Péter, valamint az FTC kétszeres világ- és Európa-bajnok kiválósága, Bácsi Péter veszi át. Bácsi még nem fejezi be aktív pályafutását, amolyan „játékos-edzőként” segíti a szövetségi kapitány munkáját.

„Repka Attila jelezte, úgy alakult az élete, hogy a továbbiakban nem tud annyit vállalni, mint az elmúlt időszakban, így Sike Bandinak keresnie kellett valakit, aki segíteni tud neki. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha úgymond „játékos-edzőként” folytatnám. Ez ideális helyzet, mert egyébként is ott vagyok az edzőtáborokban, és szépen lassan egyébként is szerezném az edzősködés felé elvinni a hangsúlyt, ez pedig nagyon jó lehetőség a tapasztalatszerzésre. Így a továbbiakban ott leszek én is a válogatott mellett” – nyilatkozta a kialakult helyzetről klasszis birkózónk.

„Számolok az edzősködéssel, de akárhogy is alakul az aktív pályafutásom utáni életem, amit most átélhetek, az hasznos tapasztalat lesz. Egészen más élmény megélni, milyen a szőnyeg másik oldalán állva ez a sportág. Versenyzőként néha könnyűnek tűnhet az edző munkája, pedig ez természetesen egyáltalán nincs így” – jegyezte meg a folytatással kapcsolatban Bácsi Péter.

A közös munka a megbeszéltek szerint januártól indul el, így az első kihívás, amelyben már versenyzőnk keze munkája is benne lehet edzőként, a jövő évi Európa-bajnokság lehet.


Cikkajánló

Két aranyérem a felnőtt válogató versenyről

Szabadfogásban két súlycsoportban is ferencvárosi birkózó nyert a KIMBA-n.

Magyar bajnok a Fradi tehetsége, utazhat az Eb-re

Birkózónk, Scheuring Vilmos aranyérmes lett a 80 kilósok között az U17-es kötöttfogású ob-n.

Szabados Noémi a negyeddöntőig jutott Bakuban

Az FTC magyar bajnok birkózója egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.

Váncza István kikapott az olimpiai selejtezőn

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István vereséget szenvedett.

Szabad- és kötöttfogásban is Fradi-arany a válogatón

Fiatal birkózóink, Mizsei Bátor és Scheuring Vilmos megnyerte saját súlycsoportját.

Két értékes bronzérem nemzetközi versenyekről

Birkózónk, Jakab Dániel Törökországban, míg Gombos Alex Németroszágban nyert érmet.

Szabados Noémi ezüstérmes Törökországban

Az FTC birkózója a döntőig menetelt a rangos nemzetközi versenyen.

Az Európa-bajnokot is legyőzte aranyérmesünk

Két FTC-birkózó is dobogóra állhatott a hétvégi fontos U20-as kötöttfogású válogatóversenyen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin