Amint arról korábban beszámoltunk, Muszukajev Iszmail bár kikapott a somorjai Európa-bajnokság nyitónapján a 70 kilogrammosok mezőnyében (korábban a 65 kg-os mezőnyben ért el nagy sikereket), az őt legyőző orosz David Bajev bejutott a döntőbe, így versenyzőnk a vigaszágon folytathatta a kontinensviadalt.
Első vigaszági mérkőzésén 4-2-re legyőzte a szerb Vojnovicsot, így a bronzéremért az azeri Heybatovval kellett összemérnie erejét. A kedd esti bronzcsatában végül 5-2-re kikapott, így 5. helyen zárta az Európa-bajnokságot.
Birkózónk, Czeglédi Emese és Kóródi Zsombor aranyérmes lett a korosztályos ob-n.
Az FTC utánpótlás birkózói eredményesen zárták az U17-es válogatóversenyeket.
Magyar bajnok birkózónk az első mérkőzésén kikapott a somorjai kontinensviadalon, így búcsúzott a tornától.
Két birkózónk kezdte meg szereplését a somorjai kontinensviadalon.
U15-ös és U20-as utánpótlás versenyzőink összesen öt érmet szereztek két versenyen.
A Ferencváros korosztályos birkózói remekeltek a hétvégi versenyeken.
Egyesületünk sportolói az U13-as ob-n és az U17-es válogatón jeleskedtek.
Az FTC utánpótlás birkózói összesen hat érmet nyertek két szakágban a dunakeszi válogatón.