2020. szeptember 26.
Címvédőként ott vagyunk a kupadöntőben!
Gyönyörű játékkal megnyerte a Vasas elleni elődöntőt az FTC-Telekom Waterpolo és vasárnap megvédheti címét.

Úgy ugrott medencébe az FTC férfi vízilabdacsapata a Magyar Kupa elődöntőjében, hogy tudta, ha nyer a Vasas ellen, akkor a Szolnokkal kell megküzdenie a vasárnapi fináléban. Zsivko Gocic együttese könnyedén nyert 11-5-re az OSC helyett beugró BVSC ellen.

Remek hangulatban kezdődött az FTC-Vasas fővárosi rangadó, köszönhetően a két szurkolótábornak, akik rég tapasztalható atmoszférát varázsoltak a Hajós Alfréd uszodába. A piros-kékek lőtték az első gólt és kemény védekezéssel kezdtek, hiszen közel hét percig tudták tartani magukat. Ám ekkor Sedlmayer Tamás megtörte a gólcsendünket és egyenlített (1-1), majd a következő támadásnál Jansik Szilárd harcolt ki büntetőt, amit Vámos Márton értékesített. Ezzel a negyed végére átvettük a vezetést, 2-1 ide!

A második játékrészben villámrajtot vettünk, hiszen a labdaelhozatal után Giannis Fountoulis vette be a szélről az olimpiai bajnok Branislav Mitrovic kapuját, aztán Mezei Tamás is megtette ezt egy gyönyörű húzásból, majd Jansik úszott meg és fejezte be tökéletesen egy az egyben, végül pedig Vigvári Vendel bombáját védte be a szerb kapus. 0-1-ről 6-1 a Fradinak! A Vasas csak ezután talált be Vogel Somának (6-2), aki a szünetig ugyan kapott még egyet, de parádésan védett. A negyedet gyors góltváltás zárta, miután görög sztárjátékosunk, Fountoulis belőtt egy ötméterest (7-2), majd a Vasas 7-3-ra szépített.

A fordulás után Nikola Jaksic táncoltatta meg honfitársát, majd amikor elsüllyedt bepasszolta a kapuba (8-3). Vogel ötméteresből is kivédte az angyalföldiek szemét, akiknek tovább nőtt a hátrányuk Jansik pimasz gólja után (9-3). A Vasas két gyors találattal négy gólra csökkentette a különbséget (9-5), aztán Vogel Soma kiszólt a kispadhoz. „Begörcsölt a lábam!” A szakmai stáb gyorsan időt is kért és beküldte Gárdonyi Andrást, aztán a túloldalon Vigvári vágta be a szélről emberelőnyben. 10-5 az FTC-nek! Sajnos a kapuscsere megzavarta a lendületünket és a harmadik negyed hátralévő részében háromszor is betaláltak, de szerencsére Nicolas Constantin-Bicari megint varázsolt a víz alól és úgy kibújt a védők és a kapus szorításából, hogy már csak az üres kapu volt előtte.

11-8-ról, tehát háromgólos előnyből kezdődhetett az utolsó játékrész, amire visszaugrott a medencébe Vogel Soma és ott folytatta, ahol a kényszerpihenő előtt abbahagyta. Elől Jansik volt elemében és már a harmadik gólját szerezte (12-8), és ugyanennyinél járt Fountoulis is (13-9), akik megnyugtatták kicsit a csapatot.

Az utolsó percekben még mindkét oldalon volt egy-egy kihagyott lövés, így végül 13-9-re győztünk. Köszönhetően remek támadójátékunknak és a kapusok közti hatalmas különbségnek, mert míg Mitrovic 24 százalékkal védett, addig Vogel Soma ismét világsztár üzemmódba kapcsolt. Vasárnap FTC-Szolnok döntőt rendeznek 20:15-től a Margitszigeten!

BENU FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ
Elődöntő, 2020.09.26., szombat
Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – A-HÍD VASASPLAKET 13-9 (2-1, 5-2, 4-5, 2-1)
Gólszerzőink: Fountoulis, Jansik 3-3, Vigvári 2, Constantin-Bicari, Jaksic, Sedlmayer, Vámos, Mezei 1-1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin