2022. március 28.
Muszukajev Iszmail Eb-döntős!
Klubunk versenyzője a negyeddöntő után az elődöntőben is magabiztos győzelmet aratott.

Mint megírtuk, a szabadfogású 65 kilogrammban szereplő Muszukajev Iszmail magabiztos teljesítménnyel jutott a budapesti rendezésű birkózó Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol a lengyel Krzysztof Bienkowski volt az ellenfele.

Muszukajev végig nagyszerűen birkózott, és akárcsak az albán Dudajevet, úgy most Bienkowskit is technikai tussal, 11-0-ra győzte le a BOK Csarnokban, ezzel pedig bejutott a kedd esti fináléba, ahol a háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes azeri Haji Aliyev ellen küzdhet meg az aranyéremért.

- Jó formában vagyok, talán csak 2019-ben, a kvalifikációs világbajnokságon voltam jobb erőben a mostaninál. Magabiztos és motivált vagyok, rengeteget segít a közönség. Nagyon jólesik a biztatásuk, remélem, hogy a keddi döntőben is ugyanilyen szurkolást kapok, és egész Magyarországnak örömet tudok szerezni. - mondta Muszukajev Iszmail.

Cikkajánló

Két aranyérem a felnőtt válogató versenyről

Szabadfogásban két súlycsoportban is ferencvárosi birkózó nyert a KIMBA-n.

Magyar bajnok a Fradi tehetsége, utazhat az Eb-re

Birkózónk, Scheuring Vilmos aranyérmes lett a 80 kilósok között az U17-es kötöttfogású ob-n.

Szabados Noémi a negyeddöntőig jutott Bakuban

Az FTC magyar bajnok birkózója egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.

Váncza István kikapott az olimpiai selejtezőn

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István vereséget szenvedett.

Szabad- és kötöttfogásban is Fradi-arany a válogatón

Fiatal birkózóink, Mizsei Bátor és Scheuring Vilmos megnyerte saját súlycsoportját.

Két értékes bronzérem nemzetközi versenyekről

Birkózónk, Jakab Dániel Törökországban, míg Gombos Alex Németroszágban nyert érmet.

Szabados Noémi ezüstérmes Törökországban

Az FTC birkózója a döntőig menetelt a rangos nemzetközi versenyen.

Az Európa-bajnokot is legyőzte aranyérmesünk

Két FTC-birkózó is dobogóra állhatott a hétvégi fontos U20-as kötöttfogású válogatóversenyen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin