2022. szeptember 11.
Vezetett, ám végül kikapott és kiesett Váncza István
Az FTC birkózója nem folytathatja szereplését a belgrádi vb-n.

A belgrádi birkózó-világbajnokság második, vasárnapi versenynapján az FTC kötöttfogású birkózója, a 67 kilósok között versenyző Váncza István is szőnyegre lépett. Ellenfele a kirgiz Amantur Iszmailov volt a nyolcaddöntőbe jutásért.

Az FTC-KIMBA sportolója sokáig vezetett, az első menetben parterből (1-0) szépen emelt (3-0), majd a második legelején villámgyors karberántás után levitte riválisát (5-0). Ezek után egyértelműnek tűnt a győzelme, de másfél perccel a vége előtt figyelmetlenné vált és a kirgiz csípődobással a hátára vágta (5-4), majd a fején átforgatta. Utóbbi akcióra a bírók nem adtak pontot, a kirgiz edző azonban videózást kért, ami alapján Iszmailov négy pontot kapott (4-8).

Ezt követően Váncza nagyot küzdött, 20 másodperccel a vége előtt gyönyörű derékra támadás után lecsavarta ellenfelét, amiért két pontot ítéltek meg neki (7-8). Lőrincz Viktor erre videózást kért, de a döntés nem változott, a challenge-et elutasították, Váncza pedig 7-9 arányban alulmaradt.

Váncza István ezt követően abban bízhatott még, hogy legyőzője bejut a döntőbe, így ő a hétfői vigaszágon folytathatja, a kirgiz azonban veszített a nyolcaddöntőben, így Váncza számára is véget ért a vb.

Cikkajánló

Öt magyar bajnoki cím az U23-as ob-ról

Birkózóink kiválóan szerepeltek a hétvégén a korosztályos versenyeken.

Muszukajev bronzérmes a birkózó vb-n!

Klasszisunk a vigaszágon szerezte meg a fényesen csillogó világbajnoki bronzérmet.

Muszukajev Iszmail a bronzéremért birkózhat a vb-n

Európa-bajnokunk a nyolcaddöntőben nem bírt a döntőig menetelő iráni riválisával, de még érmes lehet.

Szabados Noémi a nyolcaddöntőben búcsúzott a vb-n

Az FTC birkózója a nyolcaddöntőben kikapott, ellenfele pedig nem jutott a döntőbe, így búcsúzott a vb-től.

Gyere, és birkózz a Fradiban!

Kezdő kiscsoportos birkózó edzéseinkre olimpiai bajnokunk, Sike András várja a 4 éves kor feletti gyermekeket.

Európa-bajnokunk is tagja a vb-csapatnak

Szeptember 10-18. között Belgrád ad otthont a birkózók világbajnokságának.

Három ferencvárosi birkózó versenyzett Varsóban

Váncza István, Kismóni Móric és Szabados Noémi is nemzetközi versenyeken birkózott a lengyel fővárosban.

Eb-bronzérmes a Fradi birkózója

Czeglédi Emese vasárnap nagyszerű birkózással szerezte meg a harmadik helyet az U15-ös Európa-bajnokságon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin