Március negyedik hétvégéjén a Fradi birkózói két versenyen is érdekeltek voltak, az U13-as korosztály versenyzői a kötöttfogású országos bajnokságon, míg U17-es tehetségeink a kötöttfogású országos válogatón vettek részt.
Előbbit március 22-én, szombaton, a Kruj Iván Sportcsarnokban rendezték, a versenyen három birkózónk is részt vett. A 29 kilogrammos kategóriában Kakas Hunor bronzérmet, 38 kilogrammban Németh Frank ezüstérmet, míg Horváth Márk 85 kilogrammban aranyérmet szerzett.
Március 23-án, vasárnap az U17-eseké volt a főszerep, a korosztályos Európa-bajnokság válogatójának első állomásán 71 kg-ban Toplak Barna bronzérmet, 92 kg-ban Kóródi Zsombor aranyérmet, 110 kg-ban Helyes Erik ezüstérmet szerzett, ugyanebben a kategóriában Czinege Gergő pedig az ötödik helyen végzett. Csapatunk összesítésben a harmadik helyen zárt.
Birkózónk, Czeglédi Emese és Kóródi Zsombor aranyérmes lett a korosztályos ob-n.
Az FTC utánpótlás birkózói eredményesen zárták az U17-es válogatóversenyeket.
Magyar bajnok birkózónk az első mérkőzésén kikapott a somorjai kontinensviadalon, így búcsúzott a tornától.
Birkózónk nagy csatában maradt alul azeri ellenfelével szemben a bronzmérkőzésen.
Két birkózónk kezdte meg szereplését a somorjai kontinensviadalon.
U15-ös és U20-as utánpótlás versenyzőink összesen öt érmet szereztek két versenyen.
A Ferencváros korosztályos birkózói remekeltek a hétvégi versenyeken.
Az FTC utánpótlás birkózói összesen hat érmet nyertek két szakágban a dunakeszi válogatón.