BL: ebből az öt csapatból kapjuk meg az ellenfelünket

Az UEFA elkészítette a csoportokat a BL-sorsoláshoz, kiderült, melyik csapatokból kerül ki az ellenfelünk.

BL: Hazai pályán kezdünk a bolgár bajnok ellen

Bemutatjuk Bajnokok Ligája-ellenfelünket, a bolgár bajnok Ludogerecet!

„A Fradi a legjobb csapat, amelyben valaha játszottam”

Korábbi kapusunkat, a máltai Justin Habert kérdeztük a Valletta elleni BL-selejtezőnk apropóján – INTERJÚ!

Lovrencsics Gergő: „Kemény futballra kell készülnünk”

A BL-selejtező sorsolásáról csapatkapitányunk mellett Botka Endre mondta el a véleményét.

Tokmac: „Kemény mérkőzésre számítok a svédek ellen”

Tokmac Nguen szerint a zárt kapuk ellenére is előnyt jelenthet számunkra a hazai pálya.

Sergei Rebrov: „Nincsen helye hibáknak”

Vezetőedzőnk szerint 100 százalékosan komolyan kell vennünk szerdai ellenfelünket.

BL: Tokmac-duplával jutottunk tovább, jöhet a Celtic!

Duplázó norvég támadónk góljaival búcsúztattuk a svéd bajnokot a BL-selejtező 1. fordulójában.

Rebrov: Az ellenfél segített, hogy motiváltak legyünk

Vezetőedzőnk kiemelte: be akarták bizonyítani, hogy a svédek részéről hiba volt örülni a sorsolásnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin