2022. április 3.
Váncza István Európa-bajnoki második!
A kötöttfogásúak 67 kg-os kategóriájában döntőző birkózónk török riválistól kapott ki.

Újabb Fradi-sportoló birkózhatott a budapesti BOK Csarnokban rendezett Európa-bajnokság döntőjében, miután a 22 éves Váncza István a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szombaton fantasztikusan menetelt, portugál, moldovai, georgiai és örmény ellenfelét is legyőzve. Váncza riválisa a vasárnapi döntőben a török Murat Firat volt.

Váncza azonban hiába küzdött, végül 3-1-re kikapott. A meccs elején a török kapott pontot megintés után, majd újabb kettővel növelte előnyét Firat. Az összecsapás második felében Váncza szépített, de fordítani már nem tudott, így ezüstéremmel zárt.

„Nagyon csalódott vagyok, voltak pedig helyzetek, de nem tudtam pontokat csinálni rajta. Sajnos hibáztam. Úgy érzem, most ez az ezüst nem fog megszépülni, ez egy elvesztett aranyérem. Igyekszem tanulni ebből a vereségből!” – mondta letörve a döntő után Váncza.  

Váncza István az Eb-ezüstérmével

A felnőtt pályafutása legszebb eredményét elérő Váncza ezzel Muszukajev Iszmail után a második érmesünk a hazai kontinenstornán. A Fradi további Eb-indulói közül a női 68 kg-os kategóriában indult Szabados Noémi az 5. helyen végzett, míg a 62 kg-os Szabó Nikolett helyezetlenül zárt.

Cikkajánló

Két aranyérem a felnőtt válogató versenyről

Szabadfogásban két súlycsoportban is ferencvárosi birkózó nyert a KIMBA-n.

Magyar bajnok a Fradi tehetsége, utazhat az Eb-re

Birkózónk, Scheuring Vilmos aranyérmes lett a 80 kilósok között az U17-es kötöttfogású ob-n.

Szabados Noémi a negyeddöntőig jutott Bakuban

Az FTC magyar bajnok birkózója egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.

Váncza István kikapott az olimpiai selejtezőn

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István vereséget szenvedett.

Szabad- és kötöttfogásban is Fradi-arany a válogatón

Fiatal birkózóink, Mizsei Bátor és Scheuring Vilmos megnyerte saját súlycsoportját.

Két értékes bronzérem nemzetközi versenyekről

Birkózónk, Jakab Dániel Törökországban, míg Gombos Alex Németroszágban nyert érmet.

Szabados Noémi ezüstérmes Törökországban

Az FTC birkózója a döntőig menetelt a rangos nemzetközi versenyen.

Az Európa-bajnokot is legyőzte aranyérmesünk

Két FTC-birkózó is dobogóra állhatott a hétvégi fontos U20-as kötöttfogású válogatóversenyen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin