Javában zajlik a birkózó Európa-bajnokság Bukarestben, ahol sportolónk, a 72 kilogrammban induló kötöttfogású Eb-ezüstérmes Váncza István a nyolcaddöntőben a török Selcuk Cannal csapott össze, ám a török 3-1-re nyert.
Abban bízhattunk, hogy a rivális eljut a döntőig és mivel ez megtörtént, magával vitte Vánczát a vigaszági küzdelmekre. Váncza a kétszeres U23-as világbajnok moldovai Daniel Cataragával mérkőzött először a bronzmérkőzésig vezető úton.
Birkózónk már az első percben kiléptette riválisát (1-0), akit később passzivitás miatt leküldtek (2-0). Váncza állásból szinte azonnal levitte ellenfelét (4-0), majd eldobta (8-0), így alig két perc alatt technikai tussal lezárta a meccset.
Váncza így a bronzéremért küzdhet az esti programban, ellenfele az orosz Narek Oganyan lesz.
László Koppány Simon az U23-as Európa-bajnokságon állhatott fel a dobogó második fokára.
Szabados Noémi után újabb birkózónk állhatott dobogóra a rangos budapesti nemzetközi versenyen.
Birkózónk a BOK-csarnokban végzett a második helyen.
Scheuring Vilmos Horvátországban győzött. • Magyar bajnokunk is lett a hétvégén.
U15-ös és U17-es birkózóink Sevillában, míg az U10-esek és U11-esek az ob-n remekeltek.
Birkózónk az U23-as Eb-n állhatott fel a dobogó második fokára.
Az FTC birkózói három súlycsoportban állhattak fel a dobogóra a hazai rendezésű magyar bajnokságon.
Az U20-as szabadfogású ob-n négy, Bukarestben egy, míg a hazai up-versenyen 19 érmet nyertek birkózóink.