2021. szeptember 21.
Vb-indulást ért a két fradista magyar bajnoki címe
Birkózónk, Szabados Noémi és Váncza István is megnyerte súlycsoportját az U23-as Országos Bajnokságon.

A Kruj Iván Sportcsarnokban rendezték meg az U23-as Birkózó Országos Bajnokságot, amely egyben válogató volt a világbajnokságra is. A viadalon az FTC hat versenyzővel indult.

A nőknél Szabados Noémi (a képen jobbról a harmadik) megnyerte a 65 kilogrammos súlycsoportot, így kétszeres felnőtt magyar bajnokunk ott lesz a vb-n. Kevés hiányzott, hogy még egy fradista bekerüljön az oslói világversenyre készülő válogatottba, az 59 kilós Szabó Nikolett (a képen balról a harmadik) viszont a fináléban kikapott, így ezüstérmes lett. A hölgyeknél a harmadik ferencvárosi induló, Kardos Zsófia (76 kg) a negyedik helyen végzett. A lányok remek szereplésével az FTC az összesített csapatpontversenyben az előkelő harmadik helyen zárt.

A férfiaknál szintén ugyanilyen végeredménnyel zártak a Fradi versenyzői. U23-as Európa-bajnokunk, Váncza István (a képen jobbról az első) az ob-arany mellett behúzta a vb-részvételt is 72 kilóban. A 82 kilósok között induló Kismóni Móric (a képen balról a második) ezüstérmet szerzett, míg az ugyancsak ebben a kategóriában szereplő Dömök Péter negyedik lett.

EREDMÉNYEK
U23-as országos bajnokság, Budapest
NŐI
59 kg: 2. Szabó Nikolett
65 kg: 1. Szabados Noémi
76 kg: 4. Kardos Zsófia
FÉRFI
Kötöttfogás
72 kg: 1. Váncza István
82 kg: 2. Kismóni Móric, 4. Dömök Péter

Cikkajánló

Két aranyérem a felnőtt válogató versenyről

Szabadfogásban két súlycsoportban is ferencvárosi birkózó nyert a KIMBA-n.

Magyar bajnok a Fradi tehetsége, utazhat az Eb-re

Birkózónk, Scheuring Vilmos aranyérmes lett a 80 kilósok között az U17-es kötöttfogású ob-n.

Szabados Noémi a negyeddöntőig jutott Bakuban

Az FTC magyar bajnok birkózója egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.

Váncza István kikapott az olimpiai selejtezőn

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István vereséget szenvedett.

Szabad- és kötöttfogásban is Fradi-arany a válogatón

Fiatal birkózóink, Mizsei Bátor és Scheuring Vilmos megnyerte saját súlycsoportját.

Két értékes bronzérem nemzetközi versenyekről

Birkózónk, Jakab Dániel Törökországban, míg Gombos Alex Németroszágban nyert érmet.

Szabados Noémi ezüstérmes Törökországban

Az FTC birkózója a döntőig menetelt a rangos nemzetközi versenyen.

Az Európa-bajnokot is legyőzte aranyérmesünk

Két FTC-birkózó is dobogóra állhatott a hétvégi fontos U20-as kötöttfogású válogatóversenyen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin