Birkózás

A birkózás a legősibb sportok egyike, amelyet az emberi önvédelmi ösztön hozott létre. Ez az ösztön később virtussal és szertartási játékokkal ötvöződött, amit már az i. e. 7. évezredből származó leletek is igazolnak. Az egyik ilyen első lelet Mongóliából, a neolitikus korszakból származik, ez egy falfestmény, amely két meztelenül küzdő férfialakot ábrázol, akik ezen tevékenységüket ráadásul nagy tömeg előtt végzik, mai kifejezéssel versenyeznek. Későbbi lelet, az egykori Mezopotámia területéről származó szobrocska, amely a mai Irakban került elő, keletkezését i. e. 2600-ra teszik.  Ez a szobor küzdelem közben ábrázol két birkózót. Később a sumérok is rendeztek birkózó versenyeket, a Gilgames-eposzban is birkózik egymással a király és Enkidu, az agyagból és nyálból gyúrt vadember. Azon sem kell csodálkozni, hogy az ősi Egyiptom birkózással kapcsolatos leletei is nagyon gazdagok. Körülbelül négyezer éves az a közel kétszáz birkózójelenetet megörökítő falfestmény, amelyet a Beni Hasan temető 15. sírkamrájában találtak. Ezek a képek már mozgássorokat ábrázolnak, sőt a birkózást földharcban is megjelenítik.



Az ókori görög testkultúrának is alapvető része volt a birkózás, ami ráadásul kiválóan szolgálta a harci képzést is. Egyáltalán nem a véletlen műve, hogy a birkózás szerepelt az ókori olimpiák műsorán, ahol először i. e. 708-ban jegyezték fel. Ekkor még nem voltak súlycsoportok és időben sem korlátozták a küzdelmet. Az lett a győztes, aki a versenybíró döntése szerint háromszor úgy vitte a földre az ellenfelét, hogy annak háta, könyöke vagy a térde érte a földet.



A görögök után az ókori rómaiaknál a legjobbak már hivatásszerűen űzték a birkózást, amely a szórakoztatás része lett, a különböző cirkuszi és katonai rendezvények szinte elmaradhatatlan programja.

A középkor század a maguk képére formálták a birkózást. Az ókori görög birkózás hagyományának egyik felelevenítője a XV. században iskolát alapító humanista pedagógus, Vittorino da Feltre volt, akinek a mantovai iskolának nevezett szabálykönyvét idővel egész Itália átvette. Ugyancsak a XV. századra alakultak ki a népi birkózás különböző fajtái is és a lovagkornak köszönhetően ekkor jelent meg a lovagi birkózás. A XV. és XVI. században az angol, a francia és a német királyi udvarokban rendszeresen tartottak birkózótornákat.

Ugyanebben az időben a kiterjedt török birodalomban is népszerű volt a birkózás, sokan művelték, hiszen a virtus bizonyítása és az erőfitogtatáson kívül komoly dicsőséget is lehetett vele szerezni.

A birkózás a XVIII. és XIX. században Európában a cirkuszok porondjaira szorult, az ott tartott bemutatók fejlesztették tovább az ókori hagyományokat. A mai, modern birkózás kialakulása a franciák érdeme. Az ő hivatásos díjbirkózóik a XIX. század elejétől rendszeres fellépői voltak Európa cirkuszainak, az általuk képviselt stílus vált a kötöttfogású szakág alapjává. Tőlük vették át a birkózás fogásait a németek és a skandináv államok is.

Ilyen előzmények után nem lehet csodálkozni azon, hogy a birkózás már az első újkori olimpiai játékok műsorán is szerepelt. Az 1896-os athéni olimpián kötöttfogásban rendeztek, még súlycsoportok nélkül, versenyt, amelynek első győztese az univerzális német sportoló Carl Schuhmann volt.

A birkózás magyar vonatkozásai ugyancsak a régmúltba nyúlnak vissza. Anonymus Gestájában és a Képes Krónikában is felbukkan a Botond-monda, mely szerint a X. században élt egy köpcös magyar vitéz, Botond, aki miután buzogányával betörte Bizánc érckapuját, birokra kelt egy óriás termetű görög bajnokkal és őt is a földhöz teremtette. Később, a Magyar Anjou-legendárium szerint Szent László király (1046-1095) birokra kelt egy kun harcossal, amelynek ábrázolása a középkori magyar művészet egyik kiemelkedő vándormotívumává vált.

Freskórészlet a székelyderzsi templomban a Szent László-legendából: Szent László és a kun vitéz birkózása.

Már-már a sportág előzményének tekinthető a Mátyás király udvarából, az 1470-es évekből származó történet, amely szerint Galeotto Marzio, a neves tudós – aki jó ismerője volt a már említett mantovai birkózóstílusnak – egy ízben kiállt egy Alesius nevű erőművész ellen, és bravúros győzelmet aratott felette. Természetesen a népi birkózásnak is megvoltak a maga szerepei, a pusztai pásztorünnepek, a csikónyírás, a Dömötör-napi vetélkedések, valamint a pünkösdi királyválasztások próbái.

Aztán a XIX. században Magyarországon is megjelentek a francia birkózómesterek. Az első bemutatóra, Jean Dupuis fellépésére 1835-ben, a budai Horváth-kertben került sor. Az első, ismert magyar hivatásos birkózó Toldy János néven állt a pesti közönség elé 1846-ban, a Városligetben.

Később, az 1860-as években az egyleti dísztornák alkalmával is rendeztek birkózó-mérkőzéseket. Végül az 1875-ben alapított Magyar Athletikai Club (MAC) 1883. március 14-i házi versenyén, a Nemzeti Lovardában zajlott le az első modern magyar birkózóverseny, amelyen a sokoldalú és ambiciózus sportember, Vermes Lajos győzött.

1893-ban megalakult a MAC birkózó szakosztálya, majd rövidesen elkezdtek birkózni az olyan jelentős fővárosi klubokban, mint a Budapesti Torna Club, az MTK, a III. kerületi TVE vagy a BBTE. Egyre nőtt a versenyek száma és a sportág népszerűsége. A viadalok eleinte súlycsoportok megjelölése nélkül zajlottak, nem voltak egységes szabályok sem, de az már nyilvánvalóvá vált, hogy a kötöttfogású (görög-római) birkózás végképp kiszorította a XIX. században még sokak által művelt, ún. „magyar” stílust.

1912. november 24-én egy aprócska hír adta hírül, hogy az FTC-ben is megalakult a birkózó szakosztály. Két év múlva, a Törekvés birkózó versenyén, a régi képviselőház nagytermében már két fradista is indult középsúlyban: Vörös és Pázmán.

1918-ban a MÁV-gépgyári birkózók tömegesen léptek át az FTC-be, ami nagy lendületet adott a szakosztálynak. Már magyar bajnokként ekkor érkezett Péter Rezső is, aki zöld-fehérben már nem tudott országos bajnoki címet nyerni, de 1922-től a szakosztály első hivatásos trénere lett.

Két év szünet után a birkózók 1920-ban hallattak újra magukról. Péter Rezső Budapest-bajnokságot nyert, az országos bajnokságon pedig második lett. 1921-ben aztán új csillag születésének lehettek tanúi a ferencvárosi sportbarátok, Schmeisz Béla fedezte fel, Badovetz Raymundnak hívták, aki később Badó Rajmund néven lett igazán népszerű sportoló, neve aranybetűkkel íródott be a birkózás történetébe.

A szakosztály vezetői, az FTC más szakosztályaihoz hasonlóan élharcosai voltak az önálló Magyar Birkózó Szövetség megalakulásának, amely 1920. szeptember 25-én történt meg. Az FTC az új szövetség létrejöttéhez a legtöbb, szám szerint 48 sportoló bejelentésével járult hozzá. Emellett társelnöknek dr. Springer Ferencet választották meg.

1924 olimpiai év volt, amely a kiváló formába lendült Badó első jelentősebb nemzetközi sikerét hozta. Badó Rajmund az olimpiáról, ahol nehézsúlyban indult, kellemes meglepetésként bronzéremmel tért haza. Ezt követően azonban súlyos kézsérülést szenvedett, ami miatt hosszabb ideig nem versenyezhetett.

1926-ban új nagy tehetség tűnt fel: Tunyogi József, aki ifjúsági bajnokságot nyert. Ugyanebben az évben Badó is megszerezte első országos magyar bajnoki címét, amely egyben az FTC birkózásának első felnőtt magyar bajnoki címe volt. Badó Rajmund 1931-ig még további négy magyar bajnokságot nyert.

A magyar bajnoki címek közepette 1927-ben Badó Rajmund megnyerte a Budapesten rendezett Európa-bajnokságot is nehézsúlyban, megszerezvén az FTC sportolók első egyéni Európa-bajnoki címét.

Tunyogi József első felnőtt országos bajnoki címét 1928-ban szerezte, kötöttfogású középsúlyban. A nemzetközi színtéren is Badó méltó követőjének bizonyult, hiszen 1929-ben sokak meglepetésére nagyközépsúlyban ő is Európa-bajnok lett.

A szakosztályban folyó jó munkát jelezte, hogy 1930-tól Fehér Jenő, majd Csiszár és Szepesi sorban aratták jelentős győzelmeiket. Fehér Jenő a harmincas évek elején háromszor nyert magyar bajnokságot, és az 1931-es Európa bajnokságon is nagyszerűen szerepelt. Ugyanitt Tunyogi József másodszor is Európa-bajnoki aranyat szerzett.

Tunyogi József az 1932-es Los Angelesi olimpiára aranyeséllyel utazott, sajnos azonban sérülése miatt a bronzéremmel kellett megelégednie.

Idehaza ekkor indultak meg a csapatbajnoki küzdelmek, ahol az FTC-nek első ízben a harmadik helyet sikerült kiharcolnia.

Az 1933-as év (a gazdasági világválság éve) az FTC birkózóinak is visszaesést hozott. Badó és Fehér sérülések és az életkörülményeikben bekövetkezett kedvezőtlen változások miatt egyáltalán nem versenyezhettek. Tunyogi nem tudta kiheverni az olimpián szerzett sérülését, így csak az év elején versenyzett. A szorgalmáról híres Csiszár Nándor ekkor ért be igazán, és az 1933-as országos bajnokságon bajnoki címet szerzett.

1934-ben a szakosztály nagyjai: Badó, Tunyogi és Fehér felhagytak a versenyzéssel, a szakosztály létszáma megcsappant, a teljesítmény nagyot zuhant. Ennek ellenére 1944-ig tovább folyt a munka, azonban egy-két helyezéstől eltekintve a gárda számottevő eredményeket nem tudott felmutatni. E sovány tíz esztendő alatt Réti és Kohut voltak a szakosztály legjobbjai.

1945 után nem születtek jelentős eredmények, a szakosztály vegetált, gyakorlatilag szünetelt. 1949-ben azonban újjászületett az FTC birkózósportja, igaz ez az ÉDOSZ-szal való kapcsolatnak volt köszönhető, ahonnan kész versenyzőket kaptak. Szilvásy Miklós, Kinizsi Rudolf, Növényi Norbert és Móni Béla olyan erősítést jelentett, hogy a szakosztály egy csapásra ismét a hazai élvonalba került, amit újra bajnoki címek sora bizonyított, hiszen ebben a korszakban a felsoroltak mindegyike nyert minimum egy bajnoki címet.

Nemzetközi szinten kétségtelenül Szilvásy Miklós érte el a legnagyobb eredményt, aki a megszerzett magyar bajnoki címek (1949 és 52 között sorozatban négyszer) után reménykedve utazott a helsinki olimpiára. Nem kellett csalódnia, kötöttfogásban, váltósúlyban aranyérmet nyert. A svéd Andersson előtte többször is legyőzte Szilvásyt, aki az olimpiai döntőben, a legjobbkor vágott vissza. Fanatikusa volt a birkózásnak, fáradhatatlan az edzéseken, amire szüksége is volt, mert nem volt az a kimondottan technikás birkózó, viszont rendkívül "gazdaságosan" birkózott. Ereje messze meghaladta a súlycsoportjában versenyzők átlagos erejét, mindemellett mentálisan is roppant erős volt, soha nem merült fel benne a gondolat, hogy veszíthet. Ha nagy ritkán mégis előfordult ez, akkor sem tört le, hanem küzdött a visszavágásért, ami rendszerint sikerült is, mint az olimpiai döntőben. Egyébként ez az olimpiai cím volt a háború utáni első Üllői úti aranyérem. Sajnos az olimpia után Szilvásy a Dózsához igazolt, bár edzőként később visszatért a Fradi családjába.

A szakosztály - a szentesi dr. Papp László edző vezetésével - mindkét fogásnemben kitűnő versenyzőket nevelt. Ma talán hihetetlennek tűnik, de kíváncsi szurkolók tömegei látogatták az edzéseket is. 1953-ban a különböző versenyeken már 105 győzelmet arattak a Kinizsi birkózók. A saját nevelésű fiatalok: Kruj Iván, Kiss Barna, Sánta és Sipek az ifjúsági válogatottba is bekerültek. A magyar bajnokságon azonban csak Növényi Norbert (1953-55, szabadfogás, nehézsúly), majd Szirbik Sándor (1956, kötöttfogás, könnyűsúly) nyert aranyérmet.

1956-ban a kötöttfogású Budapest bajnokságon a Kinizsi versenyzői három súlycsoportban is gyöztek: Kerekes, Szibrik és Zaka, így a csapatversenyt is dr. Papp László tanítványai nyerték.

A melbourne-i olimpián Galántai Bálint képviselte a szakosztályt, de nem sikerült neki a pontszerzés.

1959-ben Kiss Barna (szabadfogás, félnehézsúly) nyerte a hazai bajnokságot. Az 1960-as római olimpiára Rizmayer Antal és Vattai László utazhatott ki. Sajnos Vattai közvetlenül az indulás elött súlyosan megsérült, de jellemző nagyszerű sportemberi kvalitásaira, hogy sérülése ellenére még évekig küzdött az FTC színeiért, versenyzőként és edzőként, egészen tragikusan hirtelen haláláig.

A hatvanas évek legeredményesebb zöld-fehér birkózója Alker Imre volt, aki hat bajnoki címet is begyűjtött (kötöttfogás, lepkesúly) és sikeresen szerepelt a hazai és nemzetközi versenyeken.

A 60-as években megint a Fradi dicsekedhetett az ország egyik legjobb és legeredményesebb birkózó gárdájával. 1966-ban a különböző versenyeken például 164 első, 113 második és 94 harmadik helyezést értek el a sportolók. 1967-ben a szakosztály kiemelkedő eredményének tekinthetjük, hogy véglegesen elnyerték a Szalay-Imre vándordíjat. 1968-ban kötöttfogásban második, szabadfogásban harmadik lett az FTC birkózó csapata.

A 60-as években megint a Fradi dicsekedhetett az ország egyik legjobb és legeredményesebb birkózó gárdájával. 1966-ban a különböző versenyeken például 164 első, 113 második és 94 harmadik helyezést értek el a sportolók. 1967-ben a szakosztály kiemelkedő eredményének tekinthetjük, hogy véglegesen elnyerték a Szalay-Imre vándordíjat. 1968-ban kötöttfogásban második, szabadfogásban harmadik lett az FTC birkózó csapata.

Feltétlenül méltatnunk kell dr. Papp Lászlót, aki 1949-töl 1970-ig volt az FTC birkózó szakosztályának vezetőedzője, közben 1950-től 1955-ig a magyar birkózó válogatott keretedzője. A Magyar Birkózó Szövetség edzőbizottságának elnöke, 1970-től az FTC elnökségi tagja, 1970-től 1973-ig az FTC Módszertani Osztály vezetője. Az FTC örökös tagja, 1984-ben az FTC Aranydiplomása. 1905-ben született, 1928-ban jogászként doktorált. Birkózni 1923-ban a MAC-ban kezdett, kétszeres Európa-bajnok (1927, 1933), olimpiai ezüstérmes (1928), háromszoros EB-bronzérmes (1925, 1926, 1934). 1926-tól 1924-ig hétszeres magyar bajnok, közben 1932-ben súlyemelésben is bajnok lett. 1935-től 1944-ig birkózó szövetségi kapitány. Jogászként pedig 1928-tól 34-ig Budapesten joggyakornok (sportpályafutásával párhuzamosan), 1934-től 38-ig a Pestvidéki Törvényszéken bírósági jegyző, 1938-tól 42-ig járásbíró, majd 1942-től 45-ig bíró. 1945-től 49-ig szülővárosában, Szentesen a helyi földhivatal vezetője, a földreform irányítója. 1949-től 1956-ig a Pest-megyei Bíróság tanácselnöke, 1957-től 71-ig a Legfelsőbb Bíróság bírája. 1971-től az FTC jogtanácsosa. Látható, hogy a civil életben is messzire jutott. 1989-ben hunyt el.

1970-ben, bár egy-két neves versenyző távozott, Zsibrita János edző irányításával a fiatal tehetségek révén értek el sikereket. Gál Henrik, Gyulai László, Idei Lajos, Balla József olyan nevek, akik egy-egy korszakot jelentenek a magyar birkózás történetében.

Gál Henrik a szabadfogású világbajnokság 52 kg-os súlycsoportjában bronzérmes lett.

1973-ban a Fradi birkózóinak régi álma teljesült, a Szalay Imre emlékversennyel megnyitották és felavatták az új FTC birkózó csarnokot az Üllöi úti sporttelep területén. A nagyszabású versenyen szőnyegre lépett a két Fradi-szívű veterán: Vattai László és Giczy Jenő, is.

1976-ban a szabadfogású CSB megnyerésével a klub, történetének elsö csapatbajnoki aranyát nyerte el. Legendás neveket kell felsorolnunk: Balla József, Gál Henrik, Fehér István, Gyulai Mihály, Idei Lajos, Klinga László, Petrezselyem Antal, Széles József nevét. Gál Henrik 1976-ban egyéniben Európa-bajnok is lett.

1978-80 között mesterhármast ért el a csapat az újabb bajnoki aranyakkal, amely már Kruj Iván nagyszerű edzői munkásságához kötődik, mint ahogy az 1982-es csapatbajnoki aranyérem is.

A kötöttfogású csapat 1984-88 között négy bajnoki címmel büszkélkedhetett! 1985, 1987, 1988 aranyait már Szőnyi János edző vezetésével érte el a Ferencváros. 1991 óta a csapatbajnokságokat újra vegyes műfajban bonyolítják, az FTC birkózói itt sem tétlenkednek, eddig összesen négy bajnoki címet szereztek.

Érdekesség, és a Fradi családra jellemző, hogy Kruj Iván csapatában ott szerepelt fia: Kruj Tamás vagy hogy ifjabb Növényi Norbert édesapja ötvenes évekbeli bajnoki aranyát 1992-ben szintén az FTC-ben ismételhette meg.





A hazai eredményekkel együtt a legendás versenyzők természetesen a nemzetközi sikereket is gyarapították. Komáromi Tibor háromszor lett világbajnok, EB-aranyat, ezüstöt és bronzérmet is nyert, no meg olimpiai ezüstérmet 1992-ben a barcelonai olimpián, ahol Sike András olimpiai bajnok lett.





Bíró László Várnában 1982-ben, Balla József 1983-ben Budapesten szerezett Európa bajnoki címet. Balla József emellett szinte számolatlanul nyerte a különböző világversenyek, EB-k, VB-k, olimpiák ezüstérmeit a szabadfogású birkózás nehézsúlyában, ő volt az "ezüstember". Itthon viszont nem volt ellenfele, 1974 és 86 között minden évben országos bajnok lett, sorrendben 13-sor a nehézsúlyúak között. A kötöttfogás nehéz emberei között ezekben az időkben Gáspár Tamás volt a legjobb, aki 1984-ben Európa- míg 1986-ban világbajnok lett, kétszeri VB ezüstérme hét magyar bajnoki címe mellett.

Bár az eddig felsorolt nagy birkózó egyéniségek a kilencvenes években már többnyire visszavonultak, szerencsére többen is edzőként, vezetőként, követendő példaként segítik a szakosztályt, hogy a fiatalok, az új bajnokok nevelése töretlen legyen. Amíg olyan nagyszerű emberek, mint Széles József, aki évtizedek óta tagja a Fradi birkózó családnak, továbbá Kiss Sándor és Sike András vigyázzák a klub hírnevét, nem lehet nagy baj.

Mindezt igazolják a 90-es évek második felének eredményei. A fiatalok közül meg kell említeni Kaló Bélát és Szabó Pétert, bár mindkettőjük pályafutását komoly sérülések veszélyeztették.

Később, az új évezredben sem volt megállás, jöttek az eredmények úgy itthon, mint külföldön. Ki ne emlékezne a 2008-as pekingi olimpiára, ahol egy egész ország szurkolt Bácsi Péterért és Fodor Zoltánért. Előbbi végül az ötödik, utóbbi a második helyen végzett. Bácsi Péternek ez csupán a kezdet volt, azóta kétszeres világbajnok (2014, 2018), kétszeres Európa-bajnok (2008, 2014), egyéniben hétszeres, csapatban háromszoros magyar bajnok, a XXI. század egyik legnagyobb birkózó egyénisége, aki pályafutása befejezése után vezetőként szolgálja a birkózók nagy családját.



Kettejükön kívül bajnoki címeket nyert a 2000-es években Dreschler Attila, Kliment László, Kun Renátó, Németh Iván, Molnár Róbert, Tóth Rafael és Krasznai Máté.

Napjainkban újabb szép sikereket ér el a szakosztály, amelynek élversenyzője egyértelműen a szabadfogású Muszkajev Iszmail, aki a magyar bajnoki címein kívül immáron világbajnoki és Európa-bajnoki aranyéremmel, valamint két világbajnoki bronzéremmel is büszkélkedhet.   

Muszukajev mellett Váncza István Európa-bajnoki ezüstéremig jutott, a 2022-es országos bajnokságon pedig brillírozott a Fradi, Kismóni Móric, Mizsei Zoltán, Gombos Alex, Szabados Noémi és Szabó Nikolett is bajnok lett.

Az utolsónak említett két névvel elérkeztünk a hölgyekhez, merthogy az új évezredben már női részlege is van a Fradi birkózásának, amelynek egyik első élversenyzője Godó Kitti volt, aki mindjárt az első női bajnokságon 2002-ben az 55 kg-ban aranyérmes lett, azóta ezt további tíz bajnoki cím követte. rajta kívül Klein Veronika, Szerencse Mónika és Nagy Brigitta szaporította a sikerekben nagyon gazdag birkózó szakosztály magyar bajnoki címeinek számát. 2020-ban már a felnőttek között is bizonyított a női szakág legújabb reménysége Szabados Noémi, aki hazánkban súlycsoportjának legjobbjává vált, amit azóta is őriz.

Tehetségekben most sincs hiány, ami a garancia arra, hogy a több, mint 100 éves sikersorozatnak egészen biztos nem lesz vége, a mostani statisztikákat a jövőben évente lehet majd frissíteni, bővíteni. Azt a statisztikát, amely a kezdetektől napjainkig igen hosszú, 2 olimpiai- 6 világbajnoki-, 11 Európa-bajnoki- és 195 felnőtt országos bajnoki cím gazdagítja.

Az összeállítást készítette:

FTC Múzeum
A szerkesztés lezárva 2024.01.26-án.

Felhasznált irodalom és weblapok:
Major János, Nagy Béla, Várszegi János: Zöld-fehérben

https://sportszertar.wordpress.com/birkozas_tortenet/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_László-legenda_középkori_ábrázolásai

https://picryl.com/media/toldy-janos-cd6914?zoom=true

https://mtkbudapest.hu/hu/hirek/multidezes/ezen-a-napon-szuletett-nagybudafalvi-vermes-lajos-az-mtk-elso-elnoke-a-hires-sokoldalu-sportolo

https://www.fradi.hu
http://www.huszadikszazad.hu/

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2004/1/drpapp.htm

https://www.birkozoszov.hu

Nemzeti Sport archív számok